Labdarúgás

2023.10.14. 12:00

A DVTK-ban 73 meccset játszott, most vármegyei csapatnál lett vezetőedző

A Pest vármegyei labdarúgó I. osztályban szereplő Gödöllői SK-nál bejelentették, hogy:

Sipeki István a megbízott vezetőedzőnk. U15-ös csapatunk vezetőedzője elfogadta a felkérést felnőtt csapatunk irányítására, munkájában Oszvári Tamás fogja segíteni. A stáb további összetétele változatlan, így Tóth Ambrus, Jakab Attila és Dobránszky Laura továbbra is felnőtt csapatunk szakmai stábjában tevékenykedik.

Azt tudni kell, hogy az 1979-ben, Egerben született középpályás 2005. július 1., valamint 2008. február 6. között Diósgyőrben játszott, összesen 73 élvonalbeli találkozón lépett pályára, melyeken 10 gólt szerzett. Sipeki István 2020 novemberétől egy ideig a DVTK U15-ös együttesének asszisztensedzője volt, 2021 elején készítettek is vele egy beszélgetést Diósgyőrben, majd csendben, nem sokkal később távozott...

Gödöllőn azt is közölték: ,,Az UEFA A licenccel rendelkező szakember megbízatása az első egyeztetések alapján felnőtt csapatunk mellett a 2023/24-es idény őszi félévének végéig szól, de ez a két fél közös döntése alapján meghosszabbítható."

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!