London

2023.09.20. 22:00

Oroszlánokat győztek le Londonban a diósgyőriek

A női kosárlabda Euroliga selejtezőjén első meccsén a DVTK Hun-Therm diadalmaskodott.

Fotó: Homoky György

A DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapata szerdán este a London Lions vendégeként játszott mérkőzést, az Euroliga csoportkörbe jutásért zajló oda-visszavágós párharc első felvonását (a második meccset a jövő héten szerdán, 18.00-tól Miskolcon rendezik meg).

Lakosságcsere

A rendező klub a diósgyőri drukkereket előzetesen arra kérte, hogy a meccset élőben megtekinteni kívánók a vendég kispad mögé, illetve mellé váltsanak jegyeket, és bár szépen fogytak ezekre a helyekre a biléták, a meccs kezdése előtt kiderült, hogy erről a saját szurkolóikat nem tájékoztatták, így az angol csapat sok szimpatizánsának kellett volna vegyülnie. Volt is ebből néhány kellemetlenség, amit a rendezőgárda ,,lakosságcserével” oldott meg, a DVTK kispad melletti szektorból a mögöttibe kísérték át a magyarokat, az angoloknak pedig máshol biztosítottak helyet. És bár így az előzetesen remélt, több mint negyedezres magyar létszámtól messze volt a piros-fehérek lélekszáma, de a közel 50 fős tábor remek hangulatot teremtett, a Miskolcról indult drukkerekhez – akik között ott volt a csapat névadó támogatójának, a Hun-Thermnek a tulajdonos-cégvezetője, Rónai Attila is, de élőben nézte meg a meccset Sántha Gergely, a DVTK első számú vezetője is –  Angliában élők is csatlakoztak.

Remek DVTK start

A diósgyőri szurkolók jó kedvét fokozta Jovanovic duplája, ami az első találat volt a meccsen, majd a vendégoldalon célba ért három büntető adott okot az örömre (0-5). Kimaradt dobások után a hazaiak a 4. percben szerezték első góljukat. Landrum indította be a cserékkel felhevített gépezetet, aki Winterburn hármasa után vezetést jelentő kosarat szerzett (7-5). Ám a diósgyőri padról is jött erő, Kányási hármaskával köszönt jó estét (7-8). Innentől a negyed végéig felváltva vezettek a csapatok (15-14), és a játékrész hajrájában a közönségnek a hazai együttest támogató része is hallatta magát, igyekezett felzárkózni a lelkes piros-fehér hadhoz.

A második menet elején a brusztolós angolok ötpontos fórt építettek, ám ezt a Charles 32 másodperc alatt eltüntette (19-19), amire hazai időkérés volt a reakció. Hullámzó volt a meccs (21-26, 26-26), de a negyed hajrája a DVTK-nak sikerült jobban, az utolsó percben Lelik két büntetője után Garbin hintett egy hármast (26-31).

Fegyelmezett játék

A térfélcserét követően is folytatta fegyelmezett védőjátékát a DVTK, hiába nem volt klasszikus centere a vendég együttesnek, a lepattanókat jól gyűjtötték, és tartották a távolságot a hazaiaktól (34-38). Aztán a 25. percben Lelik vert be egy triplát, amit Jovaovic fejelt meg egy duplával (34-43). Egységesebbnek, összeszokottabbnak tűnt a vendég együttes, teljesen megérdemelten vezettek a záró játékrész előtt néhány ponttal (39-45).

A kétperces szusszanásban felszívták magukat az Oroszlánok (44-45), de Milovanovic és Aho N. rendet csinált, majd amikor Kányási is betermelt egy duplát, a 34. percben az angol gárda időt kért (44-52). A szünet után Charles következett, a meccs folyamán először vezetett 10 ponttal a DVTK Hun-Therm (44-54). És a piros-fehér gárda, ahogy azt tavaly már sokszor megmutatta, van olyan jó csapat, hogy ekkora előnyből valamennyit megtartson a végéig, illetve akár növelje is ezt. Most ez utóbbi, szuper dolog jött össze (48-63).

Nyert a fegyelmezett DVTK, de a továbbjutás kérdése – ahogy azt várni lehetett – egy hét múlva, Miskolcon dől el. De Londonban ezen a napon csodás estét szerzett a szurkolóinak a csapat, elsősorban azoknak, akik a helyszínen a győzelem kivívásában támogatták őket.

 

Kosárlabda: jegyzőkönyv

London Lions (angol) – DVTK Hun-Therm 48-63 (15-14, 11-17, 13-14, 9-18)

London, 2000 néző. V.: Dahra (francia), Perlic (horvát), van Hoye (belga).

London Lions: LANDRUM 12/3, Winterburn 3/3, Snytsina 2, Katanic 2, Fagbenle 3. Csere: Samuelson 7/6, Wilkinson 6, GUSTAFSON 13, Beckford-Norton. Vezetőedző: Styliani Kaltsidou.

DVTK Hun-Therm: AHO N. 10, CHARLES 10/3, LELIK 7/3, GARBIN 16/9, JOVANOVIC 11/3. Csere: Grigalauskyte 2, KÁNYÁSI 7/3, Toman, Tenyér. Vezetőedző: Völgyi Péter.

Styliani Kaltsidou: – Úgy vélem, hogy nem játszottunk jól, nem követtük a tervet, talán egy picit könnyebb meccsre számítottunk. Nem tudom… A Diósgyőr jó csapat, nagyon jó csapat, kemény ellenfél, és jól játszottak, nem lehet ellenük kihagyni egy pillanatra sem. Nem szabad feladnunk, az egész hét végén, a meccsig azon kell dolgoznunk, hogy megpróbáljunk nyerni a visszavágón. 

Völgyi Péter: – Őszintén megmondom, nem tudtam, hogy mire számíthatunk a meccsen. Azt tudtuk, hogy a London remek játékosokból áll, és arra építettünk, hogy csapatként jobban funkcionálunk, mint ők. Voltak megingásaink a meccsen, de ez a legjobbkor ért véget a számunkra. Azt gondolom, hogy ez egy jó alapállás a visszavágóra nekünk. Biztos vagyok benne, hogy a londoniak jobban összeállnak egy hét alatt, amíg eljönnek hozzánk. Fizikálisan kemény meccsre számítok Diósgyőrben, és rettenetesen számítok a szurkolókra, bízom benne, hogy hazai pályán kiharcoljuk velük az Euroligát.

A visszavágót a jövő héten szerdán 18 órától Diósgyőrben játssza a két csapat.
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!