Helyi sport

2023.08.17. 16:00

Diósgyőrbe nem kellett, de most jól megy neki a játék

Hétközi fordulót rendeztek szerdán a labdarúgó NB II-ben, a bajnokság negyedik körében a KolorCity Kazincbarcikai SC együttese hazai pályán a BFC Siófok gárdáját fogadta. Az észak-borsodiak ugyan a második félidőben, büntetőből vezetést szereztek, azonban a Balaton-partiak öt perccel később egyenlíteni tudtak, és miután a későbbiekben nem történt változás, 1-1 lett a végeredmény. A KBSC-nek a 2023/2024-es bajnokságban ez már a harmadik hazai összecsapása volt, és a Szeged elleni vereséget (0-1), illetve a Pécsi MFC elleni ikszet (0-0) követően ismét nem sikerült nyerni. A Barcikának eddig ,,egyes" a gólátlaga, a négy találat közül hármat Ádám Ferenc szerzett, aki a siófokiak ellen a büntetőt is értékesítette.
– Az első félidőt kicsit tompábban kezdtük, de utána tudtunk ritmust váltani – vágott bele a néha középpályán, míg máskor csatárposzton feltűnő játékos. –  Voltak helyzeteink, de a Siófok is belement a kemény játékba. Nekik is akadtak lehetőségeik, ám nagyon veszélyes támadásaik nem. A félidőben megbeszéltük mire kell figyelni, mit kell másképpen csinálni. Jól is kezdtük a második a játékrészt, gyorsan kiharcoltunk egy 11-est, amit sikerült értékesítenem. Aztán nem sokkal utána, a semmiből kaptunk egy gólt, ami előtt mi is hibáztunk. Utána úgy éreztük, tudunk még esetleg gólt szerezni, volt alkalom rá, de sajnos kimaradt minden, így reális döntetlen született. Öt pontunk van, ami lehetne sokkal, három-néggyel több, hiszen a Szeged elleni vereség során ziccereink voltak, majd azt követően Mosonmagyaróváron szinte minden helyzetet gólra váltottunk. A Pécset lefutballoztuk, járt volna nekünk a győzelem. Összességében azt el lehet mondani, hogy az adódó lehetőségeinkkel sokkal jobban kell sáfárkodnunk. Ugye a mostani bajnokság végén is fog kettővel csökkenni az NB II létszáma, de mi nem hátrafelé szeretnénk nézegetni a bajnokság során, hanem előre, legyünk minél stabilabb pozícióban.

Debrecen, DVTK-próbajáték

Ádám Ferenc azt szereti igazán, ha labdát tud ,,felvenni" a középpályán, ha minél többször van nála a játékszer, s leosztja azt a társaknak, vagy ha úgy adódik, egyéni akcióra vállalkozik. Azt minden bizonnyal kevesen tudják róla, hogy honnan indult, és eddig hol focizott.
– Szalonnán nőttem fel, majd Barcikára kerültem, 2005 és 2008 között ott voltam az utánpótlásban – sorolta. –  A bejárás miatt nem mindig tudtam megoldani az edzésen való részvételt, így visszamentem Szalonnára, az U14-be. Jártunk tornákra, abban az időben Horváth Zsolt csinálta a focit a településen, és neki volt egy ismerőse, aki szintén ismert valakit, aki révén Debrecenbe, a DLA-ra igazoltam. Hat és fél évet töltöttem ott, ígértek profi szerződést, amit végül nem kaptam. 2017 elején Szendrőbe kerültem, a megyei I-be, a labdarúgás mellett szakmát szereztem Edelényben, hegesztő lettem, azok után, hogy korábban Debrecenben leérettségiztem. Azon a nyáron Ózdra, ugyanebbe a bajnokságba vitt a sors, egy ajánlás révén. A 2017-2018-as szezonban gólkirály lettem a megyei I-ben, 33 góllal, és a következő évet is az ÓFC-nél kezdtem el. 2019 elején Gál László elvitt Diósgyőrbe próbajátékra, a DVTK tartalékban, egy szombati napon játszottam, a DVSC II ellen, nyertünk 5-0-ra, 3 gólt rúgtam. Meg is állapodtunk mindenben, majd mégsem szerződtettek le, hétfőn, amikor már edzésre mentem volna, részben azt a választ kaptam, hogy hogyan nézne ki, ha a Diósgyőr a megyei I-ből hozna játékost. Gálhidi György, aki ismert Ózdról, tisztában volt a képességeimmel, és Barcikára hívott.
Aztán kisebb putnoki kitérő után két éve ismét a KBSC játékosa Ádám Ferenc, akinek – legalábbis így tűnik – felfelé ívelő pályán van a pályafutása.
– Nem szereti magát dicsérgetni az ember, de úgy érzem, jól megy a játék – tette hozzá a 25 éves futballista, aki iránt, a hírek szerint, a nyáron volt érdeklődés. – A csapat bennmaradt, ezért nem volt kérdés, hogy maradok. Múcsonyban lakom, lakunk a családdal, ez így, most kényelmes, egyébként 2025 nyaráig szerződésem van a klubbal. Nem tettem le róla, hogy egyszer az NB I-be kerüljek, de ebben a pillanatban csak az érdekel, hogy csináljunk egy jó szezont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában