Labdarúgás

2023.07.29. 21:38

Kuznyecov: kevesebb a költségvetés, mint az NB II-ben volt (videó)

A diósgyőri edző szerint, ha telt ház lett volna, a játékosok jobbak lettek volna.

Kuznyecov Szergej

Fotó: Bujdos Tibor

 A DVTK – Puskás AFC (0-1) NB I-es labdarúgó mérkőzést követő sajtótájékoztatót így kezdte Kuznyecov Szergej, a diósgyőriek vezetőedzője:

– A játék, minőségét nézve jó volt, helyzetek voltak, ami hiányzott, az a gól. Labdatartásban is előrébb voltunk, az oldalvonalról nehéz volt megmondani, hogy melyik a most feljutott csapat, és melyik a mezőny egyik legjobb csapata, amelyik az elmúlt években dobogós, vagy ahhoz közeli helyezéseket ért el. Az út elején vagyunk, sok téren kell fejlődnünk, de az alap az megvan, amire lehet építeni. 

A játékvezetéssel kapcsolatos kérdésre úgy reagált az edző, hogy próbál nem foglalkozni a bírókkal, de akik kint voltak a meccsen bizonyára hasonlóan éreznek, mint ő. 

– Problémát jelentett, hogy az új játékosok nem az első napon érkeztek, és nincsenek azon a fizikai szinten, mint, akik az első napon velünk kezdték a közös edzéseket, illetve előtte egyénileg is dolgoztak. Most nincs időnk, napról napra jobbnak kell lenni, 2-3 hét múlva szerintem sokkal jobban fogunk kinézni – mondta a DVTK szakvezetője.

Kuznyecov Szergej arra a kérdésre, hogy szeretné, ha újabb játékosokkal erősödhetne a keret, így felelt:

– Ha a költségvetés megengedné, – de kevesebb, mint tavaly, az NB II-ben volt, ezt nem szabad elfelejteni, – akkor nagyon szívesen erősítenék egy-két poszton. 

Arra a kérdésre, hogy mitől volt jobb az első félidőnél a második, így válaszolt a vezetőedző: 

– Az első tíz percben nem úgy szálltunk be a meccsbe, mint szerettük volna, kicsi izgalom volt a srácokban. A második része az első félidőnek jobban jött ki, voltak helyzeteink, amikor gólt is szerezettünk volna. A szünetben arról esett szó, hogy hol szeretném, ha kicsit jobban bontanánk, biztattam a fiúkat, hogy képesek vagyunk váltani a meccsen. 

A meccs tapasztalatként a következőket fogalmazta meg a diósgyőri edző:

– Egy szinttel feljebb vagyunk, de az ellenfelek jobbak, és meg fogják büntetni a hibákat. Igyekezni kell tökéletesen játsszunk, hogy ne kapjunk gólt. Ez eddig nem sokszor fordult elő, a támadósorba pedig érkezetek a játékosok. Mindenben kell fejlődni, ez egy hosszú folyamat, és nincs időnk. Mindent beleteszünk annak érdekében, egyre és egyre jobbak legyünk. Nem minden ellenfél játszik majd ilyen jól ellenünk.

Az is kérdésként hangzott el, hogy az első meccs, a bemutatkozás, nem nyomta-e a vállát a játékosoknak, ki tudták-e adni azt, amit várt tőlük a szakvezetés, erre Kuznyecov Szergej, így felelt: 

– Pont fordítva. A srácok nem voltak megelégedve azzal, hogy nem telt ház volt, ha az lett volna jobbak lennének.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában