Labdarúgás

2023.04.25. 11:30

Klubcsúcs a DVTK-nál: még soha ilyen korán nem jutottak fel

Öt fordulóval a másodosztályú bajnokság zárása előtt lett NB I-es a DVTK. Ilyen még nem volt.

Ez a vasárnapi meccs hajrában esett gól döntötte el a DVTK osztályváltását

Fotó: Homoky György

A jelenleg még a labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK együttese, a vasárnapi, a HR-Rent Kozármisleny ellen elért, idegenbeli 3-2-es sikerével élvonalbeli indulási jogot szerzett, a piros-fehérek 12. alkalommal jutottak be a legjobbak közé, az NB I-be.

A mostani siker klubcsúcsot jelent, ugyanis a diósgyőri labdarúgócsapat ilyen korán még soha nem jutott fel az élvonalba. És ez nem csak hónapra, napra értendő. Az eddigi legkorábbi célba érkezés az volt, amikor három alkalommal (1956/57, 1973/74, 2010/11) két fordulóval az évad zárása előtt bebiztosította a csapat feljutását. Most viszont mindez már öt (!) fordulóval a záróra előtt sikerült.

Érdekesség, hogy a fent megjelölt évadokban, mindháromszor bajnoki címmel is párosult feljebb lépés, és a DVTK-nak jó esélye van arra, hogy ez most is így legyen. 

A DVTK 12 feljutása az élvonalba

Az 1. feljutás
1939/40, a feljutás napja: 1940. július 15., a bajnokság után
Adminisztratív döntéssel, a Hungária FC távol maradása miatt megüresedett helyre osztották be a DVTK-t, azok után, hogy a három csoportos másodosztály, az NB B Felvidéki csoport 2. helyén végzett a csapat, ami osztályozót jelentett volna (ezen végül nem kellett részt venniük). 

A 2. feljutás
1949/50, a feljutás napja: 1950. június 11., a 30. forduló (utolsó kör)
Ózdon: Ózdi Vasas – Diósgyőri Vasas 1:3 (0:1)
A négy csoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 1. hellyel (bajnoki cím).

A 3. feljutás
1953, a feljutás napja: 1953. december 13., évad végi osztályozó torna 3. forduló (utolsó kör)
Budapest, Üllői út: Diósgyőri Vasas – Szikra Gázművek 3:1 (1:1)
A négy csoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 1. hely (bajnoki cím) nem ért automatikus feljutást, a négy csoportgyőzteseknek az év végén semleges helyszínen megrendezett osztályozós tornán kellett részt vennie, amelynek végén két csapat jutott fel. A DVTK száz százalékos teljesítménnyel végzett az osztályozó torna 1. helyén.

A 4. feljutás
1956/57, a feljutás napja: 1957. április 28., a 28. forduló (két körrel a vége előtt) 
Diósgyőrben: Diósgyőri VTK – Kecskeméti Dózsa 7:0 (4:0)
A két csoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban az első két hely egyikén végezve. Az akkor érvényes kiírás szerint csoportonként még két-két feljutóval számoltak, amelyből végül csak egy-egy lett, mert a bajnokság után a labdarúgó szövetségben úgy döntöttek, hogy nem emelik az élvonal létszámát 12-ről, 16 csapatosra, csak 14-re, így végül csak a bajnokok léptek feljebb, amit a DVTK annak köszönhetően ért el, hogy az utolsó előtti, a 29. fordulóban, 1957. május 12-én, Budapesten legyőzte a végül 2. helyezett riválisát: Budapesti VSC – Diósgyőri VTK 0:1 (0:1).

Az 5. feljutás
1962/63, a feljutás napja: 1963. június 30., a 30. forduló (utolsó kör)
Diósgyőrben: Diósgyőri VTK – Bp. Spartacus 2:0 (1:0)
A két csoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 1. hellyel (bajnoki cím).

A 6. feljutás
1965, a feljutás napja: 1965. november 7., a 30. forduló (utolsó kör) 
Diósgyőrben: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 2:0 (2:0)
Az egy csoportos másodosztályban, az NB I/B-ben elért 2. hellyel. A DVTK ugyanannyi, 38 pontot gyűjtött, mint a 3. helyezett Szombathelyi Haladás, és a 4. helyezett VM Egyetértés, de jobb gólaránnyal megelőzte a riválisait és velük ellentétben – a bajnoki Dunaújvárosi KSE társaságában – feljebb lépett. 

A 7. feljutás
1973/74, a feljutás napja: 1974. június 2., a 32. forduló (két körrel a vége előtt) 
Diósgyőrben: Diósgyőri VTK – Bp. Spartacus 3-0 (1-0)
Az egycsoportos másodosztályban, az NB I/B-ben az első két hely egyikén végezve. Az évad végén az 1. helyet is bebiztosította a DVTK (bajnoki cím). 

A 8. feljutás
1990/91, a feljutás napja: 1991. június 30., az évad végi osztályozó visszavágó 
Diósgyőrben: Diósgyőri VTK – Szeged SC 1-1 (0-1)
A kétcsoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 2. hely egy osztályozós párharcot ért, és miután az első meccsen a Szeged SC vendégeként 2-1-re nyert a DVTK, az összesítésben jobbnak bizonyult. 

A 9. feljutás
1996/97, a feljutás napja: 1997. június 7., az évad végi osztályozó visszavágó
Diósgyőrben: Diósgyőri FC – III. kerületi TVE 2-0 (1-0)
A kétcsoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 2. hely egy osztályozós párharcot ért, és miután az első meccsen a III. kerületi TVE vendégeként csak 1-0-ra kapott ki a DVTK, az összesítésben jobbnak bizonyult. 

A 10. feljutás
2003/04, a feljutás napja: 2004. május 26., a 34. forduló (utolsó kör)
Vác: Dunakanyar-Vác FC – Diósgyőri VTK 1910 1-0 (0-0)
Az egycsoportos másodosztályban, az NB I/B-ben elért 4. hellyel. Köszönhetően a korábbi eredményeknek, és annak, hogy a tabella 5. helyén álló Nyíregyháza SFC a Vasas vendégeként 0-0-ra végzett, így 56 ponttal zárva nem tudták megelőzni az 57 pontos DVTK-t, ezzel összefüggésben a szabolcsiak osztályozóra kényszerültek.

A 11. feljutás
2021/11, a feljutás napja: 2011. május 28., a 28. forduló (két körrel a vége előtt)
Mezőkövesden: Mezőkövesd-Zsóry SE – Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
A kétcsoportos másodosztályban, az NB II Keleti csoportban elért 1. hellyel (bajnoki cím). A DVTK akkori üldözői közül a Nyíregyháza SFC a 28. fordulóban a Dunakanyar-Vác vendégeként 3-1-re kikapott, és ezzel eldőlt, hogy nem tudja utolérni az éllovast. 

A 12. feljutás
2022/23, a feljutás napja: 2023. április 23., 33. forduló (öt körrel a vége előtt)
Kozármislenyben: HR-Rent Kozármisleny – DVTK 2-3 (0-1)
Az egycsoportos másodosztály, az NB II első két helyének egyikén végezve.


 


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!