Kosárlabda, DVTK-Hun-Therm

2023.04.06. 13:05

Arany felé húzó meccs diós és sima győriek között

A diósgyőriek csapatkapitánya, Kányási Veronika bokasérülése nem jött rendbe az elődöntőre.

Kányási (balra) játéka késéges, Dombaié kevésbé

Fotó: Koncz Márton

Pénteken 17 órától Serco UNI GyőrDVTK-Hun-Therm mérkőzést rendeznek a női kosárlabda NB I rájátszásában, az egyik elődöntő két nyert meccsig tartó párharcnak első felvonásaként. A két csapat ebben az évadban eddig háromszor játszott egymás ellen, a bajnoki alapszakaszban mindkét fél hazai pályán nyert, a legutóbbi összecsapásukon, március 10-én, a Magyar Kupa bronzmeccsén, semlegesen helyszínen a Diósgyőr bizonyult jobbnak, a káprázatos utolsó negyedbeli játékával (az utolsó tíz perc előtti 6 pontos fórjukhoz további 17-et tettek hozzá, és végül 74-51-re diadalmaskodtak). 
– Az egymás elleni utolsó tíz percből nem szabad kiindulni. Azon a mérkőzésen esett ki a győrieknél a ponterős centerük Mompremier, akit hirtelenjében nem tudtak pótolni. Azóta viszont rendezték a soraikat, és szerintem nagyon régen volt olyan idény, mint most, amikor az elődöntőkben ennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok. A Szekszárd játéka a személycserék után ismét összeállt, viszonylag simán búcsúztatták a negyeddöntőben a Pécset, pályahátrányból – mondta Völgyi Péter, a DVTK-Hun-Therm vezetőedzője. – A hazai pálya előnye a Győr mellett szól, mind a két csapat extra alapszakaszt hozott, nem hibázott bele a mérkőzésekbe, és mindkét oldalon vannak olyan játékosok, akik nagyon hiányoznak majd. Ellenfelünknél a már említett Mompremier, nálunk pedig Grigalauskyte, és nagyon úgy tűnik, hogy csapatkapitányunk, Kányási is. Reménykedünk benne, hogy a válogatott kosarasunk tud még nekünk segíteni ebben a párharcban, de az valószínűleg nem a mostani meccsen lesz. Az viszont biztos, hogy nagyon szeretnénk döntőt játszani, és mindent meg is teszünk azért, hogy ez sikerüljön, függetlenül attól, hogy kire nem számíthatunk. Ebben az évadban a két csapat három mérkőzést játszott egymás ellen. Mi Győrben az Euroliga selejtező után, a csoportkör kezdete előtt, egy sűrű sorozat közepette jártunk, és akkor ők voltak a jobbak. Szeretnénk, ha ez most másképp lenne.

Felgyorsult

A diósgyőri szakvezető ezt követően arról is beszélt, hogy mire lehet számítani az első meccsen.

– A Győr gyors játéka közepette, sok külső dobással igyekszik magához ragadni a kezdeményezőszerepet, nekünk a támadásaikat kellene lelassítani, az öt az öt elleni játék felé tolni a meccset. Mompremier kiesését követően még gyorsabb lett a győriek játéka, vagyis az erősségük tovább fokozódott – mondta Völgyi Péter, aki arra a közbevetésre, hogy a palánk alatt viszont a DVTK-HT-ban lehet nagyobb potenciál, így folytatta: – Lehet, de ez akkor ér valamit, ha ki is tudjuk használni. A ki mellett mi szól témában az sem elhanyagolható tényező, hogy a Győr rutinosabb 10 embert tud csapatsorba állítani, ami egy olyan menetben, amely hat nap alatt három mérkőzést is hozhat, sokat jelenthet. De, hogy erre is mondjak valami jót, az Euroliga csoportkörben szerzett rutin, az hogy tudjuk, az éles meccseken mire van szükség, a javunkra válhat. Itt a rájátszásban az egypontos siker annyit ér, mint a huszonötös, és ami szintén nem mellékes, egy meccs után gyorsan tovább kell tudni lépni, függetlenül attól, hogy az első mérkőzés, negatív, vagy pozitív eredményt hoz.

A diósgyőri szakvezetőnek még egy tényezőt szóba hoztunk, a közönséget, azon belül is a diósgyőrit, azt, hogy több tucatnyi piros-fehér szurkoló lesz jelen a pénteki, győri összecsapáson. 

– Tudjuk, hogy rengetegen elkísérnek majd minket erre a meccsre, a nagypénteki munkaszüneti napon sokan lesznek majd a vendégszektorban. Azt is tudjuk, hogy az 50-100 fő közötti létszám a hazai pálya hangulatát jelenti. A drukkerek ebben az évadben nagyon, nagyon odatették magukat, minden mérkőzésen mögöttünk voltak, akármelyik városban, országban is játszottunk, és sok közös sikert értünk el együtt. Biztos vagyok benne, hogy most is oda fogják tenni magukat, és ők is biztosak lehetnek abban, hogy mi is – mondta Völgyi Péter.

Kosárlabda: elődöntő meccsek
Április 7. (péntek), 17.00: Serco UNI Győr – DVTK-Hun-Therm
Április 9. (vasárnap), 18.30: DVTK-Hun-Therm – Serco UNI Győr
Április 12. (szerda), 18.00: Serco UNI Győr – DVTK-Hun-Therm – ha szükséges

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!