Vívás

2023.02.20. 17:34

Terhes Hanna a kadet vívó Eb-n debütál

Öt év után van ismét nemzetközi világversenyen induló DVE-s sportoló. 

Terhes Hanna (balra) és edzője, Kosztopulosz Beatrix

Fotó: Bujdos Tibor

Észtországban rendezik meg keddtől a hónap végiig a kadet és junior vívó Európa-bajnokságot, amelyen a Diósgyőri Vívó Egyesület tagja, Terhes Hanna is részt vesz, leány kadet párbajtőrben egyéniben szerdán lép pástra, csapatban pedig pénteken.
Öt év után ad ismét versenyzőt a magyar utánpótlás válogatottba a miskolci klub, ezt megelőzően Nagy Kinga járt korosztályos világversenyen, aki 2018-ban, az olaszországi Veronában bronzérmet szerzett, a juniorok egyéni versenyében.
Terhes Hanna – Nagy Kingához képest – egy korosztállyal lejjebb, vagyis a kadetek között indul az idei kontinensbajnokságon, de még serdülő korúként, ugyanis a 14. életévét csak tavaly októberben töltötte be. Ez azt jelenti, hogy 1-2 évvel idősebb versenyzőkkel szemben teheti magát próbára élete első világversenyén. 
A fiatal sportoló annak köszönhetően került be a magyar válogatott négy fős kadet leány párbajtőr delegációjába, hogy ennek a korosztálynak a 3. helyén zárt a kvalifikációs időszak végén.
Négy éve

– Négy éve jártam először vívó edzésen, akkor még a Görögkatolikus Általános Iskola tanulójaként, köszönhetően annak, hogy sulivívó program keretében leehetőség nyílt arra, hogy megismerkedhessünk ezzel a sportággal. Az egyik barátom testvére már járt vívni, és az osztálytársammal együtt mi is jelentkeztünk ide – mondta Terhes Hanna a kezdetekről, aki arra a kérdésre, hogy már az első edzéseken eldőlt-e, hogy a mindennapjainak része lesz a vívás, ezt felelte: – Nem igazán… Az elején még csak amolyan jó időtöltésnek tűnt. Tavaly nyáron jött a felismerés, illetve az elhatározás, hogy amit csinálok, amennyi időt a tréningeken eltöltök, abból a lehető legtöbbet igyekezzem kihozni. 
A DVE sportolójának edzője, Kosztopulosz Beatrix elmondása szerint az elmúlt szűk egy évben nagy utat járt be, sok lépést tett előre Terhes Hanna, azok után, hogy 2022-ben egy versenyen sérülést szenvedett, és emiatt hónapokat kellett kihagynia. Az edző azt is megemlítette, hogy a tavaly májusi, szolnoki kiesést követően senki nem számított arra, hogy a fiatal sportoló így tér vissza, ilyen hamar, ilyen eredményekkel.
– A szolnoki versenyen túl azon, hogy részleges izom szakadást szenvedtem, csonthártya gyulladásom is lett, így a nyarat vívás helyett erősítő edzésekkel töltöttem. Igazából ekkor, ebben az időszakban fogalmazódott meg bennem, hogy ha majd újra vívó szerelésben lehetek, akkor mindent a lehető legjobban akarok csinálni – mondta Terhes Hanna, akiinek a rehabilitációja lehetővé tette, hogy már egy szeptemberi is versenyen rajthoz álljon. – Korábban voltak apróbb sikereim a versenyeken, de a koronavírus miatt sajnos nagyon hosszú volt az az időszak, amikor a hozzám hasonló fiatalok nem mérethettek meg a páston.
A fiatal sportolótól azt is megtudtuk, hogy heti öt alkalommal vesz részt tréningeken, és tavaly szeptembertől a kadet válogatott keretedzéseit is látogatja. Edzője, Kosztopulsz Beatrix elmondása szerint Hanna jó formáját igazolja, hogy két hete Budapesten, megnyerte a serdülő Grand Prix sorozat harmadik versenyét. A DVE trénere arról is szót ejtett, hogy Terhes Hanna esetében, a kadet ranglistán elfoglalt előkelő helyezéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy tavaly decemberben, a németországi Heidenheim városában, az egyik nemzetközi kadet versenyen, a 2. helyen végzett. 
– Nagy nemzetközi tapasztalatom nincs. Egy Eb mindenki számára nagyon fontos, számomra is, hiszen ez lesz az első világversenyem. És mint ilyenen, szeretnék jól vívni – mondta Terhes Hanna, amikor a kontinensbajnoksággal kapcsolatos céljairól kérdeztük.
Edzői jellemzés

Megkértük Terhes Hanna edzőjét, Kosztopulosz Beatrixet, hogy jellemezze tanítványát, illetve hogy mondja el, mi várható tőle az Európa-bajnokságon. 
– Jó alkati adottságai vannak Hannának, magas, vékony, jó kötésű sportló. Iszonyatos akaratereje van, ez nagyban hozzájárul az eredményességéhez. Amikor hátrányba kerül, az számára egy igazi kihívás, és vert helyzetből sokszor sikerül felállnia. A csuklószúrás az egyik nagy fegyvere, és mivel ez az egyik legidegesítőbb találat, ezzel sok ellenfelét fel tudja húzni – mondta a DVE edzője, majd így folytatta: – Mivel ez lesz az első világversenye, ráadásul egy magasabb korosztályban, ez megfelelő alkalom lesz számára a tapasztalatszerzésre. Igazán nagy elvárásokat nem fogalmaztunk meg, hiszen az is nagy dolog, hogy kijutott Tallinba, ahol teher nélkül vívhat. Ez lesz az a verseny, amelyet még élményként élhet meg, azt pedig majd meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Az biztos, hogy sokat tanulhat az Eb-n, és biztos vagyok benne, hogy akármi is történik ott, ennek a jövőben még nagy használt veszi. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!