Labdarúgás

2022.12.09. 15:01

Így is, úgy is őszi elsők

Az előző fordulóbeli vereség ellenére bombameglepetés lenne, ha nem a DVTK nyerne.

Eppel (balra) és csapattársai vasárnap a Siófok ellen javíthatnak

Fotó: Vajda János

Akár innen, akár onnan nézve, őszi első a DVTK labdarúgócsapata az NB II-ben. A múlt hét végén lejátszott fordulóban, a féltáv zárásán ugyan hazai pályán 2-1-re kikaptak a piros-fehérek a Szombathelyi Haladástól, de ennek ellenére négy pont előnnyel vezetik a tabellát, és ha ma az a furcsaság fordulna elő, hogy ezúttal is pont nélkül maradnak, ettől függetlenül a jövő évi folytatást az első helyről várnák.

Az NB II-es labdarúgó bajnokságban vasárnap az év utolsó körét, a 20. forduló mérkőzéseit játsszák, és ennek keretében a DVTK együttese 15.45-től a BFC Siófok csapatát fogadja. Igaz, hogy a bajnoki nyitányon, a 1-0-ra kikapott a Balaton partján a Diósgyőr, de nincs miért félnie a mostani mérkőzéstől, ugyanis a Somogy megyei gárda harmatosan szerepelt az elmúlt hetekben, az előző négy bajnokijkon mindössze egy pontot szereztek, és a 10. helyről a 13.-ra csúsztak le a tabellán. A siófoki együttes zsinórban három elvesztett meccsel a háta mögött érkezik Diósgyőrbe, és a rossz hangulatot leginkább az okozhatja a házuk táján, hogy a táblázat második felébe tartozó gárdáktól kaptak ki. Legutóbb a HR-Rent Kozármisleny otthonából, 4-0-s vereséget követően bandukolhattak haza, és a mostani meccs erőviszonyai alapján nem lenne meglepő egy hasonló méretű zakó.

Ugyanis a DVTK a múlt szombati veresége ellenére jó úton jár, a másodosztályban bombaerősnek számító keretükkel ott állnak a tabellán, ahol kell.

Dupla

– Az első fordulóban nem úgy sikerült a siófoki mérkőzés, ahogy a csapat szerette volna, és a legutóbbi meccset is szeretnénk kijavítani, így dupla motivációval készültünk a héten – nyilatkozta Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője. – Látom a srácokon, hogy nagyon várják a mérkőzést és szeretnék egy győzelemmel a szurkolóknak is megköszönni az egész éves segítséget. Kulcsfontosságú lesz, hogy a siófokiak gyors kontráit és szélről érkező beadásait ki tudjuk védekezni, és természetesen minél nagyobb arányban kell kihasználnunk a helyzeteinket, mert ez a Haladás ellen nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Bízom benne, hogy sokan jönnek ki vasárnap a stadionba és szépen tudjuk együtt búcsúztatni az évet. Csirmaz a Haladás ellen begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így nem lesz keretben, a műtéten átesett Holdampfra pedig továbbra sem számíthatunk, rajtuk kívül mindenki bevethető.

Várható kezdő
A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Farkas D., Szatmári, Bárdos, Bokros – Bertus, Bényei, Koman – Gera, Eppel (Könyves), Lukács D.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában