Asztalitenisz

2022.12.13. 16:30

Bekerült a plusz négybe

Egykor Top 12 volt a verseny neve, most Top 16-ra bővítették.

KT

Krebs Levente a sportág nagy reménysége

Az asztaliteniszezők sajátos versenyformája itthon egykor fogalomnak számított, és így van ez napjainkban is. A felnőttranglista első tizenkét helyezettje automatikusan, vagyis alanyi jogon indulhatott, a szövetség azonban egy életképes ötlettel csavart egyet a kiíráson. A grémium a tizenkettőt úgy emelte fel tizenhatra, hogy a szövetségi kapitánynak és az utánpótlás-keretedzőnek lehetőséget adott további négy tehetséges fiatal meghívására.

Felvette a kesztyűt

Így került a mezőnybe Krebs Levente, a DVTK tizennyolc esztendős fiatalja. A mezőnyt négy csoportra osztották, a körmérkőzés után pedig valamennyiből az első kettő lépett tovább. A piros-fehérek reménysége ugyan csak harmadik lett a kvartettjében, így nem került a végküzdelembe, de helytállt azok között, akik rendszeresen járják a különböző szintű világversenyeket.

 

– Meghívásommal nagy megtiszteltetésben részesültem – mondta a diósgyőriek üdvöskéje, majd hozzátette: – Boldogan álltam asztalhoz, és hálás vagyok a szakvezetőknek azért, mert kiemeltek a sok tehetséges versenyző közül, ezzel bizonyítási lehetőséggel, úgymond karácsonyi ajándékkal kedveskedtek nekem. Természetesen nehéz volt a tőlem jobbak között ütögetnem, de felvettem a kesztyűt, pariban voltam a hazai klasszisokkal. Azt hallottam, hogy produkciómmal sokaknak meglepetést okoztam, köszönöm a „füleseket”, cserébe azt ígérem, hogy nagy akarattal és szorgalommal dolgozom majd a jövő esztendőben is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában