KolorCity Kazincbarcika SC

2022.07.31. 08:03

Munkás, küzdő és taktikus csapatot szeretne

Hazai mérkőzéssel kezdi az NB II.-es bajnokságot a KolorCity Kazincbarcika SC.

MI

Fotó: Bujdos Tibor

A tavalyi évadban bajnoki címet szerzett az NB III. Keleti csoportjában a KolorCity Kazincbarcika SC csapata, ami azt is jelentette, hogy a gárda egy év után visszakerült az NB II.-be. A KBSC a szezonnyitót vasárnap 19 órától hazai környezetben vívja, a Dorogi FC ellen. 

– A felkészülés gördülékenyen ment, az tény, hogy kicsit nehezebben állt össze a dolog, mint tavaly, ami abból is adódik, hogy az osztályváltás más paramétereket követelt, követel meg mind az edzésmunkában, mind a taktikában – kezdte Varga Attila, a Barcika vezetőedzője. – Amit szerettünk volna, edzésszámban heti lebontásban, akár periodizációban, mindent el tudtunk végezni, és az edzőmeccseink közül egy sem maradt el. Nincs nagyon olyan, amit kifogásként említhetnénk a szezon kezdete előtt. Egyetlen dolog van, amit elvárnék napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, az a fejlődés. Mert az út elején vagyunk, sok új játékos érkezett, illetve mint már említettem, más taktikai dolgokat találtunk ki. Ezeket gyakoroltuk, csináljuk, de még kell türelem és rengeteg biztatás, hogy a rendszer megfelelően összeálljon, és a játékosok a helyükre kerüljenek. A csapat már nagyon várta a rajtot, velem együtt, mert egy edzőmérkőzés sosem adja vissza egy tétmérkőzés hangulatát. Fel tudjuk majd mérni, hol tartunk, sűrű augusztus elé nézünk, minden játékosra szükségünk lesz. 

Extra klasszist nem 

Tizenkét új labdarúgó érkezett a nyáron a KBSC-hez, és ugyanennyi maradt. 

– Egy NB III.-as feljutó csapat sosem alkalmas úgy, azzal a keretével arra, hogy képes legyen jó színvonalon teljesíteni az NB II.-ben – közölte Varga Attila. – Ugyanis a két osztály között elég mély a szakadék. Akik maradtak, azok a játékosok megérdemlik a lehetőséget, alkalmasnak tartom őket arra a szintre, amit mi képviselni fogunk a második vonalban, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Az igazolások terén tudatosan, kimondottan posztokra próbáltunk játékost szerezni Koszta Péter sportigazgatóval, az adott keretek között. Mi nem tudtunk extra klasszist hozni, de nem is törekedtünk arra, hogy „sztárok” jöjjenek. Inkább azt szeretnénk, ha egy jó kis munkás csapat lennénk, amely akar, küzd, megvan benne a győzni akarás, fizikálisan felnő az NB II.-höz, és talán általam majd képviseli a tudatosságot. Fontos még, hogy örömmel dolgozzunk, és örvendeztessük meg a szurkolóinkat. A nézőinket és saját magunkat is elkényeztettük tavaly, azt a dinamikus játékot, amit az NB III.-ban játszottunk, az NB II.-ben nem lehet megvalósítani. Becsapnám magunkat, ha ugyanazt kérném most, mint a harmadosztályban. Biztos lesz rajtunk nagyobb nyomás, és kevesebb labdaszerzésünk lesz, de ez azért lesz, mert az NB II. mást követel meg. Észszerű, megkomponált taktikával szeretnénk pályára lépni. Az egyetlen cél a fejlődés. Hogy amit eltervezek, azt lássam, mindenki tegyen bele mindent a munkába, és bízom abban, hogy ez elég lesz. Kijelenthetném, hogy a biztos bennmaradás a cél, de ha összejön minden, és jönnek az eredmények...? Ugyanakkor semmire sincs semmi garancia, minden lehet. Három-négy csapat az, amelyik erőt képvisel, a többiek közül bárki megverhet bárkit. 

A vasárnapi első mér­kőzéssel kapcsolatban az alábbiakat jegyezte meg Varga Attila. 

– Remélem, úgy kezdjük a szezont, hogy önbizalmat tudunk meríteni. A tavalyi bajnokság második etapjához képest javult a Dorog, játékos­állományban egyértelműen, a Vasassal kötött például kooperációs szerződést, az angyalföldiektől kaphat minőségi fiatalokat. A fiatalszabály miatt nekik talán könnyebb lesz cserélni. Bízom abban, hogy felnövünk a feladathoz, és egy jól kitalált taktikával eredményesek lehetünk. A Dorog masszív, taktikus csapat, amely ellen meg fogunk szenvedni a pontért, pontokért. 

A KBSC-ben Laczkó korábbi sérülése miatt még nem teljesen egészséges, így rá nem számíthat a szakmai stáb. A várható kezdőcsapat: Megyeri II. G. – Szemere, Szekszárdi, Ur, Heil, Süttő – Székely D., Ádám F., Nagy J., Szabó B. – Takács T. 

A KBSC keretéről

 

Maradtak: Megyeri Gábor József, Ur László, Dvorschák Gábor, Heil Valter, Laczkó Milán, Szabó Balázs, Szemere Balázs, Ádám Ferenc, Nagy János, Pálinkás Gergő, Süttő Attila, Székely Krisztián. 
Érkeztek: Megyeri Gábor (Budapest Honvéd, kölcsön), Kurdics Levente (Szolnoki MÁV), Takács Tamás (Aqvital FC Csákvár), Hleba Tamás (Szolnoki MÁV FC), Szekszárdi Tamás (Szolnoki MÁV), Székely Dávid (DEAC), Nagy Ákos (DVTK), Csatári Gergő (DVTK, kölcsön), Kálnoki-Kis Zsombor (Újpest FC, kölcsön), Lippai Tibor (Füzesgyarmat), Arday Dominik (Ferencváros, tartalék), Sztankó Dávid (Nyíregyháza Spartacus FC, kölcsön). 
Kooperáció keretén belül a Mezőkövesd Zsóry FC-től: Rédling Kevin, Kállai Zalán, Kállai Kevin, Horváth Milán, Bodnár Attila. 
Távoztak: Bartos Julián (Balassagyarmat), Bognár Dávid (Paks – kölcsönből vissza), Kristófi Sándor (Tiszafüred), Márton András (Balassagyarmat), Rjaskó Viktor (ukrán–magyar, Cegléd), Schildkraut Krisztián (Hódmezővásárhely), Pinyaskó László (ukrán–magyar, ?), Fila Károly (?), Sinan Sinanovic (?), Keményffy Máté (?), Kréti Gergő (?). 

(A borítóképen: Varga Attila | Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!