Sakkverseny

2022.04.13. 17:00

Hatvannégy kockás elsők

Az Edelényi Városi SE sakkcsapata nagy fölénnyel nyerte meg a Barcza Gedeon csoport versenyét. Egy évtizede vártak erre.

KT

A Bódva-völgyi gárda valamennyi ellenfelét legyőzve jogot szerzett az NB I.-es szereplésre. Kilencszer diadalmaskodtak, és több mint tíz pontot vertek a második helyezett Hajdúböszörményi SE együttesére.
 

Örömük határtalan 
 

– Egy évtizedet vártunk erre az eredményre, amely már korábban is bennünk volt – mondta Galkó Tibor, az EVSE csapatvezetője, a helyi hatvannégy kockások sikereinek kovácsa. – Örömünk határtalan már csak azért is, mert utoljára 2006-ban játszottunk az NB I.-ben. Diadalunknak most anyagiakkal kell párosulnia ahhoz, hogy ősszel benevezhessünk a magasabb osztályba. Senki ne gondoljon eget verő öszszegekre, az egész szakosztály működéséhez, beleértve a nagyokat és az utánpótlás-nevelést, úgy ötmillió forintra van szükségünk. Majd az elkövetkezendő hetekben és hónapokban kiderül, hogy mellénk áll-e az önkormányzat és még néhány tehetősebb cég. 

 

Újság még a klub életében, hogy szépreményű fiatal játékosuk, Vodila Martin Botond nemzetközicím-viselő lett: megkapta a FIDE-mesteri címet.
 

A tények
 

Az edelényi pontszerzők táblasorrendben: Papp Levente 6,5 játszmából 9 pont, Kiss Pál 5/9, dr. Barva Attila 6/9, Vodila Martin Botond 8/9, Dudás Péter 5/6, Molnár László 2/3, Juhász Béla FM 5,5/9, Petykó Zoltán 3,5/6, Ladányi Tibor 8/9, Kristóf Péter 6,5/9, Dúzs József 2,5/5, Csukerda Attila 2/4, Bakó Martin 8/9, Galkó Attila 2,5/3, Szuhai Beáta Barbara 2/4, Bakó Milán 4,5/5. 
 

(A borítóképen: Az edelényiek sakkbajnokcsapata)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában