DVTK Jegesmedvék

2022.01.10. 09:00

Simán bezsebelték a hármat

Vasárnap este Székesfehérvárott küzdött a pontokért a Macik Erste Ligában szereplő hokicsapata.

KT

Forrás: MW

A sorozat 30. fordulója keretében a Titánok vendége volt a DVTK Jegesmedvék gárdája, amely az elmúlt hetekben magára talált, és a Fradi otthonában is csak büntetőkkel kapott ki. A Macik a hét végén két tengerentúli csatárt igazoltak: a 24 éves Chris Seto és a 32 esztendős Brett Parnham egyaránt a szezon végéig szóló megállapodást kötött a klubbal. Mindketten a napokban érkeztek meg Miskolcra, és mindkét fél reményei szerint erősségei lesznek a diósgyőrieknek, ennek jegyében már játékra jelentkeztek.
 

Lőlap: 6–24 
 

A 3. percben Galanisz a botjával ütögette az egyik hazai védőt, ezért túl szigorúan 2 perces kiállítást kapott. A támadásokat jól blokkolták a miskolciak, majd amikor letelt a büntetés, már öt az öt ellen Parnham jobbról, négy méterről, kapásból vezetést szerzett együttesének (0–1). A 10. percben Ambrus Cs. bottal akasztott, előnye alatt végig nyomott a Diósgyőr, de nem tudta a korongot a hálóba juttatni. A 13. perc elején Ritó balról, középtávolról a keresztvas alá zúdította a korongot (0–2). A 16. percben Farkas O. szabálytalankodott az egyik kitörő Titán-csatárral szemben, mozdulata miatt pedig büntetőt ítéltek. Ambrus Cs. futott a koronggal a kapura, és Kiss B.-t elfektetve szépített (1–2). A 18. percben egyenlítettek a fehérváriak: Nagy Á. szemből, közelről helyezett a ketrecbe (2–2). A kapura lövések statisztikai mutatója (6–24) óriási DVTK-fölényről árulkodott, de ebben a műfajban ez nem számít.
 

Nagy vendégfölény 
 

A középső harmad elején újra kétgólos előnyt csikart ki a vendégcsapat. A 25. percben Walker fonákkal, pár lépésről, félmagasan emelt a kapuba (2–3). Még egy perc sem telt el, amikor Parnham jobb oldali átadását Wehrs betette (2–4), és máris visszaállt a rend. 26:33-nál Kóger és Kiss R. 2+2, illetve 2+10-es bontásban kapott büntetést, mert egymásnak estek. A 32. percben Doetzel jobbról, a kék vonal közeléből nagy bombát engedett el, a korong pedig Bolomoevet is érintve vágódott a háló bal oldalába (2–5), és ezzel eldőlt a találkozó sorsa. Az otthoniak alárendelt szerepbe kényszerültek, és egyszer ugyan a keresztvasig eljutottak, de szemmel láthatóan feladták a mérkőzést.
 

Gólözön a záróban 
 

A 43. percben Walker szépségdíjas gólt ütött. Korongot szerzett, majd megkerülte védőjét, elfektette a portást, majd átemelte rajta (2–6). A 49. percben Walker jutott vasig, a kipattanót pedig a második hullámban érkezett Miskolczi vágta be (2–7). Az 56. percben Nagy Á. sakkmatt helyzet végén szépített (3–7), majd Seto szemből zúdított a jobb sarokba (3–8), a végeredményt pedig Nagy Á. állította be (4–8). A vendégek örülhettek a nyolc szerzett gólnak, a 3 pontnak, a 20–57- es célzásnak és a sok kiváló egyéni teljesítménynek is.
 

Titánok – DVTK Jegesmedvék 4–8 (2–2, 0–3, 2–3) 
 

Székesfehérvár, 389 néző. V.: Máhr-Stumpf, Babic (Árkovics, Tóth R.). 
 

Titánok: Bolomoev (Horváth D.) – Mingazov, Dolinar (1), Krasnican, Lundin, Ambrus G. – Dobmayer (1), Farkas B., Dudkin (1), Nagy Á. 3, Ambrus Cs. 1 (1) – Kóger, Szabó P., Mayer, Jábor (1), Alapi – Nochta, Csölle, Győrffy (1). Vezetőedző: Anatolij Bogdanov. 
 

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. (Duschek) – Kiss, Szirányi, Elgestal, Galajda, Galanisz (2) – Doetzel 1, Wehrs 1 (4), Parnham 1 (1), Seto 1 (1), Walker 2 (3) – Hadobás, Vojtkó (1), Miskolczi 1, Ritó 1, Szabad – Farkas O., Mihalik. Vezetőedző: Tokaji Viktor. 
 

Kiállítások: 8, ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Kiss R.). 
 

Anatolij Bogdanov: – A négy lőtt gól jól néz ki, a nyolc kapott már nem. A diósgyőriek kihasználták helyzeteiket, és kiválóan teljesítettek a kapuk előtt. Nulla kettő után még visszajöttünk a meccsbe, de a második harmad három gólja fordulópontot jelentett, és erre már nem volt válaszunk. 
 

Tokaji Viktor: – Sikerült ráerőltetnünk az akaratunkat az ellenfelünkre, az első harmad iksze ellenére végig domináltunk, a nyolc szerzett találatunk pedig önmagáért beszél. Légiósaink jelentősen hozzátették a magukét a sikerhez, és a most érkezett fiúk is jól teljesítettek. 
 

Nagyarányú győzelmet arattak a vendégek 
Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!