DVTK Jegesmedvék

2022.01.14. 08:00

Öt nap alatt három mérkőzés

Péntektől erdélyi túrát teljesít a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata.

KT

Az alapszakasz 31., 32. és 33. fordulója keretében pénteken a Gyergyói HK, szombaton a Brasov Wolves, hétfőn pedig a Sport Club Csíkszereda együttesének vendége lesz a miskolci alakulat. Mindhárom összecsapást 17 óra 30 perckor kezdik. 

 

Születésnapi pontok 

 

A Macik lendületbe jöttek, kedden a Titánok otthonában 4–1-re diadalmaskodtak. A találkozó után így nyilatkozott a 45 éves Tokaji Viktor vezetőedző: 

 

– Köszönöm a születésnapi három pontot a csapatnak. Azzal a felfogással léptünk jégre, hogy tulajdonképpen ez egy mini play-off: két nap alatt két meccs ugyanazzal a csapattal, és arra voltunk kíváncsiak, hogyan reagálunk erre a helyzetre. Szerettünk volna hasonló játékot játszani, mint az első meccsen, de tisztában voltunk azzal, hogy más hatvan perc vár ránk, hiszen minden találkozó után van finomítás az ellenfelek részéről. Másodszorra nehezebb volt, mint vasárnap, de szerencsére kezünkben tudtuk tartani a csatát, és a gólok tekintetében őriztük az előnyünket. Ez magabiztosságot adott nekünk, és kitartott a dudaszóig. Jó és kiélezett mérkőzés volt, és az a hozzáállás, amivel blokkoltunk és védekeztünk, tetszett. Így jó hangulatban és bizakodva keltünk útra Romániába. 

 

Arra a kérdésre, hogy nagy logisztikai kaland-e az öt és fél napos erdélyi túrájuk, Marosi Tamás csapatmenedzser így felelt: 

 

– Mivel már évek óta járunk keleti szomszédainkhoz, úgy gondolom, hogy mindent bejárattunk már, de új kihívások természetesen rendre akadnak. Ennek jegyében a harminckét ember utazásának megszervezése többnapos történet. Át kell lépni a határt, a hivatalos papírok között rendelkeznünk kell az oltási igazolásokkal is. 

 

A piros-fehérek csütörtökön nyolckor startoltak és este nyolckor érkeztek meg Gyergyószentmiklósra, ahol pénteken átmozgató edzést tartanak, majd az első fellépésük következik. Marosi Tamás az elvárásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy pontokat akarnak szerezni a liga élcsapatainál, de azt nem részletezte, hogy hol és hány egységet szeretnének begyűjteni. 

 

A diósgyőriek a mögöttük hagyott néhány napban három csatárt is „szereztek”. A küldöttséggel tartott az egyaránt kanadai nemzetiségű Parnham és Seto, a szlovák Hajnik esete viszont a több mint érdekes kategóriába tartozik: 

 

– Fiatal csatárunk a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése után kocsival jön utánunk, és ha minden jól megy, akkor pályára is lép. Vagy Bíró Ignác szakmai igazgató hozza el, vagy más megoldással kerül új társai közé. 

 

A Jegesmacik állandó kerettagjai közül Lövei és Pecsét beteg volt, ezért nem tartott a gárdával, de Marosi Tamás szerint már gyógyulófélben vannak.

 

Jégkorong: az Erste Liga állása

 

1. Sport Club Csíkszereda 31 22 2 3 4 154–82 73 

2. Újpesti TE 33 16 9 2 6 103–61 68 

3. FTC-Telekom 30 20 2 3 5 103–52 67 

4. Gyergyói Hoki Klub 27 16 4 – 7 116–88 56 

5. MAC HKB Újbuda 30 14 2 5 9 108–94 51 

6. Brasov Wolves 29 15 – 3 11 110–96 48 

7. Debreceni EAC 32 12 2 3 15 108–112 43 

8. DVTK Jegesmedvék 30 9 2 2 17 84–102 33 

9. UNI Győr ETO HC 30 8 – 3 19 78–109 27 

10. Dunaújvárosi Acélbikák 30 3 2 2 23 65–145 15 

11. Titánok 28 4 1 – 23 54–142 14

 

(A borítóképen: Nagy kihívás vár a Jegesmedvék együttesére)

Ezek is érdekelhetik