Kosárlabda Magyar Kupa

2022.01.12. 10:30

Csatát kapta a Diósgyőr

Miskolcon rendezik meg az idei női kosárlabda Magyar Kupát, február 18–20. között.

BCS

Nyolc csapat várta a női kosárlabda Magyar Kupa kedd délelőtti sorsolását, amelyek annak köszönhetően szerepelnek a kupában, hogy a hazai élvonalbeli bajnokságban, az alapszakasz féltávjánál, vagyis 11 forduló után a tabella első nyolc helyének egyikén álltak. Ez alapján a Sopron Basket, az AKSC Szekszárd, az NKA Universitas Pécsi EAC, az UNI Győr Mély-Út, a Ludovika-FCSM Csata, az ELTE BEAC Újbuda, a Diósgyőri VTK és a TFSE-MTK lesz részese az idei kupaprogramnak. 

 

A keddi soroláson elhangzott, hogy a Magyar Kupát ezúttal is egy helyszínen, három nap alatt rendezik meg, február 18-án, pénteken négy darab negyeddöntőre kerül sor, másnap a két elődöntőt játsszák, míg február 20-án lesz a bronzmeccs és a finálé. A soroláson jelen lévő Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára azt is bejelentette, hogy Miskolc ad otthont a háromnapos rendezvénynek.
 

Utolsóként 
 

A soroláson a DVTK neve utolsóként került elő, az első négy kihúzott csapat lett a párharcok „hazai” együttese, a TFSE-MTK, az NKA Universitas Pécsi EAC, az ELTE BEAC Újbuda, a Ludovika FCSM Csata, és már ekkor kiderült, hogy a piros-fehérek nem kerülhetnek össze a két euroligás csapattal, az AKSC Szekszárddal, a Sopron Baskettel és nem utolsósorban az ez utóbbi együttes bajnoki veretlenségét nemrégiben elvevő UNI Győr Mély-Út együttesével. A Diósgyőr végül a Csatát kapta ellenfélül. A két csapatnak a február 18-án, pénteken 20.30-kor kezdődő MK-negyeddöntő összecsapása az ötödik tétmeccse lesz ebben az évadban (a két alapszakaszbeli bajnoki és két Európa-kupa-csoportmeccset követően, amelyből egyet, az NB I. 1. fordulójára kiírt, idegenbeli találkozót veszítették el a piros-fehérek, hosszabbítást követően). Amennyiben a DVTK-nak az MK-ban is sikerül legyőznie a fővárosiakat, akkor nagy valószínűséggel az AKSC Szekszárd ellen játszhat a döntőbe jutásért, és ha ezt az akadályt is vennék a diósgyőriek, akkor akár megismétlődhet a tavalyi döntő, amelyet a Sopron Basket nyert meg Budapesten, a DVTK ellen, 79–56-ra. 

 

Miskolcon a mostani lesz a nyolcadik női kosárlabda Magyar Kupa-döntő. A korábbi itteni MK-végjátékokból hatban indult a diósgyőri női kosárlabdacsapat, és ezek közül hármat megnyert, köztük a legutóbbi miskolci finálét is (1993, 1994, 2016).
 

Női Magyar Kupa-program
 

A negyeddöntők, február 18. (péntek) 
 

13.00: TFSE-MTK – Sopron Basket 
15.30: NKA Universitas Pécsi EAC – UNI Győr Mély-Út 
18.00: ELTE BEAC Újbuda – AKSC Szekszárd 
20.30: Ludovika FCSM Csata – Diósgyőri VTK 
 

Az elődöntők, február 19. (szombat) 
 

17.00: TFSE-MTK/Sopron Basket – NKA Universitas Pécsi EAC/UNI Győr Mély-Út 
19.30: ELTE BEAC Újbuda/AKSC Szekszárd – Ludovika FCSM Csata/Diósgyőri VTK 
 

Éremjáték, február 20. (vasárnap) 
 

15.30: bronzmeccs (az elődöntők vesztesei) 
18.00: döntő (az elődöntők győztesei) 
 

(A borítóképen: Miskolc ad otthont a háromnapos rendezvénynek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!