DVTK Jegesmedvék

2022.01.04. 18:00

Az első felnőttgóltól az edzői arany sisakig

A tréner a mérkőzés napjának reggelén tudta meg, hogy kormányos lesz a kispad mögött.

Kolodzey Tamás

Forrás: DVTK

A DVTK Jegesmedvék hokicsapata szétlövés után 4–3-ra nyert a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a tavalyi esztendő utolsó Erste ligás bajnoki mérkőzésén.

 

Hamburger, virsli, lencse

 

A találkozó mégsem ezzel vonul a sportág helyi történetébe: különlegességét az adta, hogy a csatár Pecsét Bálint megszerezte élete első felnőttgólját, míg Rusznyák Szilárd megbízott vezetőedző – aki a beteg Tokaji Viktort helyettesítette – pedig trénerként bemutatkozott a felnőttek között, és ezért aranyszínű fejvédőt kapott ajándékba a gárda tagjaitól.

 

– December 30-án, csütörtökön reggel, az alakulat edzése előtt negyven perccel tudtam meg, hogy este én leszek a parancsnok – mondta a harminchat éves tréner, a piros-fehérek U20-as bajnokcsapatának mestere, majd hozzátette: – Nyilvánvaló volt, hogy segítenem kell, ráadásul eddig már minden korosztály mellett végigjártam a ranglétrát. A felkérésem számomra nagy megtiszteltetés volt, köszönöm, hogy a klub elöljárói gondoltak rám. Elárulom, hogy precíz ember vagyok, ezért nyomban felkészültem a feladatra, és a korongejtésig felépítettem mindent, amit csak tudtam. Mellesleg könnyű helyzetbe kerültem, hiszen Galanisszal egymás ellen játszottunk, Miskolczival és Ritóval meg csapattársként húztuk az igát, míg az együttes fiataljaival, már szakvezetőként, korosztályos aranyérmes lettem. A fiúk profi módon kezelték a helyzetet, a segítségemre voltak, beleálltak a munkába.

 

Rusznyák Szilárd, akit a fejére tett bukósisak miatt egyesek dorogi bányásznak neveztek a miskolci jégcsarnok folyosóján, már az idei év első napján arról számolt be, hogy szilveszterkor házi hamburgert, virslit és lencsefőzeléket evett, éjfélkor pedig pezsgővel koccintott.

 

(A borítóképen: Pecsét Bálint, a Macik fiatal csatára és Rusznyák Szilárd megbízott vezetőedző a jégcsarnok öltözőfolyosóján a címkézett koronggal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!