2021.09.14. 08:00
Zsemlye vállon fejelte saját magát
A DVTK szakvezetője szerint a rossz kezdés miatt két pontot hagytak Győrben.
Forrás: ÉM
A labdarúgó NB II. 7. fordulójának zárómeccse, a WKW ETO FC Győr – Diósgyőri VTK összecsapás vasárnap késő este, nem sokkal az Észak-Magyarország lapzártája előtt ért véget. A 2–2-vel zárult bajnokit követően a sajtótájékoztatóról, az ott elhangzottakról már nem tudtunk beszámolni.
A hazaiak szakvezetője, Klausz László, így nyilatkozott a meccsről:
„Azt gondolom, hogy igazságos eredmény született. Végig nyomást gyakorolt ránk a Diósgyőr, jó csapat, jó játékosokból áll. Ennek ellenére egyes játékelemekből gólokat tudtunk szerezni. Természetesen egy kicsit fáj, hogy 2–0-ról 2–2 lett, de azt gondolom, hogy az egész csapat tisztességesen helytállt. Nem a mostani mérkőzés után kell búslakodni, hanem az Ajka és a Szentlőrinc ellen elhullajtott pontok miatt.”
A saját kapuba
A DVTK vezetőedzője, Kondás Elemér a következőket mondta:
„Azt tudtam, hogy a Győr hazai pályán veszélyes, ezért nehéz mérkőzésre készültünk. Amikor megkezdtük a találkozót, még jobban megnehezítettük azt magunknak. Ugyanis a saját kapunkba fejeltük be a labdát szögletből, az első szögletből. Nyilván utána nagy erőket mozgósítottunk, és váltottunk is több rendszerre. Aztán a második félidőre megint egy kicsit dekoncentráltan mentünk ki, és megint gólt kaptunk, de ezt követően a csapatnak sikerült felállni. Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy gólt szerezzünk, ez akkor nem sikerült, a második félidőben ezek megtörténtek, még arra is volt lehetőségünk, hogy megnyerjük a találkozót. Ez most nem sikerült, de azért, hogy a csapat 0–2-ről felállt idegenben, mindenképpen dicséret illeti őket. Ugyanakkor azt mondom, hogy itt hagytunk két pontot, azért, mert így kezdtük a találkozót. Meg tudtuk csinálni a helyzeteket, és vissza is jöttünk, a lélektani előny nálunk volt, ezért is van hiányérzetem. Megvolt a helyzet, azonban Zsemlye egy beadás után öt méterről vállon fejelte saját magát, pedig bárhová fejeli, megvan a gól és a találkozó, és igazából ez lett volna a valódi csattanója ennek a mérkőzésnek.”
Nagy pihenésre nincs lehetőségük a másodosztályú csapatoknak, ugyanis szerdán újabb fordulót rendeznek, a 8. körben, 18.00-tól a Diósgyőri VTK a veretlenül listavezető Nyíregyháza SFC gárdáját fogadja.
(A borítóképen: Kondás Elemér)