röplabda

2021.02.22. 14:30

Mojca megsérült, hiányzott

A Diósgyőr csak az első játszmában tudott partiban lenni a Nyíregyháza vendégeként.

Berecz Csaba

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó:

A női röplabda Extraliga rájátszásának első körében, a negyeddöntő három nyert meccsig tartó párharcának első felvonásán, vasárnap este a Fatum-Nyíregyháza vendége volt a Diósgyőri VTK.

Az első szettet a bajnoki címre törő nyíregyházi csapat jól kezdte, Najdic háromszor egymás után remekül nyitott, amelyek után szélső ütőből és centerből szereztek pontokat a hazaiak. Az első vendégtalálatot Mojca ejtette be (3–1), de a tempót a kék mezesek diktálták, és tovább növelték előnyüket (8–4). A vendégek szakvezetője cserével próbálkozott, Egri helyett Beddingfieldet küldte be, de mivel ez nem használt különösebben, 12–6-nál időt kért Toma Sándor. A hazaiak első saját rontását, nyitásban Radosová hozta össze, és ezt másolta a következő szervánál Ortiz is (14–9). Mivel ekkor a Fatum egy kisebb gödörbe került, ezt kihasználták a vendégek, Szajkó pontjai után, Kountoura is eredményes volt a hálónál (15–13). Ekkor viszont Mojca bokája sérült meg, le is kellett cserélni a légióst, és a DVTK erőssége már nem is tudott visszatérni a pályára. Mindez nem lökte gödörbe a vendégeket, akiknek sikerült egyenlíteniük (15–15), emiatt jött is a nyíregyházi időkérés. A pauza használt nekik (19–15), úgyhogy válaszreakcióként a fehér mezesek is szünetet kezdeményeztek. Újabb feltámadást azonban nem tudtak összehozni, így az előzetes várakozásoknak megfelelően a hazaiak behúzták az első játszmát (25–20).

Könnyedén haladtak

A második menet elején Lacombe jó játékával és csapattársai két ász nyitásával lépéselőnybe került a házigazda (5–1). A DVTK-nál csak Kiss E. tudott pontszerző lenni ekkoriban, amíg Beddingfield is be nem fejezett egy támadását (7–3). Nem sokkal később, 9–3-nál kért időt Toma Sándor. A visszatérés után Kountoura két jó megoldásával és Kovács E. jó nyitásával zárkóztak a vendégek (9–6), de aztán a túloldalon Radosová lépett elő főszereplővé, és az ő lendületével meglódultak a nyíregyháziak (14–7). A folytatásban a diósgyőri szakvezető több cserét is végrehajtott, de az addigi folyamat nem változott, a hazai gárda tovább növelte előnyét, azzal együtt is, hogy a nyíregyháziak is friss erőket küldtek be a kispadról (19–9). Nem is volt kérdés, hogy a második játszma is a vendéglátóé lesz (25–13).

A harmadik szett elején, amihez a hazaiak hozzáértek azt ,,arannyá változott”, 5–0-nál hiába kért időt Toma edző, a nyíregyházi játékosok sokáig nem tudtak hibázni. A nyolcadik pontjuk után Francesco rontott nyitása után jött az első diósgyőri szépségtapasz, és a folytatásban sem ment a vendégeknek, csak az ellenfél hibái után gazdagodott pontokkal a piros-fehér gárda (13–3). A DVTK lejtmenetét újabb időkéréssel szerette volna megállítani Toma Sándor, de csak Kovács E. becserélését követően sikerült az első kiharcolt pontokat megszerezniük (19–9). A vendégeknél nagyon hiányzott a támadójátékból Mojca, és a szabolcsi a harmadik játszmát is könynyedén hozta (25–11).


Fatum-Nyíregyháza – Diósgyőri VTK 3:0 (20, 13, 11)

Nyíregyháza, zárt ajtók mögött. V.: Jámbor, Varjasi.

Fatum-Nyíregyháza: Pintér 9, Najdic, RADOSOVÁ 10, Ortiz 5, LACOMBE 9, Vasileva 9. Csere: Tóth D. (liberó), Tóth F. (liberó), INNEH 8, Franceco 1, Lászlop 2, Fuchs 3, Klaric 6. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Diósgyőri VTK: KOUNTOURA 3, Mojca 2, KISS E. 6, Egri 1, Kovács E. 6, Szajkó 4. Csere: Dömsödi (liberó), Beddingfield 4, Horton 4, Sitku, Kundrák 3, Tóth R., Mészáros. Vezetőedző: Toma Sándor.

Németh Szabolcs: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, és jobbulást kívánunk Mojcának. Örülök, hogy így kezdtük a rájátszást, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni a győztes meccs során. Készülünk a csütörtöki miskolci mérkőzésre.

Toma Sándor: – Az első szettben éppen kezdtünk belelendülni, amikor 15-13-nál Mojca megsérült. Sajnos, az ő kiesése rányomta a bélyegét a játékunkra. A második és harmadik szettben minden játékosnak lehetőséghez jutott, de igazából csak kozmetikázni tudtuk az eredményt.

A negyeddöntő három nyert meccsig tartó párharcának állása: 1-0, a Fatum-Nyíregyháza javára. A következő mérkőzést csütörtökön, 19 órától a miskolci városi sportcsarnokban játssza a két csapat.

(A borítóképen: A diósgyőri stáb tagjai viszik le Mojcát, aki nem tudta folytatni a meccset)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!