DVTK Jegesmedvék

2021.01.11. 11:00

Immár hatodszor buktak

Szlovákiában szerepelt, és menetrendszerűen kikapott a diósgyőriek hokicsapata.

Kolodzey Tamás

20201115 Miskolc fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország DVTK Jegesmedvék - HK Nitra jégkorong Tipos extraliga mérkőzés.

Forrás: ÉM-archívum

Fotó: Vajda János

Vasárnap délután a 30. forduló mérkőzéseit játszották a Tipos Extraligában. A 26 pontos DVTK Jegesmedvék az 52 ponttal rendelkező Nyitra vendégei voltak, így a hazaiak számítottak esélyesnek a hetek óta bukdácsoló vendégek ellen.

Egle egyenlített

A szokásos hullámzás után a 6. percben Murphy fogásért kiült, így az első emberfórt a Nyitra kapta. A piros-fehérek büntetésének kétharmada már eltelt, amikor összehozta vezető gólját a táblázat ötödik helyén álló gárda. A második soruk volt a jégen, és jobb oldali védőjük, Svarny távolról volt eredményes (1–0). Az óra kijelzője 9.50-nél járt, amikor Svarny fejébe szállt a dicsőség, két percre leküldték, de a miskolciaknak nem sikerült visszaadniuk a kölcsönt. A korongot ugyan a megszokott módon járatták, mozgatták a védőket, akik betömörülve vészelték át a kritikus időszakot. Az első harmad második felében Wehrs is kényszerpihenőre ment, társai azonban jól zártak, sokat mozogtak, így kibekkelték az öt a négy elleni játékot. A szünet előtt a Diósgyőr Egle révén betalált, és az 1–1 jó rész­eredménynek számított.

Flick szépített

Egy-egy kétperces fegyelmezést követően 24.19-kor született meg az otthoniak második találata, ezt előnyben az első soros hátvéd, Nemec vágta be távolról (2–1). A 26. percben Stastny és Flick esett egymásnak, a salamoni ítélet alapján pedig mindketten lekorcsolyáztak a jégről, a négy a négy elleni szituációban pedig több terület maradt a küzdőtéren lévőknek. Pupák miatt aztán a HK gárdája egy percre három mezőnyjátékosra fogyatkozott, de a próbálkozások ellenére nem jött össze a DVTK újabb egyenlítő gólja. A 31. percben Bodák révén már az ötödik kiállítását szedte össze a Nyitra, de a Jegesmacik ebből sem hoztak ki semmit. A 34. percben Tvrdon közelről bevágta a játékszert (3–1), majd Bodák rövid időn belül már másodszor korcsolyázott a leküldöttek fülkéjébe. A 37. percben ebből már sikerült bevennie a hálót a borsodiaknak, akik közül Flick volt eredményes (3–2).

A hajrában végleg

Fontosnak ígérkezett a következő gól, de 3–3 helyett 4–2-re alakult az állás, amikor a 43. perc végén M. Slovák összehozta a negyediket csapatának, ráadásul nem sokkal később Osterbergnek mutattak kettőt a játékvezetők, de ezt az időszakot átvészelték a miskolciak. Az idő múlása a DVTK-t sürgette, és Vasék meg is nyomták a gombot annak érdekében, hogy a meccs­ben maradjanak. Az 51. perctől többen voltak a jégen, ugyanis Tvrdon elment pihenni. A vége sem jött össze: következett a vendégek időkérése, majd kapusuk lehívása, Tvrdon pedig végleg döntött (5–2). A Nyitra első sora a kanadai táblázat (gól és előkészítés) szerint kilenc pontot ért el, ez a kiemelkedő teljesítmény tett pontot a találkozó végére.


HK Nitra – DVTK Jegesmedvék 5–2 (1–1, 2–1, 2–0)

Nyitra, zárt ajtók mögött. V.: Baluska, Adamec (Vysny, Jedlicka).

HK Nitra: Cowley – Mezei, Nemec 1 (2), Tvrdon 2 (1), M. Slovák 1 (2), Hrnka – Svarny 1, Bodák (1), Kollár (1), Stastny (1), Zitny – Vitalos, Pupák, Patoprsty, Holesinsky (1), Sykora – Knizka, Fominykh, Minárik, Siska, Mucka – Nagy A. (kapus). Vezetőedző: Antonin Stavjana.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Wehrs, Szirányi, Rokaly, Vas (1), Osterberg – Murphy, Kiss D., Csányi, Lövei, Magosi – Láda B., Vojtkó, Egle 1 (1), Flick 1, Anderson – Miskolczi, Galanisz, Révész – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Dave Allison.

Kiállítások: 14, ill. 10 perc.

Antonin Stavjana: – Végig vezettünk, ellenfelünk csupán egyszer egyenlített. Örülök, hogy sok jó egyéni teljesítmény akadt nálunk, és annak is, hogy a harcos meccsen értékes sikert arattunk.

Dave Allison: – Ez a meccs is jól mutatta a jelenlegi állapotunkat. Váltakoztak a jó és a rossz teljesítmények. Voltak, akik fel tudnak nőni, de egy-két ilyen játékos kevés a győzelemhez. A jók számát kell növelnünk ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni. Nem volt három gól különbség a két csapat között.

(A borítóképen: A nyitraiak is verték a mostanában gyenge formában játszó Macikat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!