kajak-kenu

2020.09.08. 15:00

Bajnokság és ünnepség a Bodrogon és a Tiszán

Szerdán és csütörtökön Tokaj országos kajak-kenu viadalnak ad otthont.

Kolodzey Tamás

Gyõr 20150911 Kajak-kenu Maratoni VB Lakatos Zsanett

Forrás: NSO

Fotó: Szabó Miklós

A kajak-kenu felnőtt és ifjúsági maratoni magyar bajnokságot és válogatót szeptember 9–10-én rendezik meg Tokajban. Utóbbi keretében a Győrbe kiírt Európa-bajnokságra lehet csapattagságot kiharcolni – feltéve, hogy megtartják az október 1–4. között tervezett kontinensversenyt.

Négy kilométeres körön

– Negyven klub mintegy kétszáz sportolóját várjuk városunkba – mondta Krecz Tamás, a Vízisport Club Tokaj elnök-vezetőedzője. – A mezőny tizenhat számban méri össze tudását a 30, a 26, a 21 és a 18 kilométeres távokon. A viadal a Tiszán zajlik, a Bodrog feletti és alatti szakaszon, az 542,5 folyamkilométertől indulva az 544,5-ig. Az indulók 4 kilométeres körön csatáznak úgy, hogy a strandon – ahol a rajt és a cél is lesz – 200 méteres szakaszon az eszközöket is cipelni kell. A sajátosságok miatt látványosnak ígérkező futamok két-három órásak lesznek, a szerda esti ünnepségen pedig leleplezzük Simon Lászlónak, egyesületünk egykori elnök-vezetőedzőjének emléktábláját, amelyet Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Posta György, Tokaj polgármestere és a névadó özvegye avat fel, a bázis ettől kezdve hajdani alapítónk nevét viseli.

A kajak-kenu felnőtt és ifjúsági maratoni magyar bajnokságon négy megyei klub, a Diósgyőri VTK, a Borsodi Örökmozgó VA, a Tiszaújvárosi KKSE és a VC Tokaj indít versenyzőket, összesen 20 sportolót, mindet az utánpótlás-korosztályokban.

A program

Szerda, 10.00 és 14.00: rajtok

Szerda, 19.00: a Simon Lászlóról elnevezett vízicentrum avatóünnepsége a Bodrog-parti bázison

Csütörtökön, 9.00 és 14.00: rajtok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!