DVTK

2020.07.04. 09:00

Neveznek, és a bennmaradás a cél

A DVTK az új évadban is indít tartalékcsapatot az NB III.-as labdarúgó-­bajnokságban.

Berecz Csaba

A labdarúgó NB III. Keleti csoportjában, a 2019/20-as évadban mindössze 19 fordulóban játszottak mérkőzéseket a mezőny csapatai, köztük a Diósgyőri VTK tartalék együttese. A piros-fehérek a 2015/16-os évadtól „üzemeltetnek” – az élvonalbeli bajnokság mellett – a harmadosztályban is csapatot. Az első négy évadban bennmaradó helyeken zárt a diósgyőri tarcsi (2015/16: 12. hely/17 csapat; 2016/17: 5. hely/18 csapat; 2017/18: 5. hely/16 csapat; 2018/19: 11. hely/16 csapat), a 2019/20-as évadban viszont erősen kiesésre álltak. Amikor a koronavírus miatt félbeszakadt a bajnokság, és a 16 csapatos bajnokság március 14-én bebetonozódott, a 15. helyezésével búcsúra kényszerült volna a DVTK tartalék, ha a Magyar Labdarúgó-szövetség, az öt évvel ezelőtti döntéséhez hasonlóan, nem teszi újra lehetővé az NB I.-es indulási joggal rendelkező összes csapat számára, hogy a 2020/21-es évadban az NB III.-ba tartalékgárdát nevezzen.

Mint azt Benczés Miklóstól, a DVTK sportigazgatójától megtudtuk: élnek a lehetőséggel, és az új bajnoki idényben is szerepeltetnek majd csapatot a harmadik vonalban. A diósgyőri sportvezető azt is elmondta, hogy mivel az NB III.-as keret jellemzően az akadémiára épül, az utánpótláskorú labdarúgók jutnak majd szóhoz a mérkőzéseken, így az akadémia igazgatója, Fogarasi Zoltán illetékes nyilatkozni a harmadosztályú csapatról.

2001, 2002, 2003

– A DVTK NB III.-as együttesének keretét az idén kiöregedő akadémisták, a 2001-es születésűek és a most az U19-es korosztályba lépők, vagyis

a 2002-ben és a 2003-ban született labdarúgók alkotják – mondta Fogarasi Zoltán. – Hozzájuk csatlakozhatnak azok a 2000. január 1-je után született játékosok, akikre még vonatkozik az élvonalban alkalmazott fiatalszabály.

A 2000 előtt született, az NB I.-es együttes keretéhez tartozó labdarúgók közül legfeljebb négyen játszhatnak egy NB III.-as meccsen, abban az esetben, ha az élvonalbeli együttes vezetőedzője úgy dönt, hogy valamilyen ok miatt a felnőtt korú játékosok számára visszajátszásra van szükség. Megjegyzem: elméletileg kevés

az esélye annak, hogy a felnőtt keret U20-as korosztályához tartozó labdarúgók, Szűcs Kornél, Orosz Donát, Korbély Kristóf, Farkas Marcell, Orosz Marcell és Tóth Borisz mindegyike az NB III.-ban játszik majd, ha az élvonalban nem jut szóhoz, ugyanis van egy kooperációs szerződésünk az NB II.-es Kazincbarcikai SC gárdájával, ami ennek keretében öt játékost vihet, játszathat a bajnoki mérkőzésein. Ami azt is jelenti, hogy ezzel a lépcsőfokkal adott a fejlődéshez szükség út az utánpótláskorú játékosaink számára, ami az akadémiai korosztályból az NB III.-ba, onnan az NB II.-be, onnan pedig az élvonalba vezet, mint azt láthattuk Orosz Donát, Korbély Kristóf és Szűcs Kornél esetében.

Vég távozott

Az akadémiai igazgatótól azt is megtudtuk, hogy edzőváltás történt az NB III.-as csapatnál, a klubtól távozó Vég Csongor helyett Zsivoczky Gyula irányítja a szakmai munkát, akit Jordán András segít edzőként.

– Az NB III.-as keretnek is lesznek külön tréningjei, de szoros együttműködésben dolgoznak majd az U19-es bajnokságban szereplő korosztályos csapattal, illetve ennek edzőjével, Vincze Richárddal – tudtuk meg Fogarasi Zoltántól. – Mivel a nevezések még nem zárultak le az NB III.-nál, így pontos létszámot nem lehet tudni a mezőnyről, de a nem hivatalos információk szerint három csoportban 20-20 együttessel kezdődnek majd meg a küzdelmek. Ami azt jelentené, hogy az évadban 38 meccs vár a fiatalokra.

Az előző évekhez mérten ez magas meccsszám, ami lehetőséget teremt arra, hogy a felnőtt együttesek elleni mérkőzésszámokat növeljük az akadémistáknál, ez pedig egyértelműen a fejlődésüket szolgálhatja. Az NB III.-as gárdához kívülről nem tervezünk labdarúgót szerződtetni, ugyanis a fő cél az, hogy a saját utánpótlásunkra építsük a csapatot.

Az NB III.-ban szereplő gárda szereplésével kapcsolatos elvárás az, hogy a csapat maradjon bent a harmadik vonalban, hogy az alulról érkezőknek, az ő fejlődésük érdekében, továbbra is játéklehetőséget tudjunk biztosítani ebben az osztályban.

A DVTK tartalék keretéről

A DVTK tartalék tavalyi NB III.-as keretéből több labdarúgó is távozik. Három olyan játékos, akik az élvonalban is bemutatkoztak, Óvári Zsolt, Ternován Patrik és Boros Gábor NB II.-es vagy NB III.-as felnőttcsapatban folytathatják pályafutásukat. A 19 éves kapus, Bánhegyi Donát az NB III.-as Sajóbábonyi VSE játékosa lesz, az egyaránt 20 esztendős Mertse Ábelnek és Pápai Krisztiánnal még nincs új klubja.

(A borítóképen: Az előző bajnokságban nem szerepelt túl jól a DVTK-tartalék)

Ezek is érdekelhetik