atlétika

2020.06.23. 15:30

Egyelőre világverseny nélkül

A honi atlétika rövidesen beindul, augusztusra tolódhat a miskolci ifjúsági országos bajnokság.

Molnár István

Forrás: ÉM-ARCHÍVUM

Három hónappal ezelőtt minden sportág küzdelemsorozata leállt Magyarországon a koronavírus-járvány miatt, így történt az atlétikában is. Ahol viszont most már lehet tervezni a nyárra, a szezon utolsó harmadára, igaz, emiatt szünetük nem igazán lesz a versenyzőknek. Hogy mi a helyzet a Miskolci Sportiskola atlétika szakosztályánál, azt Tigyi József szakosztályvezetőtől, edzőtől kérdeztük.

Nem használt épület

– A szünet és az ezzel kapcsolatos helyzet éreztette a hatását egészében a szakosztálynál, az edzőknél, a sportolóknál egyaránt – kezdte a szakember. – Igazából az az időszak, amikor semmi sem történt, amikor a feladatok kiosztása, a kapcsolattartás csak távoktatással zajlott, az két hét volt. Ugyanis a válogatott kerettagok számára voltak bizonyos apró engedmények. Április közepétől bejöhettek a pályára, ahová edzésfelszerelésben érkeztek, majd a szabadtéri, a távolságtartás figyelembevételével megtartott edzés után szintén úgy távoztak, hogy nem használták az épületet, annak helyiségeit. Szerencsére az időjárás olyan volt, hogy tudtuk azt csinálni, amit gondoltunk, eső miatt nem kellett leállnunk, nem igazán maradt el foglalkozás. Aztán amikor lehetővé vált, májustól, a szakosztály nem kiemelt sportolói is – miután kitöltöttek egy nyilatkozatot – be tudtak már csatlakozni. Természetesen az előírásokat figyelembe véve, ha mód van rá, akkor benn továbbra sem sokat tartózkodunk.

Minden hétvégén lesz

Megkérdeztük a szakosztály vezetőjétől, hogy a vírus mennyiben, milyen nagyságban befolyásolta az idei szabadtéri versenyeket, azok megtartását.

– A hazai versenynaptárat a Magyar Atlétikai Szövetség teljesen átszabta a vírus miatt – közölte Tigyi József. – A tavaszi versenyek, bajnokságok elmaradtak, egyébként éppen ezen a hétvégén lett volna Miskolcon az ifjúsági országos bajnokság. Jelenleg egyeztetés zajlik azzal kapcsolatban, hogy később is itt lesz-e, például augusztusban. A hazai versenyek július közepén indulnak, az első bajnokság augusztus első hétvégéjén lesz, a felnőtt ob, aztán onnantól kezdve gyakorlatilag miden hétvégén tartanak majd valamilyen országos bajnokságot. Úgyhogy ezek szerint, ezek tudatában készülünk. Nagy nyaralásokat senki sem tervez, korábban, normál esetben úgy volt, hogy júliusban leálltunk egy hónapra, aztán a pihenő után, augusztusban megint edzettünk, mert ebben az időszakban már újra voltak versenyek. A világ­események elmaradtak, ami egy-két embert azért elég érzékenyen érintett, Tóth Anna és Bacsa Fanni ugyanis világverseny-aspiránsok voltak. Anna a téli eredményei alapján döntős esélyekkel indulhatott volna az ifjúsági Európa-bajnokságon gáton, Fanninak pedig a junior világbajnokságra volt már szintje, szintén gáton. Az európai és a világszervezet döntésének értelmében az idei szezonra tervezett ilyen jellegű, korosztályos eseményeket nem tartják meg, törölték őket, csak különböző egynapos viadalokat rendeznek. Az utánpótlás-versenyzőknek ez jelenthet bizonyos fokig problémát, hogy miként tartsuk fenn a motivációs szintet, hogy pontosan mire edzenek, mire készülnek. Amint mondtam: augusztusban lesz az első verseny, a vírus miatt kissé elnyúlt, kissé más ez az évad. Azonban mi ezzel semmit sem tudunk kezdeni, végezzük a munkánk, és bízunk abban, hogy az, aki az idén megmutatta volna a tehetségét a világversenyeken, annak a jövőben is lesz erre alkalma.

Az infrastruktúráról

Az egyetemi atlétikai centrum öltözőkkel, vizesblokkal, egyéb helyiségekkel való bővítése indokolt lenne (esetlegesen mindkét irányba) egyrészt a versenyzői létszám, valamint a felszerelések, a különböző eszközök tárolása, elhelyezése miatt. Ezzel kapcsolatban a szakosztályvezető az alábbiakat mondta:

– A tervek között szerepel a bővítés, természetesen szeretnénk, ha erre valamikor sor kerülne. Volt is rá ígéret, jóváhagyás, többet között a MASZ részéről, de úgy tudom, hogy ebben a pillanatban nincs napirenden.

A MASZ egyébként nemrégiben közzé tette a 2020-as műhelytámogatások összegét, ez alapján a Miskolci Sportiskola 2 700 000 forintot kap az idén.


Miskolc néven

A csapatbajnokságot az idén is Székesfehérváron rendezik meg, a nevezések alapján 31 klub részvételével. A szeptember 5–6-ra kiírt eseményen „Miskolc” néven indul majd a helyi csapat a sportiskola versenyzőivel, kiegészülve a DVTK atlétájával, Nemes Ritával.

(A borítóképen: Bacsa Fanni)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!