Az olimpiák nem lesznek veszélyben

Az európai és a hazai úszószövetség sajtófőnökét – aki a MOB-nál is betöltötte ezt a munkakört – Nyonban, a LEN svájci központjában kértük arra, hogy válaszoljon a sportvilág időszerű eseményeit érintő kérdéseinkre.

Orvosok szerint a tokiói olimpiának 2021-ben sincs realitása, ha addig nem lesz szérum a vírusra. Hogy látja ezt?

Meglehetősen nagy a szórás abban a tekintetben, hogy a tudós koponyák mit gondolnak a jövőről – ennél már csak az bizonytalanabb, hogy mikorra készül el a jelenleg folyó hatvankét fejlesztésből az első valóban hatékony és tömeges formában is használható vakcina. Egy biztos, az olimpia még akkor is óriási tömegek találkozóhelye, ha esetleg úgy döntenének az illetékesek, hogy nézők nélkül rendezik meg. Egyébként az utóbbi egyre hangsúlyosabb kérdés: mit ér az elitsport szurkolók nélkül? A válasz azonban kijózanító: mivel a profi sport szintjén a sportszervezetek bevételeinek átlagosan a 70 százalékát a tévés jogdíjak adják, így egyértelmű, hogy mindenekfelett a közvetítő társaságokat fogják kiszolgálni. Azaz legyen olimpia bármi áron, ha kell, üres lelátók előtt, csak állítsuk elő azt a portékát, amit nagyon jó pénzért eladunk a tévéseknek. A NOB csak az amerikai NBC-től több mint 3 milliárd dollárt szedett be a legutóbb értékesített csomagért, amiben kétkét nyári és téli olimpia van benne. Ez az egyetlen piac, az Egyesült Államok.

Szóval elképzelhető, mennyi folyik be összesen a világ minden tájáról. Ezt nem akarják kockáztatni?

Inkább készek más rizikót felvállalni, annál is inkább, mert a sportolók addigra már totálisan ki lesznek éhezve arra, hogy végre valóra váltsák álmaikat. Most még nagyon friss a járvány generálta jogos felelősségérzet, plusz a média és a közösségi oldalak által felhajtott extra hisztéria is rátett egy lapáttal arra, hogy végül teljesen leállt az emberiség. Ám egyre többen mondják: amikor az igazán fontos döntéshozók eljutnak oda, hogy bocs, de akkora károkat szenved a világgazdaság, ami tolerálhatatlan, el fog indulni a fellazítás, és megtanulunk együtt élni a vírussal, még ha a vakcinára várni is kell. Ez igaz lesz az olimpiára is, ha a vírus árnyékában, akkor úgy fogják megrendezni jövőre: tízezer sportolóval, csaknem ugyanennyi kísérővel, ötezer hivatalos személlyel és húszezer médiással, beleértve a tévétársaságokat. Meg lesz pár ezer szervező, tízezernyi önkéntes és több ezer biztonsági, nagyjából hatvanezer ember együtt úgy, hogy nézőkről még nem beszéltünk. Valahogy meg fogják oldani.

Sokan azt mondják, hogy az ilyen krízishelyzetek miatt szóba sem jöhetnek a kisebb államok és városok. Mi a véleménye erről?

Ezek eddig se nagyon jöttek szóba a rendezésnél. Az olimpia tulajdonképpen harminckét világbajnokság egy országban, tizenhat napos időkeretben, és mivel a futballt, továbbá néhány, a program szempontjából kevésbé jelentékeny sportágat – golf, rögbi, baseball – leszámítva valóban a világ legjobb sportolóit vonultatja fel minden egyes helyszínen, a médiaérdeklődés a sokszorosa, mint ha csupán az egyes sportágak önálló vébéin regisztrált sajtós létszámokat adnánk össze. Az NBC például több mint ötezer munkatársat utaztat át Amerikából, hogy a létező legmagasabb nívójú legyen a közvetítés, és az amerikai írott sajtóból is százával érkeznek; miközben egy úszó vb-n három-négy amerikai írott sajtós tudósít a helyszínről, az NBC-nek pedig csak a streamelő sportadója tűnik fel megint csak hét-nyolc fős stábbal. Holott az amerikai a világ vezető úszónemzete, és mégis… Ez a különbség az olimpia és minden más viadal között. Pontosan ezért nőtt már akkorára, hogy mértékadó vélemények szerint egy három és fél milliós világváros infrastruktúrájára lehet biztonsággal úgymond „ráhúzni”. Minimum ennyi lakosnál van olyan közlekedési és szállodai kapacitás, amivel ki lehet szolgálni a játékok irdatlan logisztikai igényeit. A NOB persze igyekszik szétteríteni az olimpiát térben, azaz nem véletlen, hogy már nem csupán a focimeccseknél gondolnak társrendező városokra, hanem, mint azt a végül elvágott budapesti pályázatnál láttuk, más sportágakat is simán kiraknak más városokba. Ez persze korábban is így volt, a kajak-kenuért mentünk 80 kilométert Atlantában és Sydney-ben, de ez akkoriban inkább volt kivétel, és minden pályázó igyekezett azzal parádézni, hogy nagyon kompakt játékokat szervez, azaz a lehető legtöbb helyszínt összpontosítja a lehető legszűkebb körben, így nem kell annyit utaznia senkinek. Ez az, ami nem működik. Másrészt lehet kísérletezni, mint a NOB tette Athénnel, ám 2004 kapcsán az derült ki, hogy hiába rendeztek a görögök összességében remek olimpiát, egy ilyen kis országra nagyon csúnyán rárohadnak az olimpiai léptékben megépített létesítmények.

A NOB továbbra is elitista szervezet?

A vezérkart, a szavazóbázist jelentő tagságot mindig is körbelengte egyfajta arisztokratikus légkör – ne feledjük: a NOB-nál csakis kinevezéssel lehet valaki tag, azaz beemelik az embereket maguk közé –, és az összes reformelképzeléssel együtt mindig is híresek voltak arról, hogy szeretnek biztosra menni. Amikor kockázatot vállaltak Athénnel, aztán Rióval, rendre jött a pofára esés, márpedig az olimpia úgy maradhat meg a sportvilág csúcsán, csak úgy lehet a földkerekség számára továbbra is olyannyira imádott esemény, és szintén csak úgy generálhat érdeklődést a jövőbeni pályázóknál, ha nem a pusztuló athéni létesítmények, meg a riói rémtörténetek keringenek róla, hanem az olyan sikersztorik, mint amilyen a sydney-i vagy a londoni olimpia volt.

Úgy tűnt, hogy a NOB nagyot fogott, amikor előre kijelölte a 2024-es és a 2028-as helyszíneket. Viszont elképzelhető-e, hogy akár Párizs, akár Los Angeles visszalép?

Párizs annyi, de annyi mindent belepakolt abba, hogy három bukott pályázat után végre befusson, hogy szerintem aligha létezik olyan eshetőség, ami miatt visszamondanák a rendezést. A francia sport egyébként is elképesztően erős lábakon áll, náluk a létesítményhelyzet kifejezetten jó, Párizs adottságai tökéletesek. Sokmilliós világváros hatalmas hotelkapacitással, vagyis ami egy olimpiánál buktató lehet, hogy hiányzik a helyszínek vagy a szállások jó része és nincs elég pénz arra, hogy felépítsék őket, ez náluk nem jelenthet problémát. A franciák imádnak vitázni, tüntetni, utat lezárni, ez nyilván nem könnyíti meg a NOB dolgát, azaz a szervezést összefogó lausanne-i csapat tagjai ugyanúgy bele fognak őszülni 2024-be, ahogy az Rióban is történt, csak most más okokból. Los Angelesnél pedig még kisebb veszélyt látok – legfeljebb, ha a Szent András-törésvonal miatt jön egy rettenetes pusztító földrengés. Ez az egyetlen, ami ott veszélyt jelent, mert amúgy ha Kalifornia önálló ország lenne, a top 20-ban lenne az ott megtermelt GDP alapján; a létesítmények nyolcvan százaléka már megvan, mert arrafelé tényleg mindenre van kapacitás, nem csupán a sport miatt, de az ott aztán őrült nagysággal pörgő szórakoztatóipar kiszolgálására épített koncerttermek, kiállítócsarnokok mind bekapcsolhatók a különféle teremsportok otthonaiként. Amerika másképp működik, mint bármelyik más náció: akárcsak 1984-ben, újra privát pénzből rendezik az olimpiát, így teljesen mindegy, hogy ki ül a Fehér Házban, Los Angeles nem kér kormányzati támogatást, azaz nem függ politikai széljárástól az, hogy megvalósul-e az olimpia.

Az 1984-es játékokat „pótló” Barátság versenyek dobogósai kárpótlásként megkapták az életjáradékot. Mi lesz ezzel, ha egészségügyi okok miatt marad el olimpia?

Az rettenetes csapás lenne minden sportolónak, de nem az életjáradék miatt. Milák Kristóf nem azért úszik naponta tíz kilométert és tölt hat-hét órát az uszodában, hogy majd 35 éves korától jogosult legyen az életjáradékra. A sportoló nem így van „bekötve”. Abba nő bele, hogy mindenkitől hallja: az olimpia az felfoghatatlanul csodás dolog, maga a részvétel is fantasztikus, az érzés átjárja sejtszinten az embert. Jómagam különböző médiás szerepkörökben 1996 óta vagyok ott minden nyári játékokon, de bárhol is rendezték, a szabad angolszász világban, a laza görögöknél, a kínai diktatúrában vagy a riói romlásban, az öt karika s mindaz, ami hozzákapcsolódik, még engem is teljesen átprogramoz arra a két és fél hétre. Magával ragad, felemel, repít. Nekem jó, mert huszonöt évesen voltam először, és ötven felé menetelve is van érvényes tokiói akkreditációm. Egy jobb sportoló pályafutásába viszont egy-két, esetleg három olimpia fér bele – a jó genetikával megáldott klasszisoknak olykor megadatik négy, nagyon ritkán öt –, ha ebből kiesik egy, az szörnyű lelki csapás.

Hány totális átszervezést bír ki a világ sportmozgalma?

Szerintem így is pont eggyel többet kénytelen elviselni, mint amire ez a struktúra épül. Ez egy örök körforgás, ami már most is szanaszét feszül, mert olyan fantasztikusan jövedelmező üzletág, hogy mindenki be akar szállni; világ- és kontinentális szövetség újabb és újabb ötlettel áll elő, hogy milyen versenyt, kupát lehetne még rendezni, amit újabb szponzoroknak lehet kiajánlani és újabb tévés jogdíjak forrása lehet. Mind emögött szekérnyi tévétársaság és egy rakat sportadó áll, most azonban megjelentek az internetes platformon sugárzó kompániák, márpedig az Amazon, a Facebook, a Twitter és a többi streamingszolgáltató teljesen más nagyságrendű pénzekkel tud ringbe szállni, ennek köszönhetően szállhattak el a játékosfizetések, az elnyerhető pénzdíjak, az átigazolások költségei, mert őrült licitek mentek a minőségi élő sportközvetítések jogaiért, plusz a szponzorok is özönlöttek, hiszen remek terep volt a sport a brandépítésre. Ám ha nincs meccs, verseny, a sportoló pedig otthon héderel, akkor az egész biznisz összeroskad. A múlt héten ültem végig egy webes előadást, ahol elhangzott, hogy csak a wimbledoni eperárusok 550 ezer dollárt buktak a tenisztorna elmaradásával. Úgy 180 millió forint égett el, kizárólag náluk. Akkor képzeljük el, mekkora bukás ez a sportpiac komoly szereplőinek. Ezért görcsöl a szervezetek nagy része, hogy csak halasztaná az eseményét, meg befejezné bármi áron a Bajnokok Ligáját és a bajnokságokat a különféle sportágakban. Amikor nincs élő sport, akkor dőlnek a dominók, mert ez ugyanolyan, mint egy autógyár: alapvetően a gyártósort látjuk, de a kapun kigördülő autóhoz tucatnyi ország félszáz beszállítója teszi hozzá a magáét. Egy BL-mérkőzésen a pályát látjuk, meg a két csapat játékosait, ám csupán egyetlen meccs emberek ezreinek jelent valamilyen formában megélhetést.

Halljuk: fenntartható olimpiákat kell rendezni, esztelen költekezés nélkül. Betartható-e ez a szólam?

A NOB egyre inkább látja, hogy bele kell simulnia a fenntartható fejlődésbe, nem lehet több Athén és Rio. Ennek megfelelően most már nem lehet pályázni, a NOB úgymond „elbeszélget” a potenciális kandidálókkal, aztán a sok-sok beszélgetés végén meghív valakit, hogy rendezze meg a soron következő olimpiát. Ennek az első tesztje 2032- ben esedékes, bár már most mindenki biztosra veszi, hogy Brisbane lesz a befutó. Néhány hónapja elképzelhetetlen bizonytalanság vesz bennünket körül: nehéz arra gondolni, hogy könnyű lesz rendezőket találni a jövőben. Mégis úgy gondolom, az olimpiák ebből a szempontból nem lesznek veszélyben. Sokkal nagyobb gondokat látunk majd az olyan eseményeknél, mint a különböző, kevésbé eladható sportágak korosztályos világversenyei vagy az olyan, mára csupán a nosztalgia okán megrendezett multisportviadalok, mint mondjuk az Universiade. A mostani gazdasági válsághelyzet azonban hosszabb távra vágja meg az ilyen célokra mozgósítható kormányzati forrásokat, különösen a működő demokráciákban. És nem lehet minden, nem feltétlenül sokakat érdeklő viadalt a kínaiaknál, az oroszoknál meg a közel-keleti olajmonarchiákban rendezni. Néhány évig szellősebbé válik a versenynaptár, a mezőnyök is szűkülhetnek, mert csökken a sportolóikat utaztatni képes szövetségek száma. A folyamatok egy része sajnálatos lesz, ám évtizedes távlatban egészségesnek fogjuk látni a hamarosan esedékes racionalizálást.

Névjegy

A 48 éves Csurka Gergely évtizedek óta foglalkozik sportújságírással, közben belekóstolt a kommunikációs szakmába, jelenleg az Európai és a Magyar Úszó Szövetség kommunikációját szervezi. Több sikeres sportkönyv szerzője.

(A borítóképen: Csurka Gergely| Fotó: ÉM)

Kapcsolódó cikkeink:

Tokióba készül a népszerű sportoló

Az egy évet hasznosan kell eltölteni

Már két kiküldött is óriási siker lenne