2020.04.30. 18:30
Az elmaradt juniordöntőt sajnálja az NB I./B-s edző
Szegeczki és Vég-Dudás teljesítményét emelte ki a diósgyőri U23-as kosárlabdacsapat trénere.
Forrás: ÉM-Archívum
A női kosárlabda NB I./B Zöld csoportjában az Aluinvent-DVTK U23-as csapata számára is idő előtt ért véget a bajnokság, a koronavírus-veszély miatt. A piros-fehérek fiatalokból álló együttese a 2019/20-as évad előtt még eggyel feljebb, a második vonalban szerepelt, a harmadosztályba most kóstoltak bele.
Az évadról
– Ahogy az előző évadban, így most sem a csapatszintű eredményesség volt a fő cél, ugyanis a klubon belül ennek a szereplésnek az volt a fő mozgatórugója, hogy a fiatal, elsősorban juniorkorú játékosokat olyan környezetben versenyeztesse, amelynek során nemcsak a saját korosztályukban szereplő játékosokkal, hanem sokszor idősebb, tapasztalt sportolókkal szemben is helyt kell állniuk – mondta Vaszi Ádám, az Aluinvent-DVTK U23 edzője. – Persze mindettől függetlenül szerettük volna eredményszinten a lehető legtöbbet kihozni a csapatból, hiszen minden meccs előtt a győzelem megszerzésének igényével lépett pályára.
Ettől függetlenül azért be-becsúszott néhány vereség az évad elején, és emiatt tulajdonképpen nem volt igazán esélyük arra, hogy visszajussanak a Piros csoportba.
– A Zöld csoport mezőnyét két részre lehet osztani: voltak nagyon jó csapatok, akik a feljutásért küzdöttek, és voltak gyengébb gárdák, amelyek a játék szeretetéért vettek részt a bajnokságban – mondta a diósgyőri edző. – A játékosaink egyéni fejlődését szolgálta ez a sorozat, de az is cél volt, hogy lehetőleg kerüljünk vissza a Piros csoportba, mert ez esetben minden fordulóban a csapat erejéhez mérten, színvonalas mérkőzéseket tudtunk volna játszani. Sajnos a 2019/20-as bajnokság egy picit nehezen indult, az első négy idegenbeli meccsből hármat is elveszítettünk, ezek közül kettőt csak néhány ponttal. Az idei évadban a csapatunkban helyet kapott játékosok közül többen is játszottak tavaly NB I./B-s Piros csoportos meccseket, és abban a bajnokságban viszonylag kevésszer érezhették a győzelem ízét, idegenben mindössze egy meccset sikerült nyerni. Ezért ebben az évadban az is feladat volt, hogy a játékosokat úgy, arra kellett felkészíteni, hogy minden meccsen azzal lépjenek pályára, hogy nekik meghatározó, domináns teljesítményt kell nyújtaniuk, függetlenül attól, hogy hazai környezetben játszunk vagy idegenben. Decembertől ennek azért már volt látszatja, ahogy egyre jobb formába lendült a csapat, jöttek a győzelmek, ahogy a junior-korosztályos bajnokságban, úgy a Zöld csoportos felnőttmeccseken is. És bár ahogy a többi, így az NB I./B-s bajnokság is félbeszakadt, a szereplésünk abból a szempontból elérte a célját, hogy minden csapattag elegendő játékpercet kapott arra, hogy megmutathassa tudását, hogy fejlődhessen.
Tizenhárom
A 26 fordulósra tervezett bajnokságban 19 meccset játszott le az Aluinvent-DVTK U23 együttese, ezek közül 13 találkozót abszolvált győzelemmel. Hogy mi jöhetett volna még, arról a következőket mondta Vaszi Ádám:
– Nem az a baj, hogy a hátralévő 7 NB I./B-s mérkőzésünket nem tudtunk lejátszani. A csapat tagjai számára ugyanis az a nagy veszteség, hogy a fő eseményüket – amelyre Magyar Gergely edző irányításával készültek az egész évadban – a juniordöntőt a koronavírus miatt nem rendezték meg, mert éppen előtte szakadtak félbe a bajnokságok. Azért is sajnálom a lányokat, hogy ez nem adatott meg nekik, mert az év elejétől egyre markánsabb, magabiztosabb teljesítményt nyújtottak, és ebben benne volt az is, hogy a junior bajnoki döntőben esetleg sikerül érmet szerezniük.
Érdekesség, hogy a diósgyőri NB I./B-s Zöld csoportos csapat kerete csak két helyen tért el a junioregyüttestől, „túlkorosként” a 2000-es születésű Frindt Nikolett és a 2001-es Kecskés Karina játszott a 18 év alattiakkal a felnőttbajnokság harmadik vonalában. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a fiatalok alkotta keretből kinek a teljesítményét lehet kiemelni.
– Két nevet mondanék: az egyik Szegeczki Nóráé, aki szinte minden mérkőzésen pályára lépett, és meghatározó, egyenletes teljesítményt nyújtott, hozzáállásával, a szerzett pontjaival a többi elé példaként állítható produkcióra volt képes. A másik játékos Vég-Dudás Anna, aki nagyon jó adottságú játékos, de igazából csak januártól hozta azt a formát, amire számítottunk tőle, akkortól nyújtott olyan teljesítményt, amely a legmagasabb szint felé vezető úton, az előrehaladáshoz szükséges – mondta Vaszi Ádám, aki arra a kérdésre, hogy mit hozhat a jövő, a következő évad, a következőket felelte: – Mivel nagy a bizonytalanság az élet minden területén, így a sportban is, ez még korai kérdés, azt majd egy későbbi időpontban a klubvezetés dönti el, hogy változatlanul párhuzamosan szerepelteti-e a juniorcsapatot a saját korosztályában és az NB I./B-ben.
A női kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2019/20-as évad zárása