Öttusa

2019.09.05. 14:30

Guzi Blanka a vívás miatt lemaradt erről a döntőről

Három magyar női versenyző jutott be a budapesti öttusa-vb pénteki fináléjába.

Guzi Blanka (b) a víváson vérzett el

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A női és férfi váltóversenyek után az egyéniben vetélkedett szerdán a 63. öttusa-, és a 3. laser run világbajnokság 68 fős női mezőnye, hogy eldöntsék, kik vehetnek majd részt a pénteki döntőben (15-15 sportoló automatikusan, és a további 6 legjobb idővel rendelkező versenyző). A magyar csapatban Kállai Ákos női szövetségi kapitány döntése alapján a már olimpiai kvótás Kovács Sarolta mellett a kézsérüléséből felépült Alekszejev Tamara és a két junior kiválóság, Gulyás Michelle, és a miskolci Guzi Blanka kapott helyet.

Két csoportban

A vártnál kevesebb induló miatt kedden este a szervezők úgy döntöttek, nem három, hanem csak két csoportba sorsolják a résztvevőket. Így az „órarend” is változott, egy órával később, fél 10-kor kezdték az úszást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában, majd a vívást a Ludovika Aréna pástjain. A Miskolci Swimming Pentathlon Club versenyzője az A-csoportba került Gulyás Michellel együtt. Az úszás Gulyásnak remekül sikerült – másodikként végzett a csoportban –, míg Guzinak közepesen – a 34 indulóból a 19. helyen zárt, önmagához képest jó, 2:16.18-as idővel –, 278 pontot szerezve. A másik csoportban Kovács Sarolta úszott a leggyorsabban, 296 ponttal került ezen csoport élére, míg Alekszejev 277 ponttal a 19. helyről várta a folytatást.

Guzi Blanka edzője, Fázold Henrik ezt mondta: „ahhoz képest, hogy négy éve úszott először nálam versenyszerűen, most a legjobbját hozta ki magából. Reményt keltő volt az úszása…”

Következett a vívás, amely – akárcsak a női csapatverseny során – ezúttal sem sikerült igazán jól a miskolciak üdvöskéjének. Mindössze 12 győzelem állt Guzi Blanka neve mellett, 21 vereséggel szemben, és ebben a számban csoportja 29. helyén végzett. Gulyásnak némileg jobban ment ez a szám (17 vereség, 16 győzelem), így vívásban a 17. helyen állt a csoportban. A másik 34 versenyző alkotta mezőnyben Kovács az elején remekelt, később visszaesett, és 19 siker mellett 14 vereséggel zárt. Alekszejev éppen fordított sorrendet tartott, a végén jött össze több győzelem, és 20–14-es mérleggel fejezte be a vívást. A miskolci sportoló edzőjének erről a számról ez volt a véleménye: „amit felépített a vízben, azt sajnos nem tudta folytatni a páston. Bíztam benne, hogy egy jó közepest vív, sajnos ez sem jött össze. Nagyon rezeg a léc, de a remény hal meg utoljára…”

Három magyar döntős

A mindent eldöntő kombinált számban az elmúlt év legjobb magyar junior női öttusázójának választott miskolci versenyző csoportjában a 29. helyről rajtolt. A homokos, helyenként gödrös talajon remekül indított Blanka, körről körre előzte vetélytársait, és a lövészetnél is csak egyet hibázott, végül a 20. helyen ért célba. A másik magyar, Gulyás, a 12. helyen végezve biztos döntős lett.

Fázold Henrik ezt mondta: „a homok nem kedvezett Blanka futásának, ennek ellenére 9 versenyzőtársát sikerült megelőznie. Remekelt a lövészetben, ez most ennyire volt elég. Gratulálok a hozzáállásához…”

Kállai Ákos szövetségi kapitány dicsérte a borsodi versenyzőt: „amit ma mutatott, az remek volt. Ne felejtsük el, ez egy felnőtt világbajnokság, ráadásul Blanka versenyről versenyre járt mostanában és még további feladatai is lesznek. Vívásban nehezen jött ki a gödörből, ha az nincs, szerintem biztos döntős. A Kincsem Park homokos talaja nem kedves az ő alkatának, futásának, ennek ellenére is óriásit ment. Benne látom a jövőt…”

A B-csoportban a már kvótás Kovács az 5., Alekszejev a 7. helyről indult neki a lövészettel kombinált futásnak. A lányok jól osztották be erejüket, és hibáztak ugyan néhányat a lövészetben, de Kovács a 9., míg Alekszejev a 14. helyen ért célba és jutott a pénteki döntőbe.

Folytatás a csütörtöki napon a férfi selejtezővel, de ekkor rendezik meg 17.00-tól a női döntő vívószámát a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, majd 19.00-tól a vb hivatalos megnyitóünnepséget a Kincsem Parkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!