Mr. Tus nagyon jól érzi magát a bőrében

Dr. Hegedűs Csaba élete kész regény. Sportágában versenyzőként, szakvezetőként és tisztségviselőként mindent elért, amit csak lehetett. A hetvenen túl is járja az országot és a világot, mindenről és mindenkiről markáns véleménye van, mondanivalóját soha nem „csomagolja” be.

Korábban Budapesten, Sárváron és Szombathelyen kapott díszpolgári címet, most ugyanebben részesült Abaújszántón. Mit jelent ez önnek?

Már hosszú ideje részt veszek a város sportéletének alakításában és lenyűgöz, ahogyan fejlődik az ottani testkultúra. Az egyik képviselő-testületi ülést követően felhívtak, tájékoztattak a döntésükről és gratuláltak nekem. Nagyon megleptek, ugyanis nem tudtam róla, hogy mire készülnek. Határozatukat megkönnyeztem: ez a cím, bárki kapja, ritkán tapasztalható figyelmesség és gesztus, hallatlanul jólesett, további motivációt ad nekem.

Viszont bárhol és bármivel díjazzák, azt a „kitüntetését” aligha tudják felülmúlni, hogy ön szerezte a magyar sport századik olimpiai aranyérmét. Egyetért ezzel?

Már bocsánat: a lencsét a babbal nem szabad összetéveszteni. Bármilyen elismerést csak valamilyen teljesítmény után adnak. Amikor annak idején megszereztem életem első ifjúsági magyar bajnoki címét és ott álltam a dobogó legmagasabb fokán, nos, azt az érzést korábban el sem tudtam képzelni; majd hány, de hány ilyen és ehhez fogható nagy örömben volt részem. Szófiában fiatalom nyertem első vébémet, és majd’ megszédültem azon, hogy te jó ég, én vagyok a világbajnok, amit olyannyira dédelgettem. Aztán igen, jött az ötkarikás bajnoki címem…, most is könny szökik a szemembe. Sokan mondják, hogy sporttörténelmet írtam, köszönöm nekik.

Hogyan emlékszik vissza az 1972-es müncheni olimpiára?

Életem felejthetetlen korszakát írtam, éltem át. A testvéremmel, Miklóssal birkóztam, gyakoroltam, majd ráestem és leszakadt az álla. Amikor bevitték, szorította a kezem és azt mondta, hogy nekem olimpiát kell nyernem. Ott és akkor, nyolc év után először láttam az édesapámat. A verseny után félóráig zokogtam. Dr. Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori magyar tagja adta át az aranyérmemet, miközben bocsánatot kért tőlem. Azért, mert amikor világbajnok lettem, a gratuláció helyett azt mondta, hogy Csaba, neked olimpiai bajnoknak kell lenned, és ezen picit megsértődtem. Istenem, ezt a sztorit később is sokszor szóba hoztuk egymás között.

Már nem edzősködik, nincs hazai és nemzetközi szakszövetségi megbízatása sem. Hiányoznak önnek ezek a munkák?

Igen is, meg nem is. Hetvenegy évesen tudomásul kell vennem az idők szavát, de mérhetetlenül nagy ismeretanyag van a fejemben, dolgozik is az agyam, amíg le nem hunyom a szemem. A nemzetközi szövetség vendégeként jövőre ott leszek Tokióban, az olimpián, és Asztanában vagy újabb nevén, Nur-Szultanban, a világbajnokságon is. Itthon tiszteletbeli elnöknek választottak, azaz jó a kapcsolatom a magyar szövetséggel is.

Hívják versenyekre, élménybeszámolókra?

Hamarosan megyek Ukrajnába, ahol előadást fogok tartani, majd Balkányban lesz jelenésem, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban nyitok meg egy versenyt. Ahová hívnak, oda nagy szeretettel elmegyek, és díjakat is szívesen adok át. Szóval senki ne féltsen, van programom vagy mit tennem.

Nem érzi azt, hogy a magyar sport túlpolitizált?

A sportban én soha nem szerettem politizálni. Viszont tény, hogy egy elnöknek mindenkivel jóban kell lennie, a politikusokkal is. Annak idején, a magyar szövetség elnökeként elsőként hoztam olyan döntést, mely szerint magyarigazolvánnyal mindenki részt vehet az itteni versenyeken, mert a magyarság egy és oszthatatlan, kaptam is érte hideget és meleget a kluboktól és szakosztályoktól, mert a határozatom politikai jelleget öltött.

Érdekli még, hogy mit írnak, mondanak önről, vagy régen túl van ezen?

Érdekel, de már nem meghatározó az életem szempontjából. Annak idején, megboldogult fiatal koromban, amikor az év sportolója lettem, este 11-kor a Blaha Lujza téren vártam a Népsportot, hogy megmutathassam anyámnak, mondván, milyen híres lett a fia. Most nem emelkedik a pulzusom, ha velem foglalkoznak, de azért köszönöm a megtiszteltető figyelmet.

Egykor a Telesport főszerkesztője volt. Nem érez sóvárgást a média világa iránt?

Nekem mint sportoló számára nagy megtiszteltetés volt, hogy a Magyar Televízió sportosztályát vezethettem. Az én időmben hozott döntés alapján minden egyes sportág előre tudta, hogy melyik eseményét közvetítjük, akkor ez nagy dolognak számított. Egy szóval sem mondom, hogy személy szerint visszasírom a főszerkesztői időmet, mert el tudom helyezni magam a mai palettán.

Az ön esetében minden adott ahhoz, hogy a nemzet sportolója legyen. Bízik még abban, hogy kiérdemli a tagok bizalmát és beszavazzák a testületbe?

Akár tetszik, akár nem, kiemelkedő versenyző voltam, aztán az egyik legeredményesebb szövetségi kapitány, majd hazai és nemzetközi sportvezető, a londoni és a pekingi olimpiák technikai igazgatója. Nekem már régen köztük kellene lennem, de őszintén mondom: nem bánt ez a dolog.

Kik a legjobb barátai?

Wichmann Tamás kenus, Vaskuti István kenus, Magyar Zoltán tornász, Kamuti Jenő vívó és mindenki, a labdarúgó Bálint Lászlótól kezdve Rákosi Gyulán át a szombathelyi Halmosi Zoltánig. Az az igazság, hogy akár száz nevet is említhetnék, ugyanis nincs olyan sportág, amelyet ne szeretnék, és ez azzal jár, hogy… Szombaton például Szegeden jártam, a kajak-kenu-világbajnokságon, ahol…

Nagyon gyakran jár Borsod-Abaúj-Zemplénbe: hogyan lett észak-magyarországi polgár?

Vas megyeiként tizenöt évvel ezelőtt még csak féltudatosan jutottam el Zemplénbe, amely a birkózás szempontjából fehér foltnak számított. A barátkozásaim kapcsán sok új szakosztályt hoztunk létre nemcsak ott, máshol is. Létrehoztam az Észak-Keleti Regionális Mr. Tus Birkózóiskola Egyesületet, aztán – mivel a vadászat a hobbim – Baskón vettem egy házat, amelyet komfortossá tettem, és jól érzem magam ezen a kis zsáktelepülésen, melynek megfogott a szépsége. Összekötöttem magam a Sárospataki Utánpótlás-nevelő Sportiskolával is: komoly pályázatot nyertünk, negyvenhét településen nyújtunk életmód-tanácsadást, neveljük a polgárokat az egészséges életmódra.

Merre tart a birkózás? Elmúlt a sportág „feje” felől az a veszély, amely most az ökölvívást fenyegeti?

Nem tudok, és nem is akarok egyetlen sportágra sem rosszat mondani. Amikor bajba kerültünk, akkor sem velünk, hanem másokkal akadt gond, de összefogtunk, és a birkózás megvédte önmagát. Londonban például a birkózásra szóló belépőjegyek keltek el először. A gyakori szabálymódosítások ahhoz szükségesek, hogy ez a műfaj a felszínen maradjon. A támadótechnikát védjük, és elsőbbséget adunk az akciózók számára. Az tény, hogy ha ma felébredne egy százéves birkózó, rá sem ismerne a sportágára.

Birkózószemüvegen keresztül mit vár a tokiói olimpiától?

Még nem kezdődött el a kvalifikációs időszak, így, egy évvel a játékok előtt nehéz jósolni. Manapság nagyon nehéz jól szerepelni ebben az őrült sodrásban, amelyben az érdekeket is kell érvényesíteni, lásd Riót, szóval bonyolult történet ez. Ne felejtsük, hogy a birkózás, a ritka kivételektől eltekintve, mindig hozott valamit a konyhára. Annyit feltétlenül megjegyzek, hogy boldog lennék, ha a két Lőrincz fiúnak végre bejönne az, amiért egy évtizede dolgoznak.

Felesége Sinkovits Marianne színésznő, Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze és Gombos Katalin színművész lánya. Milyen emlékeket őriz a felejthetetlen házaspárról?

Amikor egyszer a szombathelyi Savaria-rendezvényen megjelentek, az jutott eszembe, hogy milyen fantasztikus dolog az, ha valaki olyan híres, mint amilyenek ők voltak. Az egyszerűen hihetetlen, hogy ketten mennyit adtak a magyar nemzetnek. A hetvenes években történt balesetem után ott álltak a betegágyamnál, és sárga rózsát hoztak nekem, megfogták a kezem. Nagyon komoly barátság alakult ki közöttünk, imádattal gondolok rájuk, az emléküket életem végéig őrzöm, mint ahogyan a családi ebédeket is. Számomra ők voltak a valaha élt legnagyobb színészek. Szerencsére az emlékeikkel, a képeikkel otthon körbe vagyunk véve.

Milyen tervei vannak még?

A nemzetközi szövetség örökös tagjaként szívesen és boldogan megyek a világversenyekre. Németh Szilárd elnöktől itthon akadémiai felkérést kaptam, ennek részleteit is ki kell dolgoznom, dolgoznunk.

Népszerűségét sikeresen őrzi. Ezt minek köszönheti?

Többen között a díszpolgári címeknek. Eddig úgy éltem, hogy minden nap akartam valamit tenni, és ezután is ezt csinálom. Dacára annak, hogy öregember vagyok, napjainkban is utánam fordulnak az emberek, akik mérhetetlen szeretettel vesznek körül. A napokban Sárospatakon jártam, és éppen akkor érkeztem meg, amikor Aros János polgármester a beszédét tartotta. Amikor meglátott, nyomban köszöntött, a figyelmessége pedig mélyen meghatott, igazán jól esett, mint ahogyan a felcsattant vastaps is.