Az elmének szól, a szívig ér

– Stark István határozza meg így a művészete témájához való viszonyát. A Szív, szer, elme című kötetének bemutatóján ülünk, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia imatermében, valami fura sárgás fényű délutánban. Kérdésre születik a válasz: szívműtétje volt, nem szívesen beszél erről, nem ezáltal tart igényt a figyelemre. Mégis, fontos körülmény, ha érteni akarjuk, miért és honnan, milyen életélményből származik a képein a szívábrázolás, az erek sűrű, nagyméretű alkotásokat is kitöltő hálózata. Mellbevágó pillanat, amikor elhangzik a mondat: „elkerülhetetlen a szívműtét”, az ember az élet és a halál mezsgyéjén kénytelen sétálni.

– a hozzá való energia isteni segítség, ölt alakot a mondatokból.

A képzőművész kétszázövennél több alkotását tartalmazza az új kötet. A képek önmagukban is élnek, és kínálják a párhuzamot a puszta biológiától a lét és nemlét mélységeire kérdező gondolatokig. 

Az értelmezési tartományt nyitja ki Stark István és feLugossy László képzőművész performansza, Minden ér a címe, sokjelentésű ez is – videó, szívhang keretezi a színpadi történéseket, háború és pusztulás képei, neodadaista-nonkomformista gondolatok közül ragyog fel, hogy élni, élni szeretni szép, gyötrelmes. Más esztétikai minőség – ezt kínálja a könyv is, a képekhez társított 34 kortárs szerző munkájával. Tetszett a koncepció a Tokaj-Hegyalja Egyetemnek, hogy támogassa. Volt rá másfél év, hogy megszülessenek a szövegek. Vass Tibor költő – az ő hangverse címét használja Stark István könyve is, saját címként – szellemi támogatóként megnevezve mondja: nagyon fontos volt, hogy a kötet méltó módon mutassa meg Stark István sokoldalúságát, azt, hogy a kortárs alkotóművészet egyik legnagyobb élő alakját tisztelhetjük benne. Ezért olyan alkotókat hívott szerzőtársnak, akikről tudta, hogy életük egyik legszebb művét alkotják majd meg. Csapatmunka. Szövegeiket az alkotók mondják el – kint ülnek a pódiumon. Konkrét mondatok, és képszerűek, metaforák. Minden hozzáadott érték, hol szomorú, hol letargikus, bölcs – fogást keres a gondolkodás és a beszéd ebben a születéstől a meghalásig, a föld mélyétől az ég magasáig hatoló rendszerben. Az elmének szóló, a szívemig érő szavak.