boon.hu video

2023.12.04. 20:32

Pataky Attila: A rockzene örök

Az Edda frontembere dedikálta Bárdos István Miskolci rocklegendák című könyvét.

Répássy Olívia

Zselenc László, Pataky Attila és Bárdos István a dedikáláson

Fotó: Ádám János

A kötetben a miskolci énekessel is található egy interjú, amiben felelevenítik az együttes megalakulását. A találkozó elején Kondás Vilmos, a dedikálásnak otthont adó Géniusz Könyváruház tulajdonosa köszöntötte a vendégeket.

"Nagyon sokan megfordultak itt már: özvegy Horthy Istvánné, Müller Péter és Kepes András is. Most pedig nagyon boldog vagyok, hogy a magyar rockzene egyik legnagyobb rockikonját köszönthetem, Pataky Attilát, aki ezer szállal kötődik Miskolchoz" – mondta, majd ismertette a zenész életútját, például hogy futóversenyző is volt, valamint járt a Kósba és a Kiliánba is.

Így készült a könyv

Bárdos István mesélt arról, hogyan született meg fejében a gondolat.

"A rádióból ma már mindenféle zene ömlik, és ez így jó. Ez azonban korábban nem így volt. A régieknek ki kellett taposni az utat, hogy a magyar rockzene most ott legyen, ahol van. Az első Ki mit tud?-ot egy miskolci zenekar nyerte meg, a Tröszt. 1978-ban az Edda elhagyta a várost, ezzel pedig beírta magát a rocktörténelembe. Arra gondoltam örökítsük meg az elődök útját. Eredetileg tizenöt zenekarban gondolkoztam, végül húsz lett. Az 1962-től 2000-ig megalakult együttesek kerültek bele a könyvbe, olyanok is, amik mind a mai napig dolgoznak. Attila még ma is ugyanannyi energiát tesz bele egy-egy fellépésbe, mint évtizedekkel ezelőtt. Az Edda a legjobb zenekar még most is" – mondta az író.

Még egy sztárvendég volt

A könyv kiadását a Borkuti László tulajdonában lévő kiadó vállalta. "1979 környékén találkoztam először a kötet szereplőivel, úgyhogy elég régi az ismeretségünk" – mondta, majd Pataky Attila mellett a másik sztárvendég is megszólalt. "Én a bakancsos Edda basszusgitárosa voltam, az együttes központja a mi lakásunk volt. Negyven éve elkerültem Miskolcról, azóta dolgoztam együtt például Deák Bill Gyulával, most pedig a Dinamitban játszom" – mondta Zselencz László.

Imádja a könyvet

Pataky Attila elárulta, egészen mélyen elmerültek a témában, mikor a régi időkről beszélgettek Bárdos Istvánnal.

"A kezdetekben és a folytatásban is elmélyültünk, de sok szó esett a máról is. Ebben a könyvben szinte minden miskolci előadó lelke és élete benne van. Annak meg külön örülök, hogy egy zenész írta, hiszen ismerte ezt a fajta életet. Imádom a könyvet, a feleségem is szereti, így otthon sok könyvünk van, viszonylag sokat is olvasunk. Szeretem, hogy meg tudom fogni, simítani. A számítógépen keresztül soha nem kerül olyan közel hozzám semmi, mint amit könyvben olvasok el” – mondta a rocklegenda, aki beszélt arról, hogy a rockzene az egyik legnaprakészebb zene.

„A megélt élmények alapján születnek a számok, amiket rövid idő alatt létre lehet hozni, és amik üzenetet hordoznak, ettől van erejük. Örök és elpusztíthatatlan."

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában