2023.09.09. 20:01
Ezek lettek a legjobb filmek az idei CineFesten
Szombaton díjkiosztóval zárták a csaknem tíznapos XIX. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált a Művészetek Háza Pressburger-termében.

Almási Tamás filmrendezõ a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életmûdíjasa
Fotó: Vajda János
Bíró Tibor fesztiváligazgató köszöntötte a résztvevőket, köszönetet mondott a támogatóknak, majd számot adott a rendezvény látogatottságáról.
"A körülöttünk zajló világ eseményei minket is meghatároznak, idén így is az elmúlt évek egyik legjobb filmjeit tudtuk a mozi közönsége elé vinni. Tízezer jegy kelt el, és nemcsak vetítések, hanem egyéb programok is szerepeltek a CineFest kínálatában. Reméljük, jövőre is ilyen színvonalas fesztivált tudunk majd létrehozni" – mondta.
A CineFest Életmű díjasa
Almási Tamás rendezőt, forgatókönyvírót és operatőrt vastaps fogadta.
"Ez egy nagyszerű esemény volt. Köszönöm, hogy én kaptam a díjat, ami nemcsak nekem szól, hanem minden munkatársamnak, hiszen a filmkészítés csapatmunka, az pedig felülmúlhatatlanul jó érzés, amikor együtt örülünk egy-egy alkotásnak – mondta, majd felsorolta azokat, akiktől elejétől fogva tanult (Fábri Zoltán színész-rendező, Gábor Pál rendező és Illés György operatőr), majd később együtt dolgozott (Hargitai László vágó, Dés László zeneszerző és Balázs Gábor hangmérnök), és megemlékezett azokról is, akik már nem lehetnek közöttünk (Szita Miklós filmproducer, Radnai Annamária dramaturg). "A filmszakma hivatás és néha művészet, egy egész élet kell hozzá, az embernek az egész valóját bele kell adnia, így érdemes dolgozni, de belehalni nem érdemes. Azt tartom, a film az, ami létrejön a vászon és a néző között, hiszen közönség is kell hozzá" – nyilatkozta az Életmű díjas filmes szakember, aki látva több diákját is a fesztiválon, akár a zsűri tagjai között, arra buzdított mindenkit, hogy higgyen a moziban, hiszen, ahogyan fogalmazott, "van még jövő".
Egy film három díjat is kapott
A Rigó, rigó, szederinda című alkotásnak ez volt a negyedik fesztivál, ahol sikert ért el. Erről Pákozdi Ágnes, a film operatőre beszélt.

Fotó: Vajda János
"Köszönjük a három díjat, ez azt jelenti, hogy él a mozi varázsa. Fontos, a társadalom többsége által kirekesztettek helyzetére rávilágítani. Örülök, hogy Miskolc értette ezt a filmet, amiben nem a történelem által formált erős identitástudat jelenik meg, hanem sokkal univerzálisabb érzéseket közvetít az alapvető emberi értékek bemutatása által" – mondta.

Forrás: CineFes
Díjkiosztóval zárták a XIX. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált
Fotók: Vajda JánosKitüntetettek:
Pressburger Imre-díj, a fesztivál fődíja a legjobb filmnek
Elene Naveriani: Rigó, rigó, szederinda
Zukor Adolf-díj, a fesztivál nagydíja
Aki Kaurismäki : Hulló levelek
A legjobb rövidfilm díja
Lucas Bacle: A gondozó
Dargay Attila-díj, a magyar animáció ifjú tehetsége
Ivády Tamás
CineNeWave díj
Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
CineDocs díj
David Gutnik: Két fal uralma
A CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja
Elene Naveriani: Rigó, rigó, szederinda
A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb nemzetközi filmnek
Elene Naveriani: Rigó, rigó, szederinda
A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb magyar kisfilmnek
Szelestey Bianka: Mintha kéne
A Nemzetközi ökumenikus zsűri díja
Tudor Giurgiu: Libertate ’89 – Nagyszeben
Közönségdíj az internetes szavazás alapján (azonos számú szavazatok miatt kettő)
Tóth Barnabás: Mesterjátszma
Bánovits Ottó és Takó Sándor: Nikola Tesla – A fény gyermeke
Dr. Halmay Béla-díj a miskolci kultúra lokálpatriótáinak (idén alapított)
Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora
Az NMHH rövidfilmes diákfilmpályázatának nyertesei
1. helyezett Balla Tünde és Pethes Boglárka: Hibaüzenet
2. Bibercz Eliza: Légy elővigyázatos!
3. Ákos Melinda: Kiberturi