Fesztivál

2023.04.11. 13:01

Száznyolcvanan játszanak majd a csengettyűkön

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Pitypalatty-völgyi Csengettyű fesztivált április 21-én Parasznyán.

ÉM

Czentnár Ferenc hagyományteremtő céllal kezdeményezte tizennégy  évvel ezelőtt a csengettyű találkozót Parasznyán, mely a Pitypalatty-völgy kulturális életében pozitív változást hozott és mostanra már fesztivállá nőtte ki magát. Az évek során egyre több együttes jelentkezett az eseményre, ebben az évben már 23 csengettyű együttes lép fel 12 településről.  

Korábban  Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élő általános és középiskolák vettek részt a rendezvényen, pár éve azonban már Hajdú-Bihar vármegyéből és az idén, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből is érkeznek fellépők. Április 21-én rendezik meg a XII. Pitypalatty-völgyi Csengettyű fesztivált, melyen közel 180, csengettyű muzsikát kedvelő tanuló és felnőtt lép fel.  

– Tudomásunk szerint  Magyarországon, egyedülálló módon Parasznyán, a Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskola és AMI ad otthont  ennek a  nagyszabású rendezvénynek.  Sajnos  két évig a covid vírus miatt nem tudtuk megrendezni az eseményt. A fesztivál kísérő rendezvénye, szintén a református iskolában, festmények, gobelinek, szobrok kiállítása lesz – tudtuk meg Czentnár Ferenctől.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában