Színház az egész

2023.03.16. 17:30

Ilyet még nem látott Miskolc!

A Színházi Olimpia Miskolcra is nagyszerű színházi előadásokat hoz el idén.

NHK

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és Veres Pál, Miskolc polgármestere

Fotó: Bujdos Tibor

A világ legnagyobb nevű színházi rendezőinek előadásait, Svájcból, Izraelből, Franciaországból és Romániából érkező társulatok produkcióit fogadja áprilistól Magyarország a 10. Színházi Olimpia keretében. Nem marad ki a jó produkciókból Miskolc sem. A Miskolci Nemzeti Színházban csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a programról.

Jubileumok összejátszása

A Miskolci Nemzeti Színház augusztus 24-én ünnepli azt, hogy 200 éve nyitották meg, de tulajdonképpen 2023-ban egész évben a kerek évforduló körül zajlanak az események. 

Akkor 200 évvel ezelőtt a miskolci polgárok adták össze a pénzt a teátrum felépülésére, az ország első magyar nyelven játszó kőszínházára – mondta Béres Attila színházigazgató. Hozzátette: a mai miskolciak ugyanúgy, mint elődeik, ebben a rendkívüli gazdasági helyzetben fillért fillér mellé téve tovább éltették a Miskolci Nemzeti Színházat. Ez az év a színházról fog szólni és nemcsak ebben a városban, de az egész Kárpát-medencében, hiszen a szerencsének köszönhetően a 10. Színházi Olimpia éppen a 200 éves jubileummal esik egybe, így fergeteges előadásokat tudnak Miskolcra hozni – fogalmazott az igazgató.

Miskolcon egészen októberig tart 

A Színházi Olimpia keretében két alkalommal, április 21-én és 22-én 19 órakor a Nagyszínházban látható majd a Schauspielhaus Zürich társulatának előadásában a világhírű Christoph Marthaler rendezésében. A sírás (A sejtés) című darab, amely Dieter Roth szövege alapján készült és kihagyhatatlan minden színházrajongó számára. 

Ezt követően április 29-én 20 órakor láthatják az érdeklődők a Nagyszínházban a Pardes című táncelőadást. A Vertigo Dance Company egyike Izrael négy vezető táncegyüttesének, amely számtalan meghívást kap a világ legismertebb színházaiba. Az izraeli művészet nagyköveteivel egy különleges produkciót láthat majd a közönség. 

Május 3-án 19 órakor Eugène Ionesco Macbettje lesz műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának előadásában. A színház a miskolcinak idősebb testvére, hiszen 1792-ben nyitotta meg kapuit – tudatta Béres Attila. A ionescói Macbett az összeesküvés abszurdja, amely meglepő elevenséggel szólítja meg a mai nézőt. Szintén a Kolozsvári Állami Magyar Színház hozza el Nagyszínház színpadára május 4-én este Orwell Állatfarmját Puskás Zoltán rendezésében, Erőss Ervin és Klemm Dávid zenéjével, Lénárd Róbert szövegével. 

Október 13-án és 14-én a Comédie-Francaise Tartuffe előadását tekinthetik meg a nézők. Ez a legerősebb színpadi produkciója a francia társulatnak. 

Október végén még egy jelentős európai színházi műhely lesz a vendége a teátrumnak, a Bukaresti Bulangra Színház két előadással. Valamennyi előadás, amely nem magyar nyelvű, le lesz fordítva, hogy mindenki élvezhesse. A jegyek értékesítése már elkezdődött, rengeteg az érdeklődő külföldről is, ezért érdemes minél előbb helyet foglalni – javasolta Béres Attila. 

Megjegyezte továbbá, hogy az egész program a Színházi Olimpia okán, de úgy valósulhatott meg, hogy Miskolc városa egy kicsit többet adott.

Továbbra is támogatják

Köszönet és hála a Miskolci Nemzeti Színház közönségének és Béres Attilának, aki kemény harccal, néha a város önkormányzatával is küzdve, de véghez viszi a tervet, amelyet erre az évre szánt – mondta Veres Pál, Miskolc polgármestere. Fontosak az értékek és a kultúra a város számára, ezért jelentős összeggel támogatják továbbra is a színház működését – hangsúlyozta a polgármester. Miskolc büszke lehet arra, hogy a nehézségek ellenére a teátrum nem zárt be, sőt meg tudja tartani a 200 éves ünnepi programjait. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában