Színielőadás

2022.07.29. 17:30

Londoni magyarok a Mexikóvölgyben

Népmesék az alapjai a londoni színielőadásnak, amelyet augusztus közepén nézhetnek meg a miskolciak.

HM

Hetedhét Hotel címmel tart előadást hamarosan a londoni HubArt nevű társulat Miskolcon, a Mexikóvölgyben. A Londoni Magyar Társulat rendezvényéről van szó, az előadás rendezője a miskolci Molnár Blanka, aki már egy ideje Londonban él. A nyolctagú társulat most az augusztusi előadásaik miatt érkezik a városba.

– Színésztrénerként végeztem egy londoni főiskolán – mondja Blanka. Maga a társulat 2018-ban alakult, a hub közösséget jelent, az art művészetet, összeolvasva a HubArt magyarosan „habart”, az elnevezés az anyaország nyelvén is értelmezhető.

– Nagyon szerettem volna magyarul is alkotni – mesél a kezdetekről Blanka, és ehhez talált is egy társat, akivel együtt kezdték a munkát. Workshopokat hirdettek a kinti magyaroknak (jelentős számú magyar közösség él kint Londonban), a jelentkezésnél nem volt feltétel a színészi, színházi háttér. Szeretettel fogadtak mindenkit. A társulat tagjai között így többek között van fotós, zenész, pedagógus, konduktor, sőt, színházi rendező is. Az előadás, amit most magukkal hoztak – Hetedhét Hotel – népmeséken alapul. Blanka magyarázza, diving a munkamódszer neve, amivel dolgoztak, azaz előbb improvizáltak, ötleteltek, utána írták meg magát a történetet.

Molnár Blanka
Forrás: Paul András

– A manipulációról szól, azaz hogy ki, kivel, hogyan tudja különféle manipulációkkal elérni a célját. Népmesekarakterek a főszereplők, például Bolond Istók, a legkisebb királykisasszony, Ludas Matyi libája, az igazmondó juhász, egy árva fiú, egy varázslóasszony, mindegyikük modern változata. A karakterek elindulnak szerencsét próbálni, aztán mindenki a hotelben köt ki. Próbákat kell kiállniuk, hogy elérjük legnagyobb céljukat: itt derül ki, hogy ki, mire képes, ki meddig megy el, mi a legnagyobb kívánsága és hogy valójában ki a királynő.

Londonban május 19-én volt a premier, majd háromszor is előadták a közönségnek, jók voltak a visszajelzések, jegyzi meg Blanka. Aztán érdeklődtek az előadásuk után Miskolcról (ő született egyedül a városban, a társulat többi tagja az ország más területein) és úgy döntöttek, elfogadják a meghívást.

Jól álltak a csillagok

– A Mexikóvölgy Rendezvényközpontban, egy szabadtéri színpadon lesznek az előadásaink augusztus 12 és 13-án (péntek-szombat), este 8 órától, vagyis utána néhány perccel, ahogy lemegy a nap, hiszen a színpadi fények sötétben hatásosak. Nehéz volt megszervezni, hogy mindenki épp most érjen rá a társulat tagjai közül, de valahogy jól álltak a csillagok – tudjuk meg. Most itt, Miskolcon adják elő a darabot, de mennének máshová is, ahová hívják őket, könnyen színpadra állítható az előadás bárhol.

A színjátszást egyébként mindnyájan szerelemből csinálják, mindenkinek megvan a maga civil munkája. Évek óta Londonban élnek, és bár a magyar közösségen belül rendszeresek a kulturális programok, de a színjátszás eddig nem létezett.

– Az első, három évvel ezelőtti előadásunk témája az érzéseinkről szólt: „Hol vagy, hol nem vagy” volt a címe, és azt jártuk körbe benne, hogy hol is vagyunk otthon és hol az itthon. Nagy hatása volt, hiszen mindenki meg tudta érteni, át tudta érezni odakint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában