Just For Fun

2021.12.14. 12:03

Meg kellett duplázni a koncertet

Az Egressy–Erkel-zeneiskola diákjai nagy sikert arattak a színház Kakaókoncertjén.

ÉM

Kakaókoncert

A Miskolci Nemzeti Színház Kakaókoncertjén lépett fel december elején a Miskolci Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 50 fős együttese, a Just For Fun.

 

– A csapat a most nyáron első ízben Hercegkúton megtartott nyári zenei táborunk résztvevőiből áll, akik annyira megszerették a közös zenélést, hogy a gyerekek kívánságára a táborban részt vevő tanárok azóta is dolgoznak velük – jelezte az Észak-Magyarországnak Bódi-Máté Ágnes intézményvezető-helyettes. – Szombat délelőtt rögtön két koncertet adtak. Az elsőt a Lázár Ervin Program keretén belül. A másodikat pedig azért kellett megtartani, mert olyan nagy volt az előzetes érdeklődés, hogy nem fértek volna el egy koncerten a nézők. Az együttes 25 fős zenekarból és ugyanennyi tagú kórusból áll. Műsorukban felcsendültek népdalfeldolgozások, Disney-rajzfilmek zenéi, valamint tradicionális és populáris karácsonyi dalok. Természetesen nagy-nagy sikerrel – fogalmazott Bódi-Máté Ágnes.

 

Örömzenélés

 

Elmesélte, a táborban, ahol ez a lelkes csapat összeállt, az volt a pedagógusok célja, hogy a gyerekek az örömzenélés révén tanuljanak együtt muzsikálást. Ehhez saját átiratokat készítettek, direkt arra a hangszer-összeállításra, ami a jelentkező gyerekekből kialakult, és olyan szinten, hogy a legkisebbeknek ne okozzon gondot, de a nagyok is találjanak benne kihívást. A pedagógusok rugalmasságának köszönhetően a tábor alatt a gyerekek további átiratokat kérhettek, és ezeket kisebb együttesekkel játszották el, melyeket saját maguk szerveztek. Azóta is működik két „kamaracsapat”. A mostani koncerten is lehetőséget kapott a szereplésre a Subidubi és a Bűvös hatos nevű formáció. Az intézményvezető-helyettes hozzátette: a tábor az Egressy Béni Alapítvány segítségével jöhetett létre. Idén először olyan online karácsonyi koncertet szervez az alapítvány az iskola tanárainak és növendékeinek szereplésével, amelyre online támogatói jegyek vásárlására lesz lehetőség.

 

A koncertből készülő rövid összeállítás pedig december 20. után elérhető az iskola honlapján és Facebook-oldalán.

 

(A borítóképen: A miskolci színház épületében adhatták elő a műsorukat a zenészek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában