regény

2021.11.17. 18:00

Máshogy is alakulhatott volna

Mi lett volna, ha a történelem kicsit másképp alakul? Ezt a kérdést teszi fel Csontos László trilógiája.

20211022 Miskolc fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Portré: Csontos László író.

Fotó: Vajda János

. Nagyon sok olyan esemény van a történelmünk során, amikor úgy érezheti az ember, hogy máshogy is alakulhatott volna. Legyen az egy csata, amit könnyen megnyerhettünk volna, csak egy apró taktikai bakin múlt, vagy akár az elméleti merengés azon, hogy mi lett volna, ha mondjuk Mátyás király nem törvényes utód nélkül hal meg. Ehhez hasonló kérdéseket tett fel kisregényeiben Csontos László.

Csontos László egyébként alapvetően történész végzettségű író, pályafutásának nagy részét újságíróként töltötte, de azért mindig is benne volt az érzés, hogy a szak, ami szíve csücske, azzal is szeretne még foglalkozni. László elmondása szerint mindig is, ha tehette, tevékenykedett a történelem színterén is, valamint tudományos írásai is jelentek meg. Pár éve, mikor szeretett volna a média világától távol egy kis pihenőt tartani, akkor leporolta régi kutatásait. Nagyjából négy éve kezdte el az Ezüst kard kék mezőben regény papírra vetését, amiről már akkor tudta, hogy egy történelmi trilógia első része lesz. Azóta már mindhárom könyvét sikerült megjelentetnie, a második rész a Bükki bujdosók, a sorozat lezárását pedig a Különleges küldetés biztosítja.

Az összekötő kapocs a regények között Borsod-Abaúj-Zemplén megye, és így mind annak eseményeire egy alternatívát mondd el. Például a három rész közül az első, az Ezüst kard kék mezőben, ami a muhi csatáról teszi fel a kérdést, hogy hogyan nyerhettünk volna, és mi lett volna a diadal eredménye.

Gondos kutatások nyomán

A trilógia egyik részénél sem lehet felróni Csontos Lászlónak, hogy nem ismerné a szakirodalmat. Elmondásai szerint a muhi csata elemzésekor például nemcsak a magyar forrásokat, hanem a kínaiakat is elolvasta, amelyek a Mongol Birodalom belső folyamatairól és az ázsiai oldalról is képet adtak. Ezekből például kiderül, hogy a tatárok legyőzése nem csak egy egyszerű kitaláció. A másik két regény is a nagyrészt megyénkben játszódik. A Bükki bujdosók a kurucok koráról és annak egy helyi kivetüléséről szól, mint egy – mondhatni – borsodi Tenkes kapitánya.

A legutóbbi rész, a „Különleges küldetés” pedig az 1848–49-es szabadságharc idején mutatja be a magyar huszárok és a doni kozákok konfliktusát. Persze a csatározások a legfontosabb részei a kisregényeknek, de minden részlet hasonlóan jó „bánásmódot” kapott, legyen az egy kozák dal vagy akár a korhű viselet leírása.

A hármas lezárása után eltávolodott a fikciótól, ám marad a borsodi közegben, és egy megyetörténeti könyv születik. A műnek alapvetően nem célja, hogy az ősembertől a máig teljes képet adjon. Csontos László inkább a helyi érdekességekre próbált koncentrálni és a legendák eredetére rámutatni. Reméli, sikerül megfognia az ide utazókat ugyanúgy, mint azokat a helyieket, akik mindig kíváncsiak valami újra lakhelyükkel kapcsolatban.

(A borítóképen: Csontos László regényei a megyei könyvtárból is kikölcsönözhetők)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában