„Mégiscsak van élet az irodalomban”

Szezont zárt az Irodalom a kertben című sorozat: a Mú­zsák Kertjében (Miskolc, Deák tér 3.) az ötletgazda és szervező, Kégl Ildikó író és újságíró Oláh András költőt látta vendégül, akinek Fagypont alatt című kötete adta a beszélgetés témáját. Oláh András a kérdéseinkre is válaszolt.

A kortárs irodalom nemcsak a művekkel, de mint most önnel, a szerzőkkel való találkozásra is esélyt ad. Mi az a plusz, amit a befogadó ettől kaphat?

Azt szoktuk mondani: a mű önmagáért beszél. Nem biztos, de nem is kizárt, hogy hozzáad bármit ehhez, ha személyesen ismerjük a szerzőt. Bevallom, töredelmesen, még sosem kérdeztem rá, hogy használt-e a jelenlétem bárki számára egy ilyen beszélgetés során. Amikor én magam találkozom és beszélgetek kortárs szerzőkkel, alkalmanként másként látom egy kicsit az írásaikat. Vagy megerősítést kapok ahhoz, ami a műveikből kisugárzik, vagy segít tisztázni, hogy jól értettem-e, amit olvastam.

Én mindig örülök, ha találkozhatom olvasókkal, vagy találok valakit, aki hajlandó velem diskurálni, akár a pódiumon is.

Ez segítség az alkotómunkában?

Abban nem, de kellemes köz­érzetet biztosít: látom azt, hogy van érdeklődés, ami roppant fontos. Manapság az a hír terjed, hogy csekély az érdeklődés a művészetek iránt.

És ez igaz?

Ezt pont cáfolják a személyes találkozások: olyannal még nem találkoztam, hogy az érdeklődés hiánya miatt elmaradt volna irodalmi rendezvény. Mindig van közönség. A kíváncsiság hajtja az embereket. Mégiscsak van élet az irodalomban.

A beszélgetésekre készülve tervez-e átfogó üzeneteket? „Kedves olvasók, szeressék a magyar irodalmat, szeressék a szerelmes verseket, ne féljenek mások szavait használatba venni a saját érzéseik megfogalmazása érdekében.”

Nem gondolom el előre, hogy mit mondanék. Jobb, ha a beszélgetés spontán, a helyzet adja, hogy miről lesz szó. A célom egyébként valóban az, hogy szeressék az irodalmat, olvassák, lapozzanak bele a folyóiratokba.

Úgy látja egyébként, a kortárs magyar irodalom találkozik az olvasók érzéseivel? Képes felmutatni az élet közös tapasztalatait?

Ugyanazt a világot éljük, legfeljebb nem ugyanúgy látjuk. Nemcsak az az érdem, ha az irodalom visszaigazolja az életben szerzett tapasztalatokat, de a más szemlélet felmutatása, az eltérő szempontok ábrázolása is hasznos és jó.

Akikkel ön találkozik, beavatják: mire használják az irodalmat?

Volt, aki azt mondta: lelki gyógyírként hatott rá a szöveg, amelyet olvasott. Jóleső érzés volt, megnyugvást jelentett találkoznia azzal az élménnyel, hogy nem egyedüli lényként kell megélnie azt, ami éppen foglalkoztatta. Máskor hangulatot tud varázsolni.

Foglalkoztatja-e, mi lesz a sorsa a műveinek?

Amikor írok, nem a fennmaradásért írok. Kiírom magamból, ami kivágyakozik belőlem. Kevésbé foglalkoztat, mi lesz a sorsa tíz év múlva. Persze, örülnék neki, ha akkor is forgatnák a könyveimet.

(A borítóképen: Oláh András)