Miskolci Szimfonikus Zenekar

2020.10.02. 13:30

Igazi, „ütős” koncert lesz este

Pénteken érdemes lesz hangversenyre menni. A Miskolci Szimfonikus Zenekar vendége a Talamba Ütőegyüttes.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónk küldte

Mi mással is ünnepelhetné a zene világnapját a zenekar, mint különleges muzsikával? A miskolci szimfonikusok immár hatodik alkalommal szerveznek e jeles napon hangversenyt, mondta az Északnak Handa Eszter, a zenekar kommunikációs menedzsere.

Műfajok megbékítése

– 2019-ben Wolf Péterrel és barátaival ünnepeltük a zene világnapját. A Vuk zeneszerzőjének tollából született csodás versenyműveket és zenekari darabokat hallhatta a közönség. Korábban volt már oratorikus koncert, világzenei lemezbemutató, játszottuk a Csillagok Háborúja zenéjét ihlető Planéták című zenekari szvitet, 2018-ban pedig Illényi Katicával ünnepeltünk. A Liszt Ferenc-díjas művész nemcsak hegedűjátékával, hanem csodás énekhangjával és teremin-előadásával is lenyűgözte a közönséget. Wolf Péter fantasztikus alkotásait zenekarunk mellett olyan nagyszerű művészek tolmácsolták, mint Balog József zongora- és Baráti Kristóf hegedűművész. A versenyművek mellett pedig egy igazán különleges filmzenei alkotás is felcsendült Cinefónia címmel – sorolta Handa Eszter.

– Folytatva a sort, 2020-ban szintén egy kivételes produkciót hozunk el a miskolci közönségnek. A Talamba Ütőegyüttes lesz a vendégünk. Az ütőegyüttes elnevezés esetükben egy olyan baráti társaságot és profi zenészekből álló csapatot jelöl, amelynek életcélja a zenei műfajok széles repertoárjának bemutatása és ezen műfajok „megbékítése” egymással. Koncertjeiken találkozhatunk klasszikus, kortárs, könnyű­zenei alkotások átirataival, amiket rendszerint megfűszereznek egy csipet dzsesszel, népdalokkal, az afrikai törzsi ritmusokkal vagy éppen pörgős balkáni dallamokkal. Igazi crossover együttes, amely valódi XXI. századi muzsikával szórakoztatja a közönséget itthon és külföldön egyaránt. Az együttes nem először látogat el Miskolcra. Korábban is találkozhattunk velük például ifjúsági beavató koncerten, hiszen rendszeresen járják az országot, hogy a gyerekeket megismertessék a zenével. A koncert péntek eset 7 órakor kezdődik a Művészetek Házában. Vezényel: Szabó Sipos Máté.

(A borítóképen: A Talamba Ütőegyüttes)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában