2019.06.28. 18:30
Évfordulóra készülnek a Gyermekek Házában
A nyári programok mellett már a harmincadik születésnapra készülnek.
Fotó: Bujdos Tibor
Mozgalmas, színes, szép – ezekkel a szavakkal jellemezte a Gyermekek Háza–Kézművesház elmúlt időszakát Ursutzné Blága Krisztina egységvezető. A Barcika Art Kft. fenntartásában működő intézményegység idén is a hagyományos évösszegző kiállításával zárta az évadot, melyen a házban működő művészeti csoportok mutatkoztak be.
– A tárlaton nyolc alkotóközösség több mint száz munkája látható a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítótermében. A válogatásnál a csoportok művészeti vezetői is segítségünkre voltak, hogy valóban az évadban készült legjobb alkotások legyenek kiállítva – mondta lapunknak Ursutzné Blága Krisztina, aki elárulta azt is, éves munkájuk során náluk is hangsúlyos szerepet kapott Kazincbarcika 65 éves fennállásának ünnepe.
A szeptemberben kezdődő új évadban az egység is ünnepel, a Gyermekek Háza–Kézművesház harmincéves lesz. A következő hetekben viszont még a nyári programokra koncentrálnak.
– Múlt héten hetven gyerkőc részvételével zajlott napközis kézművestáborunk, júliusban pedig bentlakásos tábort szervezünk. A Kolorfesztivál alatt Kreatív kuckónkban várjuk érdekes programokkal elsősorban a családokat, majd augusztus végén napközis táborral zárjuk a nyarat – zárta az egységvezető.