Nem veszítették el a hitüket a szeretetben

Mondhatjuk: szokásosan kellemes hangulatú koncerttel köszöntötte az idei húsvétot Beck Zoltán a miskolci Helynekemben. Gyereknek bátor című szerzői estjére elhívta barátját is, beszélgetésünkből azt is megtudhatják, miért.

Ha szeretnénk felsorolni a párhuzamos projekteket, meg kell említenünk a 30Y-on kívül a Bezzeg a kurva Beckek formációt, a Háy come Beck produkciót, a Rájátszást és a Gyereknek bátor szerzői estet. Hogyan bírja energiával?

Közben az idén játszom Seres Tamás rendezésében az Ady 100-at is. Bizony sokat kell naptárazni, ebből következően rengeteget kell vezetnem – úgyhogy jól ismerem a magyar utak állapotát. Ez azt is jelenti, hogy naprakészen kicsivel több mint száz dalt kell tudnom ahhoz, hogy ezek az előadások működjenek.

Ezenkívül számos előadóval, zenekarral is folyik közös munka…

Sárközy Zoli barátommal, a 30Y billentyűsével játsszuk a Kettő című estet, ahol sok más dal is megszólal, ráadásul együtt írtuk A kis herceg balettjének zenéjét. Több dalszöveget írtam a Magashegyi Undergroundnak, és olykor vendég vagyok a koncertjeiken. A Pál Utcai Fiúk 35 éves születésnapján énekeltem együtt Lecsóékkal, és azt annyira szerettük, hogy aztán a zenekar akusztik koncertjének is vendége lettem. Valahogy szükségszerűek ezek a kollaborációk, már csak azért is, mert mindig nyitják az ember saját alkotói tereit és inspirációt is adnak. Miután annyira sokat megyünk, sokat játszunk, ezért aztán a barátság helye is tulajdonképpen a színpad maga. Ezért volt az többek között, hogy Egyedi Petit az Óriás zenekarból – neki is most jelent meg a szólólemeze – kértem meg, hogy a szerzői estnek legyen ő a vendége Miskolcon. Egyfelől, mert két éve a Helynekem születésnapján éppen ő volt a zenekar vendége. Neki is szép emlékei vannak Miskolcról, ez is közös apropó volt.

Az új lemez immár 12. a sorban, három év telt el a Dicsőség című legutóbbi kiadvány óta. Hogyan született a legújabb, Ki az akit még megölelnél című album?

Bizonyos szakaszok olyanok egy alkotói útban, hogy azt érzed, nem akarsz többet írni, de szükséges az, hogy megtaláljunk új nyelvet, új formákat. Tavaly nyáron egyszerűen az történt, hogy az egyik koncertből a másikba érkezve, egy kis motelszobában egyszer csak azt mondtam a zenekar tagjainak, hogy ahogy így nézegetem a dalokat, ötleteket, szöveglehetőségeket, úgy érzem összeállni látszik egy új lemez, és megkérdeztem, van-e kedvük hozzá? Azt mondták, persze, hogy a fenébe ne… (nevet) Nem volt ebben semmiféle szándékosság, inkább az van, hogy úgy tűnt képesek vagyunk a magunk önazonos módján, de mégis az előzőektől eltérő módon megfogalmazni valamit a világról, magunkról, az emberi létezésről. Egy dal a belső szükségszerűségből fakad, a dal kiköveteli a létezését.

Mi volt a jellemző az alkotói folyamatra, hogyan születtek a dalok?

Ami erősen meghatározta ezt az új lemezt, az hogy nagyon sok vezető melódia volt készen. Az a fajta metódus, amelyben egy zenekar sok esetben működik, hogy zenei témák improvizációiból rajzolódik meg egy dalszerkezet, az most kevésbé volt jellemző ránk, inkább egyszerűen az történt, hogy a dalszövegek és a szövegekhez kapcsolódó melódiákat a zenekar hangszerelte, harmonizálta, illetve dalszerkezeteket épített.

A stúdiómunka is hordozott különlegességeket…

A magyarországi zenei színtérből adódik, annak a lehetőségeiből, méreteiből és a többi, hogy egy zenekar, ha lemezt készít, nem tud közben úgy dönteni, hogy nem turnézik, legfeljebb kevesebbet játszik. Mi meg abszolút benne álltunk a turnéban, hiszen eleve nem is készültünk arra, hogy lemezt csinálunk. Szóval az őszi és a tavaszi turné közben rögzítettük az új lemezt. Azt a helyzetet kell elképzelni, hogy a zenekar vasárnap hazaér a koncertjeiről és még aznap összerakja a stúdiót, kipakolja a motyót, és vasárnap éjszaka már elkezdtünk felvételeket készíteni, és ezt egészen addig csináltuk, amíg csütörtökön összepakoltuk a buszt és indultunk a következő helyszínre. Ebből következően a koncertlogikának megfelelő módon vettük fel a dalok javát, abban az érintettségben, abban a dinamikában. Szeparáltuk az erősítőket, feltettük a fejhallgatókat, és mintha koncerten lennénk, egyszerre játszottunk fel és rögzítettünk. Ez egy nagyon más metódus, mint amikor a zenekarok úgy dolgoznak, hogy rétegenként rögzítik, időben eltolva a különböző hangsávokon a különböző hangszereket.

Korábban talán nem is tartották fontosnak az „üzenetet”, de ez az új lemez most úgy tűnik valamit üzenni akar, valamiről szól. Nagyjából arról, hogy nem veszítették el a hitüket a szeretetben…

Az a helyzet, hogy úgy írni valamit, hogy előre tudja az ember, hogy mit ír, szinte lehetetlen. Ellenben az világosan megrajzolódott a lemez készítése kapcsán, hogy a dalok egyfelé mutatnak, de ez talán szükségszerű is egy ilyen egyre kevésbé dialógusképes világban, ahol élünk. Azt hiszem, hogy a gyűlölet akaratával erősen átszőtt világban a dalaink nem tehettek mást, minthogy a szeretet mellett érveljenek.

És nekiszegezi a kérdést a hallgatónak, hogy van-e még valaki, akit te megölelnél…

Ha el akarom mozdítani ezt, mondhatjuk azt, hogy egyszerre kérdés is, és egyszerre talán kétségbeesett kiáltás is.

Szokás a lemezeket – a slágeresebbtől a kevésbé populárisabb számok felé – trackkenként hallgatni, ez esetben azonban többletet jelenthet a folyamatos haladás a számok között, így van ez?

Nagy gondot fordítottunk arra, hogy a lemeznek legyen valamilyen íve, akár a dalok sorrendjét tekintve is, mert bár világos, hogy inkább élünk trackkultúrában, ami jellemzően azt jelenti, hogy az ember a saját maga számára perszonális, szubjektív setlisteket állít össze, vasárnap délelőttre meg reggeli iskolába vagy munkába menetelhez, főzéshez vagy romantikus vacsorához és így tovább, és abban különböző zenekarok és előadók dalait válogatja, én azt hiszem mégis, hogy a zenehallgatók egy része nem csupán a háromperces dalokra van kalibrálva, hanem képes értelmezni egy-egy nagyobb ívet is. Azt képzelem, hogy a befogadás ilyen tekintetben feladat, bármilyen alkotással is találkozunk. Kezdenünk kell vele valamit, gondolkodnunk kell felőle, értelmeznünk kell, létre kell hoznunk valami mélyebb értést, és ebben alkotói felelősség is van.

Mikor találkozik a miskolci közönség a zenekarral, az új dalokkal élőben?

Szeptember elején játszunk legközelebb Miskolcon, majd egy Resti-koncertet Mucsi Zoltánnal, melyet összesen három helyen adunk elő Pécsett a Kodály-központban, Budapesten a Művészetek Palotájában és Miskolcon. A lemezbemutató koncert pedig a miskolci menetrendünk evidenciájaként decemberre ér ide. Jellemzően szeretjük a miskolciakkal zárni az évet, végtére is hazajárunk mostanra a borsodi megyeszékhelyre.