Tudta?

2024.06.16. 09:30

Ma van apák napja. Ne feledkezzünk meg róla!

Miskolcon kezdeményezték az apák napja magyarországi megtartását.

Boon.hu

A közös élmények maradandó emékek lehetnek

Fotó: Getty Images

Az apák napja egy világi ünnepnap, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja. Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor. Ilyenkor emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre. Az apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és ilyenkor a család általában együtt van.

Amerikai gyökerek 

Amerikában Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét (a legkisebb újszülött volt, a legnagyobb 9 éves) második felesége halálát követően (1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe). A kezdeményezés lányában azután fogant meg, hogy hallott az első anyáknapi ünnepségről, melyet Anna Jarvis alapított. 

A dad playing with his children on a sofa
A lányok és az apák között különleges a kapcsolat
Fotó: Getty Images

Az apja szülői példája által inspirálva, Sonora úgy érezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak. Az apák napjának Sonora által eredetileg tervezett dátuma június 5., édesapja születésnapja lett volna, de a hatóságok addigra nem készültek el a teendőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották az első apák napját, és tartják ma is. Így az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben. 

A William Jennings Bryanhez hasonló személyek segítségével lett szélesebb körben ismert ez az ünnep. 1916-ban az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson is részt vett a spokane-i apák napja ünnepségen. William Jackson Smart 1917-ben, 77 évesen, lánya Sonora Smart Dodd házában, gyermekei által körülvéve távozott el az élők sorából. Rendkívül nagy családja volt, összesen 14 gyermeket nevelt fel (első házasságából 4, második házasságából 3 mostoha és 7 saját gyereke volt). Calvin Coolidge 1924-ben javaslatot tett, hogy a napot nyilvánítsák országos szabadnappá. Az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el.

Miskolci kezdeményezés

Miskolc önkormányzata lehetőségei szerint támogatja a Miskolci Polgári Kör (MPK) szervezőinek az apák napja ünnepének meghonosításával kapcsolatos kezdeményezését, írta 1994. május 28-án az Észak-Magyarország. A lap egy sajtótájékoztatón elhangzottak alapján írta e sorokat, amiről az akkori miskolci polgármester, T. Asztalos Ildikó szavait is idézte.   

Dr. Furmann Imre ügyvéd, MPK- szervező egyebek között arra emlékeztetett az eseményen, hogy az apák napjáról ma már a világ több mint 80 országában megemlékeznek minden év júniusának harmadik vasárnapján. A polgári kör felhívást tett közzé, amelyben egyebek között a polgármestereket kérték, hogy az ország minden településén ajánlják ezt az ünnepet az ott élők figyelmébe.  

T. Asztalos Ildikó azért tartotta támogatásra méltónak az ünnep meghonosítását, mert szerinte a családon belül egyensúlyban kell lennie a szülők szerepvállalásának. Az apák meghatározó - egész életre szóló jelentőséggel bírnak a gyermekek  nevelésében, fogalmazott a politikus harminc évvel ezelőtt. Dr. Loss Sándor jogász-szociológus, MPK-szervező akkor azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a folklór számára nem ismeretlenek az olyan ünnepi jellegű alkalmak - például a legénybúcsúk -, amelyek a férfiak köré szerveződtek.  

Az apák napját egyébként a miskolci kezdeményezésre – a Miskolci Polgári Kör harmadik tagja Bujdos Attila újságíró volt – ma már ünnepeljük.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában