Sárospatak

2024.04.15. 11:56

Fél éven át biztosítottak meleg ételt a rászorulóknak

Idén fél éven keresztül vállalták helyi egyházi- és civil szervezetek, intézmények, politikai pártok, vállalkozók azt, hogy egy-egy szombat délben főznek a nehéz sorsú embereknek.

Bódisz Attila

Ételosztás Sárospatakon

Fotó: BSZA

Véget ért az őszi-tavaszi ételosztási szezon Sárospatakon. Utoljára, az előre tervezett programokat plusz egy alkalommal megtoldva a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntesei látták vendégül a helyi rászorulókat.  

A helyszínen Sikora Attila, a város alpolgármestere elmondta: idén fél éven keresztül vállalták helyi egyházi- és civil szervezetek, intézmények, politikai pártok, vállalkozók azt, hogy egy-egy szombat délben főznek a nehéz sorsú embereknek, majd a piacon átadják nekik az általában előre kiporciózott étel adagokat. Az egyik helyi vállalkozás, a For You 3 Kft. péküzeme pedig mind a 26 alkalommal minden adag ételhez egy fél kilogramm kenyeret biztosított.  

A helyszínen megtudtuk, alkalmanként 50-80 ember vette igénybe a lehetőséget. Sikora Attila hozzátette: nem tudnak még egy olyan városról Magyarországon, ahol ilyen léptékű összefogással segítenék a rászorulókat. Kiemelte azt is: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hétköznapokon biztosít ételt azoknak, akik ezt igénylik, hétvégén pedig az önkéntesek osztottak finom ételeket. Az alpolgármester megjegyezte: az önkormányzat a már évek óta bejáratott eseményen a szervezést segítette, egyben különlegesnek nevezte a sárospatakiak összefogását és jó szívét. Megerősítette: reményeik szerint ősszel újrakezdik az akciót.

Édességekkel kedveskedett 

Kövér Zsolt sárospataki cukrászmester ugyancsak minden alkalommal valamilyen édességgel kedveskedett az ételosztáson megjelenteknek. Ő volt az, aki évekkel ezelőtt sokat tett azért, hogy mozgalommá szélesedett a sárospataki polgárőrök kezdeményezése azzal, hogy egyházi szervezeteket és vállalkozó barátait felkérte: vegyenek részt a jótékonysági akcióban. A szervező, aki helyi református egyházközség presbitere is, lapunknak elmondta: a Jézustól tanult emberbaráti szeretet vezérelte akkor, amikor segített minél több csoportot bevonni a kezdeményezésbe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában