2024.04.20. 20:23
Ajánlásgyűjtés: nyilvános lett a baloldali pártok miskolci jelöltjeinek listája is
Dr. Barkai László és csapata: a kampány első napján megvannak a támogatói aláírások.

Fotó: Vajda János
Összegyűjtötte dr. Barkai László Miskolc független polgármesterjelöltje és csapata a kampány első napján a június 9-ei önkormányzati választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat, tájékoztatták portálunkat.
Dr. Barkai László a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Párbeszéd- a zöldek Pártja (PM), az LMP- Magyarország Zöld Pártja (LMP) és a Lokálpatrióták Demokratikus Egyesület támogatásával indul a júniusi önkormányzati választásokon. A pártok és a civil szervezet szövetsége mind a 18 miskolci körzetben indít önkormányzati képviselőt.
Dr. Barkai László polgármesterjelölt megköszönte a miskolciak támogatását és bizalmát. Hozzátette: hisz abban, hogy elszánt akaratot megmutatni a város érdekében csak közösen lehet. Mert Miskolc az otthonunk, mindannyiunké. Az ajánlásgyűjtést folytatják.
A körzetek és a jelöltek a következők:
1. Mezei Attila
2. Hanyu Hajnalka
3. Dr. Korcsmáros Szilárd
4. Vargáné Oláh Mária
5. Kiss Tibor György
6. Szilágyi Szabolcs
7. Fodor Zoltán
8. Orosz Bernadett
9. Dr. Mokrai Mihály
10. Kun Szabolcs László
11. Maros Éva
12. Dr. Simon Gábor
13. Vass Tamás József
14. Ivány István
15. Bazin Levente Dávid
16. Bartha György Imre
17. Dr. Csollák István
18. Gulyás Edit Judit