Díjátadó

2024.03.20. 20:30

Az egyik legnagyobb téli kihívás volt a 27. Tortúra - Fotókkal

A Tortúra 65 Iskolák versenyének ünnepélyes díjátadóját március 20-án tartották a miskolci Barlangfürdőben. Lássuk, kik kapták a díjakat!

Gárdonyi Edina

Fotó: Ádám János

2023 decemberében már 27. alkalommal került megrendezésre az ország egyik legkedveltebb téli teljesítménytúrája, a Tortúra 65. A kultikus esemény Miskolcról Egerbe tartó, 65 kilométeres kihívását számtalan ultrafutó, teljesítménytúrázó és sportember választja az év méltó lezárásaként.

Iskolák is versenyeztek

A főszervező, Hatvaniné Vályi-Nagy Ágnes elmondta a boon.hu-nak, hogy 

az idei Tortúra négy távján összesen 529 túrázó indult el, a legfiatalabb 8, a legidősebb pedig 73 évesen ért célba.

A szervezők – a miskolci Bükk 900 Természetbarát Egyesület és az Egri Testedző Club – újra meghirdették a Tortúra Iskolák versenyét is, hogy népszerűsítsék a teljesítménytúrázást a fiatal generáció körében. Az egy iskolából érkező legnagyobb létszámú csoportokat díjazták. A fődíjat az Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum 30 fős csapata nyerte el, a második helyezett szoros versenyben a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum 26 fős csapata lett. Az iskolák csapatai a 12 kilométeres távon indultak.

Túrázásra biztattak

Szender Róbert, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum 11. évfolyamos diákja kérdésünkre elmondta, hogy először indult a túrán, nagyon jól érezte magát, jó volt az idő és az idei Tortúrán is szeretne részt venni az iskola csapatával.

A díjakat Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Albert Tamás, a Bükk 900 Természetbarát Egyesület elnöke, és Katona Ferenc, a Szentléleki Turista park vezetője adták át.

Albert Tamás köszönetet mondott a tanároknak, hogy a karácsony előtti időszakban ennyi tanulóval és ilyen lelkesedéssel tudtak részt venni a túrán. A diákoknak megköszönte a részvételt és kérte őket, hogy legyenek magvetők, vigyék hírét a túrázásnak, esetleg célozzanak meg hosszabb távot. A díjátadót egy Rockenbauer Pál idézettel zárta:

Bármilyen hosszú is egy természetfilm, bármilyen szép is egy kép, bármilyen csodás is egy-egy leírás, nem hihetjük azt, hogy ez pótolja a személyes élményt. Márpedig ezek a helyek bárki számára könnyen elérhetők, felkeresésük, felfedezésük - kinek-kinek a maga számára - jószerivel csak elhatározás kérdése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában