Döbbenet

2024.03.05. 07:00

„Botrányos, amit az Avason művelnek” – fotókkal, videóval

A lakótelepen élők nem válogattak a jelzők közül, amikor kérdeztük őket.

Ujlaki Attila

Ilyen állapotokat találtunk a miskoci Avason, a Gesztenyés utcában

Fotó: Ádám János

Úszik a szemétben az egész lakótelep

 – mondta az egyik felháborodott lakó, aki a miskolci gesztenyés utcában él. Azt is elmondta, hogy erről nem az itt élők tehetnek szerinte. 

A kukásautó távozott, a szemét egy része itt maradt
Fotó: Ádám János

Főként a város pereméről és más településekről érkező emberek túrják szét a tárolókban a kukákat, ami egyszerűen borzasztó

 – hangsúlyozta. 

Rákérdeztünk, hogy ezt miért gondolja. Azt válaszolta, hogy maguk a guberálók mondják el. 
 

Vannak, akik egész kocsikkal érkeznek, de többen csak egy bőrönddel, önmagában nem is azzal van a probléma, hogy keresnek valamit a kukákban, hanem azzal, hogy mit hagynak maguk után

 – mutatott rá. A beszélgetést hallva egy járókelő is becsatlakozott. Elmondta, hogy ő szomszédos utcában lakik és ott is 

siralmas a helyzet. 

Azt is elmondta, hogy legfőképpen hétvége után van óriási szemét a lakótelepnek ennek a részén, amit a szél visz ide-oda.

 Régebben nem volt jellemző ez a hétvégi portyázás. Mostanában egyre gyakrabban péntektől, egészen vasárnapig feltúrják az összes kukatárolót és amire nincs szükségük egyszerűen mellette hagyják -mondta.

 

Semmi sem változott 

Az itt élők szerint a kukatárolók zárása sem megoldás, mert egyszerűen felfeszítik a turkálók. 

Van, aki kulccsal, de van olyan is, aki különböző szerszámokkal feszíti fel a tároló ajtaját

 – említette. 

Arra is kitért, hogy a közös tárolójuknál nemrég volt szükség zárcserére, mert teljesen tönkre ment a sok feszegetéstől. Sikerült portálunk munkatárásnak beszélni egy garázs tulajdonosával, aki szintén rossz tapasztalatait osztotta meg. 

Néhány évvel ezelőtt költöztem Miskolcra Veszprémből, de ami itt megy az egyszerűen borzasztó

 – panaszolta. Rámutatott: a garázsára külön előtetőt szerelt már. 

Mikor rákérdeztünk, hogy miért volt szükség rá, akkor azt mondta: vannak olyan lakók, akik az ablakból dobálják le a csikkeket, de volt olyan is, hogy más hulladékot is. 

Szinte mindennap azzal kezdek, hogy felseprek a garázs előtt, mert volt már olyan eset is, amikor valaki üveget tört össze és belementem autóval - mondta.

 

Korábban is foglalkoztunk vele 

A boon.hu korábban írt már az Avas lakótelep II. ütemében uralkodó szeméthelyzetről. Tavaly nyáron írtuk meg, hogy a helyiek szerint „aggasztó a hulladékhelyzet az Avasi lakótelepen”. 

Akkor többen azt panaszolták, hogy a guberálók mellett az illegális szemétlerakás is gondot okoz az avasi városrészben. A városháza akkor azt állította, hogy szükséges az állampolgárok társadalmi együttműködése a kérdésben. Akkor megkerestük a városháza sajtóosztályát azzal kapcsolatban, hogy milyen konkrét lépésekkel küzdenek a közterületen elhelyezett hulladékok ellen. 

Azt írták portálunknak: 

A közterületen keletkezett hulladék elszállítását a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kollégái végzik, közszolgáltatási szerződés keretén belül. Ezenkívül több szemétszedési akció is szerveződött civil szervezetek, valamint magánszemélyek bevonásával. A Városgazda 2022-ben 65 millió forintot fordított az illegális hulladékhelyek felszámolására, elszállítására (ebben nem csak az avasi városrész van benne – a szerk.).

 Azt is írták, hogy az illegális hulladék elszállítását befolyásolja annak pontos elhelyezkedése. 

Nem mindegy, hogy a hulladék közterületen vagy magánterületen található. Magánterületen lévő hulladék elszállításáról az ingatlan tulajdonosának kötelessége gondoskodni. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya illetékes a problémát kivizsgálni és eljárni mint hulladékgazdálkodási hatóság – mutattak rá.

 

Nem mindegy, hol a szemét 

Arra is kitértek, hogy amennyiben magánterületen található hulladékról kap tájékoztatást Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, akkor annak tényét jelzik a tárgyi ügyben illetékes hulladékgazdálkodási hatóság felé. „A közterületen keletkezett hulladék elszállításáról az önkormányzatnak kell gondoskodni” – húzták alá. Arra is rákérdeztünk, hogy mi a teendő a hulladéktárolók körül néha kialakult kaotikus helyzetek miatt. Azt írták: a szeméttároló edények mellett elhelyezett hulladék elszállításáról közterület esetén az önkormányzatnak kell gondoskodni, magánterület esetén pedig az ingatlantulajdonosnak. 

Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy a folyamatos, maradéktalan formában történő szemétszállításhoz a magánszemélyek egyéni felelősségvállalására is szükség van. Sajnos arra nincs lehetőség, hogy az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kísérje a szemetelőket. Mindenképp szükséges az állampolgárok társadalmi együttműködése és megfelelő hozzáállása a szemetelés csökkentéséhez” – szögezték le. Habár korábban Szilágyi Szabolcs, az egyik érintett körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy külön csoport felügyeli a szeméthelyzetet az avas II. ütemében, az általunk megkérdezettek, nem tapasztalják ezt. Mint mondták: „semmilyen érdemi változás nem történt az elmúlt évben az ügyben, az illegális hulladékot lerakók ugyanúgy érkeznek, komplett bútorok, törmelékek hevernek a közterületeken. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában