Tánc

2024.02.16. 11:00

Töretlenül gyakorolnak a Kocsonyafesztiválra – Fotókkal

A Miskolci Senor-a Varieté Tánccsoport szeretne fellépni a Miskolci Kocsonyafesztiválon is.

Répássy Olívia

Együtt a csapat

Fotó: Bujdos Tibor

Miskolcon és a vármegyében is egyedülálló az a tánccsoport, ami hatvan felettiekből áll. Miklós Mónika művészeti vezető azt mondta, tagjaik energikusak, még a fiatalokat is megszégyenítik vidám lendületességükkel. "Igazi összetartó hölgykoszorú. Legfiatalabb tagunk hatvanéves, a legidősebb azonban már majdnem nyolcvan. Azt gondolom, sosem késő elkezdeni a színpadi mozgás és táncok tanulását. A mára már húsz főre bővülő csoport mellé szeretettel várunk ötven és hatvan év közöttieket, akik egy újabb csapatot alkotnának, de ide már férfiakat is. Jelentkezést e-mailben a [email protected]-on, Facebook-oldalunkon vagy személyesen fogadunk hétfőnként délután 2 és 6 óra között a Vasgyári Közösségi Házban" – mondta a művészeti vezető, aki hozzátette, a Kocsonyafesztivál után a város napján is fellépnek.

A kezdetek lendülete

2023-ban a Tudomány és Technika Házában tartották meg az első Ageing Divatshow-t az I. Miskolci Szépkorúak Fesztiválján. Több hónapos felkészülés előzte meg Furdi Zsóka szakmai irányításával a látványos divatbemutatót, aminek nagy sikere volt. Az ott szereplő hölgyek közül tizenöten megalakították a Miskolci Senor-a Varieté csoportot júliusban. Azóta tartják próbáikat a Vasgyári Közösségi Házban, ahol hétfőnként találkoznak több órára. 

Már szeptember 2-án is felléptek ruhabemutatóval és tánccal a művelődési ház megnyitóján, majd decemberben a B.-A.-Z. Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének rendezvényén folytatták a szereplések sorát. Koordinátoruk Bottka Klára, táncpedagógusuk pedig Azari Péter, aki hétfőnként 5-6-ig még egy country tánctanulást is tart a hölgyeknek és fiatalabb korosztálynak is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában