Bűnügy

2024.01.12. 13:30

Két millió értékben lophatott Ózdon

A gyanúsított ingatlanokból emelhetett el különböző értéktárgyakat.

Előzetes letartóztatásba került a férfi

Forrás: Shutterstock

Fotó: TheCorgi

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023 augusztusától kezdődően tíz ózdi és farkaslyuki ingatlanból, illetve azok bekerített udvaráról vett magához értékeket. A gyanúsított egyes esetekben a lakóházak nyitott ablakán keresztül ment be a házba, és onnan egyebek mellett mobiltelefont, élelmiszereket és illatszereket vitt el, máskor az ajtót betörve jutott be, így lopott el különböző értékeket: készpénzt, ékszert, elektronikai cikkeket, háztartási eszközöket. Több alkalommal bekerített udvarra hatolt be, és fémvázas székeket, szemetes edényeket, tujákat, gyermek csúszdát vett magához. A terhelt által eltulajdonított dolgok összértéke körülbelül kétmillió forint.

Fennáll a bűnismétlés veszélye is

Cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek lopás bűntette, illetve lopás vétsége minősített eseteinek megállapítására. A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés súlyosságára, amely a gyanúsított életkora miatt 5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, továbbá tekintettel egyéb személyi körülményeire is – vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, az eljárási cselekményeken nem jelenne meg. Fennáll a bűnismétlés veszélye is, az eddigi adatok alapján arra vonható le következtetés, hogy bűncselekmények elkövetése útján szerzi meg a mindennapi megélhetéséhez szükséges anyagi és tárgyi javakat. A fiatalkorú gyanúsított tekintetében fenti okokon kívül ugyancsak megállapítható a bűncselekmény különös tárgyi súlya, tekintettel az elkövetett cselekmények sorozat jellegére, számára és arra, hogy az elkövetésre milyen rövid intervallumon belül került sor. Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a fiatalkorú letartóztatását, melyet javítóintézetben kell végrehajtani. A végzés nem végleges. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában