Elkezdődött a farsang

2024.01.12. 20:00

Hozzuk divatba újra a bálokat!

Milyenek voltak régen és milyenek ma a bálok, ha vannak még?

Répássy Olívia

A farsangi bálokon gyakori, hogy jelmezben, álarcban vesznek részt a bálozók, mint például ezen a győri barokk bálon

Fotó: MW

Január 6-án, vízkereszt napján kezdődik a farsangi szezon, ami együtt jár a bálozással.

Korábban ennek nagy hagyománya volt, nemcsak ebben az időszakban, hiszen tudunk nyári és őszi névnapokhoz kötődő bálokról is: például Anna- és Katalin-bál. Ma a farsangot már csak az oktatási intézményekben tartják meg, de vajon a bálozás is beszűkült az iskolák jótékonysági rendezvényeire, amiket rendszerint a szülőknek vagy akár tőlük elvárva saját maguknak szerveznek meg?

A Hámor étterem 1959-ben, sok emlékezetes bál helyszíne volt. Forrás: Fortepán, adományozó Bauer Sándor

A hatvanas években

Ötvös Éva színművész ekkor volt tizenhat éves. 

„Anyukám megcsináltatta a szép ruhámat, a szülők pedig elkísérték a lányt a bálba, ami este 6-7-től éjfélig tartott. Itt lehetett ismerkedni a fiúkkal, akik felkértek táncolni. Nekem mindig akadt udvarlóm, aki aztán haza is kísért, persze a szüleimmel együtt. S bár nekem nem miskolci volt édesanyám és édesapám, egy rokonnál szálltak meg ezen az éjszakán. Annak idején ilyen volt egy bál, de táncos mulatságok rendszerint voltak a város több pontján is szombatonként. Oda már nem jöttek velem a szüleim, de volt, ahova KISZ-igazolvány kellett, például a Kossuth utcán található, ma már Csodamalom Bábszínház épületébe. Vagy volt táncos lehetőség a BÁÉV épületében is, ami a Mindszenti templom mellett volt, és a selyemréti Tehetséggondozó Kollégiumban is. Én eredetileg a Központi Leánykollégiumban laktam, az ottani bálokra is eljött a szülő, aztán égnek állt anyukám haja, hogy a miskolci és a tarcali udvarlóm is megjelent. Attól félt, hogy valami baj lesz, de nem volt" – mesélte.

A hetvenes évektől

A színművész felelevenítette azokat a bálokat is, amiken már a férjével vett részt. 

Otvos-Eva-07-aj
Ötvös Éva színművész a régi bálokról mesélt. Fotó: Ádám János

„Na, ezek kifejezetten nem ismerkedős összejövetelek voltak, mert ha itt egy férfi túl sokáig érdeklődött egy hölgy iránt, akkor abból tényleg baj lett, hiszen ide főként házaspárok jártak. Többször választottuk szórakozásul az ügyvéd bálokat, amik például az Avas szálló gyönyörű, impozáns Fehér termében voltak, itt emlékeim szerint Karda Beáta lépett fel egy alkalommal. Vagy az ügyvédi kamara épületében tartották, ahol minden helyiséget felhasználtak erre, de például voltunk bálban a Junóban is. Aztán már nem szórakozni mentem bálokba, hanem én magam szórakoztattam a vendégeket a szervezett fellépésekkel. Itt már a nyolcvanas-kilencvenes évekről beszélek. Vittünk bűvészt és tűznyelőt is, hogy minél látványosabb legyen egy-egy előadás. Zenei vonalon pedig igyekeztünk, hogy mindenki meglelje a maga szórakozását, így vittünk táncdalokat, operetteket és magyar nótákat is – sorolta Ötvös Éva, aki számtalan alkalommal lépett fel a Felvidéken is. – Ott például tartottak karácsony másnapján Éva-János-István-bált."

Az Avas szálló Fehér terme, a régi bálok helyszíne sajnos ma ilyen. Hamarosan felújítják. Fotó: ÉM

A nyolcvanas évek 

A Vasas egyébként is nagyon mozgalmas életet élt, Furdi Zsóka Szamovár Bárja minden hónapban rendezett bált az érdeklődőknek. 

„1984-től tíz éven át szerveztem ezt a szórakozó helyet. Akkora sikere volt, hogy nem tudtunk elég helyet biztosítani. Pótszilveszterrel kezdtük az évet, majd jött a farsang, a nőnap, a bolondok hónapja, májusban Ámor bált tartottunk, hiszen az a szerelmesek időszaka, erre például Gergely Róbertet hívtam el. Aztán június kimaradt, és folytatódott az Anna-bállal, szeptemberben a szüreti bálon például Kovács Apollónia, Madarász Katalin és Gaál Gabriella énekelt cigány nótákat, novemberben Erzsébet- és Katalin-bált ültünk, majd jött a szilveszter – sorolta a szervező, majd hozzátette, prózai műsorból csak rövidet szerettek a bálozók. – Felkértünk egy-egy humoristát is fellépőnek, de főként a zenés-táncos műsorokat részesítettük előnyben, mert a vendégek műsor közben is szerettek fogyasztani és beszélgetni. Legjobban az vált be, ha a rendezvények este 7-kor kezdődtek, de csak hajnal 1-ig tartottak, mert így még haza tudott menni mindenki busszal vagy villamossal. Különben is azt vallom, mindig akkor kell abbahagyni, amikor a legjobb" – mondta nevetve.

Keresték a különlegességet

Októberre Furdi Zsóka kitalált egy úgynevezett férfi napot. 

„Leírhatatlan sikere volt, mert még nem volt ilyen. Annyira szerette mindenki, hogy miután meghirdettük, egy hétre rá már elkeltek a jegyek. Ezeket a bálokat péntekenként tartottuk, amikor is csinos nők kavalkádjával kényeztettük a teremtés koronáit. Vagy sztriptízt rendeltem nekik, de nem közönségeset, hanem elegánsat, szexit. Én még olyan gyönyörűt sosem láttam, amit ott produkált egy hölgy: egy perelin jellegű nagyon rövid ruha volt rajta, ami a nyakáig hullámzott, ha pörgött. Ezt persze sejtelmes fényekkel tettük még szebbé, még titokzatosabbá, még vonzóbbá. Mottóm volt, hogy egy férfi mindenkor hű elveihez. De egyébként mindegyik bálnál nagyon fontos volt nekem, hogy mindenből a legjobbat adjam a vendégeknek, ez az igényesség pedig azt eredményezte, hogy még véletlenül sem jutott eszébe senkinek, hogy ne ünnepi ruhában jöjjön el" – idézte meg a múltat Furdi Zsóka.

A Népkerti Vigadó:  folytatják a hagyományokat. Fotó: ÉM

2018-tól a Népkertben 

Ma az egyik legszebb bálterem Miskolcon a Népkerti Vigadó, amit 2018-tól felújítva indított újra Barkóczi István tulajdonos. 

„A 90-es évek elején szinte minden hétvégén tartottak itt bált – mondta el Barkócziné Kertész Kata rendezvényigazgató, aki hozzátette, egy ekkora nagy szabású rendezvényt megszervezni nem kis dolog. – Annak idején volt sport-, tenisz-, de még vadászbál is, nagy divat volt. De még akkor is sokan tartottak ilyen táncos összejöveteleket, amikor a jelenlegi tulajdonos újra indította a vendéglátó helyet: volt tűzoltóbál, kamarai, de még orvoskamarai is, sőt, különböző szervezetek, mint például a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) is rendezett jótékonysági bált, bár ez utóbbi általában a nagyböjt után volt. A covid, a háború, de még az energiaválság is rossz hatással volt a hagyományokra. Úgy érezzük, vágynak az emberek bálozni, hiszen akkor szép ruhába öltözhetnek, táncolhatnak, de még él bennük a bezártság miatti szorongás, félnek a nagy tömegektől zárt térben. Ráadásul nincs meg az az összetartó, ősi erő, ami korábban hozott létre nagy baráti társaságokat, most inkább párok vagy kisebb, négy fős csapatok mennek együtt szórakozni" – mondta el tapasztalatait a szakember, aki 2024-től nagy áttörést vár e tekintetben.

kertesz_kata_noi_magazin_14
Barkócziné Kertész Kata. Fotó: ÉM

Felélesztik a hagyományt

Bihall Tamás elmondta, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) februárban rendezi meg hagyományos jótékonysági bálját három év kihagyás után. 

„Huszadik alkalommal szervezzük meg ezt az eseményt. Az elmúlt években mi is úgy éreztük, mint mindenki más, hogy a járványhelyzet és a háború miatt nem illendő mulatságot tartani. De most, ahogy telnek az évek, azt gondoljuk, nem szeretnénk, ha elveszne ez a régi polgári tradíció. Buzdítjuk tagjainkat, főleg a fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek el február 10-én, szombaton a Népkerti Vigadóba, ahol egy elegáns vállalkozói est részesei lehetnek” – mondta az elnök, majd hozzátette, a bálozás szokása több évszázadra nyúlik vissza, jellemzően a tél végét, a megújuló természetet ünnepelték így az emberek.

Megtudtuk, a BOKIK farsangi jótékonysági bálját idén is az Első Miskolci Lions Klub közreműködésével szervezik meg, ahol a zenét a Madarak Házibuli zenekar szolgáltatja, az éjféli tombolasorsolás előtt pedig Zoltán Erika lesz a sztárvendég táncosaival. A jótékonysági tombola teljes bevételét a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Gyermekek Átmeneti Otthona kapja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában