Átadás

2023.12.15. 14:17

Az utasok szolgálatába állt a mezőkövesdi autóbuszállomás (fotókkal)

A Mezőkövesdet érintő legfőbb változás, hogy a helyközi autóbuszjáratok többsége az eddigi városközpontban lévő autóbusz-állomás helyett az új mezőkövesdi autóbusz-állomásról indul, illetve oda érkezik.

Pap Gyula

Átadták a mezőkövesdi autóbuszpályaudvart

Fotó: Bujdos Tibor

A Matyóváros lakói fellélegezhetnek: a buszok nem szennyezik többé a városközpontot és korszerűbb, összehangolt menetrenddel utazhatnak.  

 

Pénteken adták át hivatalosan is Mezőkövesden az új autóbusz-állomást. Tállai András a pénzügyi tárca miniszter-helyettese, parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a projekt eredményeképpen kiköltözik az autóbusz-állomás a belvárosból és egy új, modern, korszerű épületben folytatja tevékenységét. Az autóbusz-állomás kinőtte korábbi helyét, ám ez nem csak egzisztenciális szempontból előnyös az itt élőknek, hanem környezetvédelmi okokból is, hiszen annak, hogy az buszok nem fognak a város szívében közlekedni, komoly környezetvédelmi hatása is van a településre, az ott élőkre.

„2016 volt az az év amikor Mezőkövesd önkormányzata olyan pályázati lehetőségre bukkant, amely tartalmazhatta az új busz pályaudvar megépítését” – emlékeztetett Dr. Fekete Zoltán a város polgármestere. Konzorciumot hoztak létre Mezőkövesd, Bükkzsérc, Cserépfalu és Bogács önkormányzataival, a Magyar Közút Zrt. és akkor még az Észak-magyarországi Közlekedési Központ részvételével, hogy a maguk elé kitűzött célokat meg tudják valósítani. Ebbe a projektbe tartozott a 2020-ban átadott mezőkövesdi körforgalom, majd a 2021-ben átadott közel húsz kilométeres, a településeket összekötő kerékpárút és most az új buszpályaudvart is át tudjuk adni – összegezte a polgármester. Saját emlékeit is felidézve áttekintette a terület történetét az elhanyagolt „senki földjétől” a mostani kulturált utazási körülményeket biztosító beruházásig, megköszönve a megvalósításban résztvevők munkáját.

Folyamatos fejlesztések

Dr. Mosóczi László, a MÁV-START és a Volánbusz vezérigazgatója köszöntőjében kifejtette: 

A cégcsoport célja, hogy egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatásokkal várja utasait, ennek érdekében folyamatosan fejlesztik járműállományukat, szolgáltatásaikat és kiszolgáló létesítményeiket. A mostani 465 millió forintos támogatással és 243,5 millió forintos saját forrásból megvalósuló kétszintes állomásépület utasforgalmi része akadálymentes, klimatizált váróteremmel, akadálymentes mosdókkal, információs szolgálattal, pénztárral az utasváróban elektronikus utastájékoztató táblával áll az utasok szolgálatában.

 

A Mezőkövesdet érintő legfőbb változás, hogy a várost érintő helyközi autóbuszjáratok többsége az eddigi városközpontban lévő autóbusz-állomás helyett az új mezőkövesdi autóbusz-állomásról indul, illetve oda érkezik.

Vannak kivételek  

Ez alól kivételek például a 1050 Budapest–Gyöngyös–Eger–Mezőkövesd–Miskolc, valamint a 1380 Miskolc – Mezőkövesd – Eger járatok, melyek a mezőkövesdi új autóbuszállomást kihagyva, de a Mátyás király úton beiktatott új megállóhelyeket érintve közlekednek.

A helyközi autóbuszjáratok a Mátyás király úton – a régi autóbusz-állomás előtt – kialakított új megállóhelyeket is érintik.

Változott a menetrend  

Több, Mezőkövesdet érintő járat indulási és érkezési időpontja is megváltozott december 10-én.

A 4001 Mezőkövesd – Tard – Cserépváralja busz munkanapokon a korábbi16:55-kor induló járat 5 perccel korábban, 16:50-kor indul. A 4010 Mezőkövesd-Négyes-Tiszadorogma-Mezőcsát útvonal esetében a szabad- és munkaszüneti napokon 8:25-kor Mezőcsátról Mezőkövesdre közlekedő járat 2 perccel később, 8:27-kor indul. A 16:50-kor és a 18:50-kor Mezőkövesdről Szentistvánra (4017-es járat) közlekedő járatok 3 perccel később indulnak. A Mezőkövesd – Mezőkeresztes – Mezőnyárád, Vasútállomás – Gelej-Mezőcsát (4030) vonalon a Mezőkövesdről Gelejre 14:45-kor induló autóbusz, valamint Mezőcsátról 13:00 után közlekedő járatok 2 perccel később indulnak.

A 1426 (Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger), a 1427 (Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – Hatvan) és a 1428 (Nyíregyháza – Hajdúnánás – Eger) járatok esetében a Tiszaújváros felől Eger irányába induló járatok hosszabb menetidővel közlekednek, Egerbe 5 perccel később érkeznek.

Az Eger – Novaj – Mezőkövesd útvonalon közlekedő 3419 számú autóbusz munkaszüneti napok kivételével naponta (általában hétfőtől szombatig) 8:00-kor Mezőkövesd, Autóbusz-állomásról Egerbe közlekedő járat 20 perccel korábban, 7:40-kor indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában