Karácsonyfának lenni is csak pünkösdi királyság

„Nézem a fenyőfácskát. Már karácsony van, de dísztelen, s már soha sem lesz rajta gyertya, csillogó dísz, nem raknak alá ajándékokat. Ablakomból rálátok. Néhányadmagával búslakodik a dróthálóból kialakított nagyobb ketrecben, ahol az elmúlt napokban sok száznyi társa talált gazdára. Most a sarokba döntve, kicsit ferdén áll, szemközt a bérházsor ablakaival, s talán fájdalommal tekint egykori társaira, a színes villanykörtékkel és csillogó díszekkel, szaloncukorral, egyebekkel ékes fákra. Azok meg az ablakokból őt látják a drótketrecben kucorogni, kirekesztve az ünnepből. 

Nézem a fenyőfácskát. Gondolatban megkérdem tőle: mi lesz veled, fácska? Karácsony után már kinek kell a kis fenyő? Kivágtak, hogy bekerülj egy családi otthonba, a szeretet ünnepén örökzöld üdeségeddel hirdessed a megértést az emberek között, a békét. És valahogy nem találtál gazdára. Irigyeled azokat a feldíszítetteket? Az ünnep után belőled, illetve ágaidból talán virágcsokorhoz, vagy koszorúhoz való dísz lesz; ha nem is lettél karácsonyfa, hasznodat fogják látni. A most cifra, díszes társaidból meg pár nap múlva felesleges lom lesz, a meleg szobában tűleveleik máris hullanak, s amikor lefogy róluk a szaloncukor, lekerülnek a díszek, megszáradt kacattá lesznek, amit titokban dobálnak ki az emeleti ablakokból. Ezt kár irigyelni... 

Karácsonyfának lenni is csak pünkösdi királyság…" - írta a megyei napilap, negyven éve.