Utolsó hajrá

2023.12.22. 14:00

Minden ajándékot beszerzett már karácsonyra?

A megkérdezettek többsége már megvette az ajándékokat, de akad olyan is, akinek még van mit beszereznie.

Van, aki az apró karácsonyt jelképező tárgyaknak is örül

Fotó: MW

Kész a díszítés, az ünnepi menü hozzávalói is már a polcon sorakoznak, a fenyőfa is várja, hogy díszruhába öltözzön. No de hogy állunk az ajándékok beszerzésével, készítésével?

Mercédesz (nem véletlen, hogy csak keresztnevét árulta el, mert most spoiler következik) igyekszik mindent időben beszerezni, azonban hiányzik még pár ajándék, de még a hétvége előtt szeretne mindent megvenni, elkészíteni.

,,Kislányom babaházat, valamint bele való bútorokat és figurákat talál majd a karácsonyfa alatt. A férjemet egy Juventusos pulcsival szeretném meglepni, hiszen az olasz labdarúgó csapat a kedvence, valamint egy csavarozó géppel is készülök neki. Anyukámnak és apukámnak is megvan már az ajándék, egy wellness csomaggal kedveskedünk. A húgom fülbevalót kap, és a párjáról sem feledkezünk meg, akinek kondibérletet vettünk. Sógoromnak és sógornőmnek utalványt és gofrisütőt adunk, a gyermeküknek pedig játékkonyha kiegészítőkkel készülünk.”

Kisebb simítások vannak hátra

Van olyan, aki azonban a sorsa bízza az ajándékok kiválasztását.

Daru Dávid még nem tudja mit ad a szüleinek, azonban egy robotgépen gondolkodik nekik. A testvérének és párjának viszont már beszerezte a meglepetést a karácsonyfa alá.

Napjainkban egyre több mindent meg tudnak venni maguknak az emberek, és nem feltétlenül várnak vele karácsonyig. Így van ez Hócza-Magyar Gináéknél is.

,,A család egyik fele nem szerette volna, ha ajándékozunk, így idén könnyebb dolgom volt, mert fele annyi meglepetést kellett összeszedni. Mostanra meg van az ajándékok 90 százaléka, kisebb simítások vannak még hátra. Az egyik szobában szépen, külön ajándékos táskák sorakoznak, de még az utolsó napokban is kerül beléjük egy-egy apróság. Mivel év közben úgyis megveszi mindenki magának vagy a másiknak, amire vágyik, ilyenkor csak jelképesen, apróságokat veszünk.”

Akad azért olyan is, aki már mindent beszerzett, mert szereti kikerülni az utolsó héten a karácsonyi vásárlási rohamot.

„Az ajándékok vásárlásával már végeztem, nem szeretem az utolsó pillanatokra hagyni” - mondta el Márk. „Úgy gondolom, több hasznos dolgot is be tudtam szerezni. Édesanyámat és édesapámat egy háromnapos wellness hétvégével lepem meg. Testvéremnek több kicsi ajándékkal, csomaggal szeretnék idén kedveskedni. A páromat pedig egy külföldi utazással szeretném meglepni.

Nem érdemes sokáig halogatni a vásárlást, vagy a karácsonyi ajándékok elkészítését, hiszen hamarosan itt az ünnep.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában