Miskolc

2023.11.04. 16:59

A városvezetés blamája sokba kerül a miskolciaknak

„Az előző városvezetéstől megörökölt pénzt sem sikerült elkölteniük Veres Páléknak” - mutat rá a helyi Fidesz frakcióvezetője, dr. Nagy Ákos.

Ujlaki Attila

Ez megint sokba kerül a miskolciaknak a frakcióvezető szerint

Fotó: Bujdos Tibor

A kormány lezárta a Modern Városok Program meg nem valósított elemeit. A miskolci városvezető baloldal kritikájára a helyi Fidesz frakcióvezetője, dr. Nagy Ákos reagált portálunknak: „Ismét megbukott a miskolci baloldal, és sajnos ez most megint sokba kerül a miskolciaknak”. Közleményében rámutat: ugyanis miközben a baloldali városvezetés pártjai azzal voltak és jelenleg is azzal vannak elfoglalva, hogy egymást lejárassák és kiszorítsák a hatalomból, eközben a munkával nem törődtek és nem figyelték a naptárt sem. 

Ugyanis négy évük volt arra, hogy a Modern Városok Programban biztosított milliárdos kormányzati támogatást Miskolc fejlesztésére fordítsák, de nekik erre négy év sem volt elegendő. Nagy Ákos hangsúlyozza: nem elég az a politikai szégyen, hogy négy év alatt egyetlen olyan projektet sem indítottak, amihez ők szerezték volna meg a forrást, most azzal szembesülnek a miskolciak, hogy a Veres Pál és csapata rendelkezésére álló idő úgy járt le, hogy még az előző városvezetéstől megörökölt pénzt sem sikerült elkölteniük. 

Dr. Nagy Ákos szerint későn ébredt a városvezetés és most csapkodnak maguk körül, másra mutogatnak
Fotó: Ádám János

Most ébredtek fel, és persze szokásuk szerint csapkodnak, kapkodnak, másra mutogatnak, pedig semmi mást nem kellett volna tenniük, mint szorgalmasan dolgozni a városért. Ehelyett jártak Dubaiban, szerveztek látványos vacsorákat, felújítottak vezérigazgatói tárgyalót, de az igazi városvezetési munka elmaradt, most pedig úgy néz ki, hogy a miskolci emberek fizetik meg a baloldali lustaság árát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában