Az első hétköznapon

2023.10.16. 11:50

Kiderült, milyennek értékelik az utasok az új menetrendet

A villamosmegállóban hömpölygött a tömeg a reggeli csúcsforgalomban. Javarészt középiskolások és munkába igyekvők szálltak fel a járatokra, amelyek azonban egymást érve érkeztek.

Nagy-Hankó Krisztina

Csúcsidőben hatalmas tömeg várakozott a villamosmegállóban a Centrumnál

Fotó: Bujdos Tibor

Október 14-én, szombaton már az új menetrend szerint közlekedtek az MVK Zrt. járatai, erről már korábban beszámoltunk.

Az utasok többsége azonban csak hétfőn reggel tapasztalhatta meg a változásokat. Megkérdeztük a belváros forgalmas tömegközlekedési csomópontjában, a Centrumnál a villamosra és autóbuszra várókat, illetve az iskolába vagy munkába sietőket, mit szólnak a menetrend átalakításához. A vélemények nagyrészt pozitívak voltak, legalábbis a járatok sűrítését és bizonyos viszonylatok újra gondolását illetően. De voltak olyanok is, akik nem alkottak véleményt, mert azt mondták, majd egy-két hét elteltével derül ki, hogyan vált be az új rendszer.

Korábban kellett elindulni

Villamossal járnak középiskolába, a Balázs Győző térnél szállnak le – mondta Panka és Balázs. Hétköznap reggel a csúcsidőben többször is előfordult régebben, hogy nem fértek fel az utasokkal tömött villamosra, meg kellett várni a következő járatot, ezért hosszú percekig álltak a megállóban. De ezt figyelembe vették, korábban elindultak otthonról, hogy biztosan ne késsenek el a suliból – tették hozzá. Ma reggel (hétfőn, a szerk.) fél nyolc tájban egymást érték a villamosok, szinte percenként jött egy újabb, így már nem kell attól tartaniuk, hogy elkésnek – tudatták.

A tömeg miatt nem szálltak fel

Egy idősebb urat is sikerült megszólítani a megállóban, mielőtt a villamosra felszállt volna. Elmondta, hogy elég sokat jár tömegközlekedéssel, napközben és a reggeli órákban is. Örül annak, hogy sűrítették a járatokat, habár ő nem siet munkába, de így nincs akkora tumultus legalább.
Vivien és barátnője a „Szemerébe” járnak az Avasra a belvárosból 35-ös busszal. Eddig 10-15 percet kellett várniuk minden reggel a járatra és általában rengetegen voltak rajta – vélekedett Vivien. Előfordult, hogy elkéstek az iskolából, mert nem szálltak fel a túlzsúfolt autóbuszra. Beszélgetésünk idején két 35-ös is érkezett a megállóba egymás után, az egyiken alig voltak utasok, arra fel is szállt a két lány.

 

Az unokát viszik haza

A Fonoda utca környékén lakik, a 8-as busszal jár dolgozni, ami hétköznap félóránként, viszont hétvégén csak óránként jár és ezt a járatot nem sűrítették – avatott be Lakatos Ferencné Magdi. Az unokája a belvárosban lakik a családjával, náluk járt vasárnap, és mivel lekéste a 8-ast 5 perc híján, így egy órát várt a következő buszra a fedetlen megállóban a szakadó esőben, hogy hazajusson – hangoztatta. Hozzátette: mivel az ő útvonalát nem érinti a változás, így továbbra sem elégedett, de annyi azért igaz, hogy a belvárosban a villamos közlekedés elég jónak mondható. Még megemlítette Magdi, hogy az 1-es és a 20-as járat is ritkán jár, amit még sűríthetnének, mert átszállás nélkül jutna el vele a város olyan pontjaira, ahol vannak teendői.
Az Avasról a belvárosba kell mennie hetente egyszer-kétszer, mert az unokáját néha ő hozza el az iskolából – mondta Erzsébet. Örül a változásnak főként a 34-es és 32-es busz esetében, mert ezekkel a járatokkal jutnak haza a legegyszerűbben. Számít ugyanis, hogy mennyit kell gyalogolniuk a lakóhely és a buszmegálló között. Illetve a várakozási idő is fontos kérdés egy türelmetlen második osztályossal. A 29-es busszal is szokott közlekedni az Újgyőri főtérre, ami most körjárat lett, azt gondolja, így talán gyorsabb lesz az eljutás. Illetve a 30-as buszt is üdvözli újra, mert azon a vonalon is gyakran jár – hangsúlyozta a nagymama.

Milyennek találja az új menetrendet?

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában